2p

Mármint a külögyi tárca beruházási támogatásával.

Már 338 vállalat jelezte a kormánynak, hogy beruházást hajtana végre a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásának visszaszorítása érdekében, összesen 162 milliárd forintnyi értékben - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (MTI Fotó - Balogh Zoltán)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (MTI Fotó - Balogh Zoltán)

Szijjártó Péter azt mondta, így összesen 62 ezer munkahelyet lehetne megvédeni.

Tárcája három hete indított közös programot a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel. Azoknak a vállalatoknak a beruházásait támogatják, amelyek vállalják munkahelyek megtartását.

A miniszter közölte, hogy az eredetileg tervezett 50 milliárd forintos keret megduplázásáról tárgyal a kormány. Ennek oka, hogy 50 százalékos támogatást adnának a cégeknek, így viszont már most mintegy 80 milliárdos állami szerepvállalásra lenne szükség, várhatóan azonban még tovább nő majd a programra jelentkező vállalatok száma.

Világossá vált, hogy a világjárvány nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági kérdés is, és bár az első számú feladat az emberi élet védelme, a negatív gazdasági hatások kezelése is az államok felelőssége - mondta Szijjártó Péter.

Úgy vélekedett: az a tény, hogy ennyi cég jelentkezett a programra, azt mutatja, hogy sikeres a magyar gazdasági szféra és a kormány együttműködése.

A miniszter kijelentette, hogy létezik egy nagy gazdaságfilozófiai vita, amelyben az ellenzék mindig a segélyek növelését követeli. Ez eladósodáshoz vezetne, "spekulánsoknak" szolgáltatná ki az országot - hangoztatta. Ezzel szemben a kormány 2010 óta azt az elvet követi, hogy nem segéllyel, hanem munkával kell segíteni az embereknek. Munkahelyek beruházásokkal jönnek létre, ezért indították el a mostani programot is - tette hozzá Szijjártó Péter.

A tárcavezető úgy vélekedett, hogy a járvány után minden meg fog változni a világgazdaságban. Teljesen új verseny indul, új szereplőkkel, a gazdaságok sikeressége pedig attól függ majd, hogy milyen "rajtpozíciót" tudtak felvenni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:11
Jogellenes volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása.
Makro / Külgazdaság Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:28
Ilyen még soha nem történt korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:11
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Makro / Külgazdaság Adott a feladat Kapitány Istvánék számára, mielőtt újra beütne a ménkű
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:44
A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában a Tisza-kormány előtt álló rövid és hosszú távú gazdasági kihívásokat mutatja be. Ezúttal a hazai villamosenergia-rendszer kihívásaival foglalkoztak.
Makro / Külgazdaság Elárulta Brüsszelben Magyar Péter, miről fog elbeszélgetni Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 06:46
Az uniós csúcs előtt tartott sajtótájékoztatót a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Nagy a zaj az AI körül, de hova érdemes a pénzünket rakni?
Litván Dániel | 2026. október 15. 05:46
Rácz Gergely portfóliómenedzser szerint nem érdemes szélsőséges forgatókönyvekben gondolkodni, de lenne olyan mutató, amire ő is felkapná a fejét. Interjú az AI veszélyeiről és az ingatag világgazdasági helyzetről: mire figyel egy profi befektető?
Makro / Külgazdaság Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:10
Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre. Idehaza Kármán András pénzügyminiszter október 12-én arról írt közösségi oldalán, hogy a jövő héten mutatják be a 2027-es magyar költségvetés részleteit.
Makro / Külgazdaság Nehéz télre készül Európa, jött is egy rendkívüli javaslat Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:45
Rugalmasságot javasol a metánt érintő szabályok terén az Európai Bizottság.
Makro / Külgazdaság Reagált a Pénzügyminisztérium az IMF magyarországi látogatására
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:59
A Pénzügyminisztérium írásban válaszolt azzal kapcsolatos megkeresésünkre, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja közel két hétig Magyarországon tartózkodott és részletes elemzést tett közzé a magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A parlament előtt szólalt fel Varga Mihály
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlésnek számolt be a jegybank 2025-ös évéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG