5p

Még mindig be lehet nyújtani a munkahelymegtartási kérelmeket, tilos az interneten koronavírus-teszteket értékesíteni, és annak, hogy az országos szűrőprogram felénél mindössze 2 pozitív teszt született, többféle oka is lehet - hangzott el a tájékoztatón. 

Az operatív törzs tájékoztatója előtt Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium  foglalkoztatásipolitikai államtitkára a gazdaságvédelmi akcióterv keretében két programról számolt be. Elsőként a munkahelyvédelmi bértámogatásról beszélt, amellyel azoknak a vállalkozásoknak segítenek, ahol csökkentett munkaidőben tudnak foglalkoztatni a dolgozókat 3 hónapig állami támogatással. Ha 4 vagy 6 órában foglalkoztatják a dolgozókat, maximum 75 ezer forinttal járul hozzá az állam. A 2 órás foglalkoztatottaknál több mint 100 ezer forint támogatás járhat havonta.

További könnyítéseknek köszönhetően még szélesebb réteg vehet igénybe támogatásokat. Ennek köszönhetően több mint 5400 vállalkozás, 72 ezer munkavállalóra nyújtott be kérelmet, nettó 160 ezer forint támogatásra. A legtöbb kérelem a feldolgozó ipar, a turizmus, a kereskedelem, a gépjárműjavítás és a számítógépjavítási ágazatból érkezett, leginkább Fejér, Veszprém, Győr-Moson-Sopron megyéből és Budapestről.

Müller Cecília országos tisztifőorvos: tilos interneten koronavírus-tesztet árulni. Fotó: mti
Müller Cecília országos tisztifőorvos: tilos interneten koronavírus-tesztet árulni. Fotó: mti

Példákat is említve az államtitkár elmondta, hogy a dél-dunántúli régióban egy 230 főt foglalkoztató vállalkozás 50 munkavállalóját támogatják, egy Pest megyei kisvállalkozás teljes, 9 fős állományát 1,6 millió forinttal segítik (ez fejenként nettó 180 ezer forint) 3 hónapig. Az észak-alföldi régióból egy nagyvállalkozás 744 dolgozójából 734 főre nyújtott be kérelmet, s több mint 100 millió forint összegű támogatást igényelt, így nettó 135 ezer forint állami támogatásban részesül egy dolgozó. A kérelmeket továbbra is várják, amelyeket a veszélyhelyzetet követő egy hónapig lehet beadni.

A kutatás-fejlesztés-innováció területén dolgozókra nagyobb felelősség hárul, ezért ezt az ágazatot külön figyelemmel kísérik. Itt 400 kutató-fejlesztő cég adott be támogatást közel 7200 főre, melynek kérelmezett összege 5,2 milliárd forint. A legtöbb kérelem a fővárosból, Pest, Hajdú-Bihar és Csongrád megyéből érkezett, ebből a kis- és középvállalkozások 40 százalékot, a mikrovállalkozások 30, a közepes nagyságú vállalkozások 12, míg a nagyvállalatok 7 százalékot tesznek ki. Hamarosan konkrét munkahelyteremtő intézkedéseket fog bejelenteni a kormány.  

Jelen pillanatban 1809 fertőzött van összesen. Ez a szám 1 nap alatt 28 fővel emelkedett, ez igen mérsékelt adat, bár még mindig 5 fő halt meg – mondta el Müller Cecília országos tisztifőorvos.

688 fő van kórházban, 62 százalékuk Budapesten, 45 fő van lélegeztetőgépen. Minden tekintetben csökkenőben vannak az adatok, kivéve a fertőzöttek száma, de ott is csökken a növekedés. Az egyetemek által vizsgált reprezentatív vizsgálatok tegnap megjelent adatai nagyon kedvező képet mutatnak.

A bölcsődei és óvodai ügyelet kapcsán az országos tisztifőorvos kiemelete: csak egészséges gyereket vigyenek be az intézményekbe, s tanítsák meg nekik a személyi higiénés szabályokat, amit segítséggel remekül meg tudnak csinálni, még ha kicsik is. A gondozók, óvónők és dadusok figyelmét a fertőtlenítés betartására hívta fel. A 65 éven felüli dolgozók csak szabad elhatározásukból vegyenek csak részt a gyerekek körüli teendőkben.

Tegnap 37 helyszínre, 26 kórházba és 17 védekezésben résztvevő szervezethez juttatta el a rendőrség az egyéni védőeszközöket – jelentette ki Kiss Róbert rendőr ezredes, majd hozzátette, hogy ma újra megnyílt két osztrák-magyar határ, Alsószölnökön és Jánossomorján.

Eddig 535 hatósági házi karanténban lévő lakos vállalta önként az elektronikus ellenőrzést, miközben az elmúlt egy napban 725 hatósági házi karantén kellett elrendelni, s 258 esetben történt rendőri intézkedés. Vidéken továbbra is ellenőriznek, 55 fővel szemben kellett intézkedni országszerte.  

"Nehéz megmondani, melyik a legkockázatosabb krónikus betegség a koronavírus-fertőzés szempontjából, de a hazai helyzet, miszerint a halálozásokat 50 százalékban szív- és érrendszeri betegségek, 25 százalékban a daganatos betegségek okozzák, itt is ez a helyzet" – válaszolta az országos tisztifőorvos újságírói kérdésre válaszolva.

Az újsági kérdések nyomán a következők derültek még ki:

  • a szűrővizsgálatok részeredményeként kimondható, hogy a magyar lakosok nagy része nem esett át a vírusfertőzésen, ami jelentheti azt is, hogy az immunrendszerünk jó, illetve a hazai oltási rendszer jól működik, de felveti azt is, hogy a második hullám erősebb lehet
  • megindult az üres kórházi ágyak visszaáramlása az egészségügybe a rehabilitáció számára, s ezt követi a többi terület is
  • más országokban az enyhítés után a fertőzések megugrottak, ezért itthon továbbra is kérik, a távolságtartást és a maszkviselést mindenhol
  • külföldre utazás előtt mindenki nézze meg a célország szabályait, hogy fogadja-e az ország. A legtöbb országban még mindig karanténba kerülnek a beutazók
  • a vérplazma donoroknál fontos szabályok döntenek az alkalmasságról
  • tilos interneten teszteket értékesíteni, az OGYI nem adott ki engedélyeket erre vonatkozólag.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG