3p

Eredményesek voltak az előzetes egyeztetések, elkezdődhetnek a konkrét koalíciós tárgyalások a német szociáldemokraták, a Zöldek és a liberálisok között.

Eredményes volt a kormányalakítás lehetőségéről folytatott előzetes egyeztetés, így meg lehet kezdeni a hivatalos koalíciós tárgyalásokat - jelentették be a szeptemberi németországi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson győztes szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) vezetői pénteken Berlinben.

A két hétig folytatott egyeztetés után tartott tájékoztatón vázolt menetrend alapján a következő napokban a pártok vezető testületei megtárgyalják az eredményeket összefoglaló 12 oldalas jelentést és minden bizonnyal megadják a felhatalmazást a koalíciós tárgyalásokra, amelyek így legkorábban a következő héten kezdődhetnek.

Olaf Scholz szociáldemokrata kancellárjelölt kiemelte: az eddigi tapasztalatok alapján lehetőség kínálkozik "az utóbbi száz év legnagyobb ipari modernizációs programjára". Jó jövője lesz Németországnak, ha a közös kormányzásra készülő pártok továbbra is úgy működnek együtt, mint eddig - mondta.

A tervezett koalíció programjának középpontjában az ipar ökológiai alapú modernizálása mellett a digitalizálás és a megújuló energiaforrások használatának előmozdítása, valamint a nyugdíjak biztonsága és a minimálbér emelése áll - ismertette

Annalena Baerbock, a Zöldek társelnöke azt hangsúlyozta, hogy a három párt összefogásával az éghajlatvédelem követelményeinek megfelelő politika érvényesülhet Németországban. Mint mondta, a szociáldemokrata-zöld-liberális kormány "a haladás koalíciója" lesz. A közös cél a piacgazdaság olyan formájának kialakítása, amelyben egyszerre érvényesülnek szociális és ökológiai szempontok.

Christian Lindner, az FDP elnöke aláhúzta: az eddigi tárgyalások hangulata és eredményei azt jelzik, hogy "korszakváltás következik a politikai kultúrában". Kiemelte, hogy pártja törekvésének megfelelően a közösen tervezett újításokat, változtatásokat a pénzügyi stabilitás megőrzésével akarják végrehajtani. Azt is elmondta, hogy közös cél a bürokrácia csökkentése és olyan viszonyok kialakítása, amelyek kedveznek az egyéni munkán, erőfeszítésen alapuló társadalmi felemelkedésnek.

A szeptemberi Bundestag-választáson az SPD a szavazatok 25,7 százalékával végzett az első helyen. Eddigi koalíciós társa, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége a története leggyengébb teljesítményével 24,1 százalékot szerzett, így már csak a második számú politikai erő Németországban.

A két párt folytathatná a 2013-ban kezdett közös kormányzást, azzal a különbséggel, hogy nem az SPD, hanem a CDU/CSU lenne a kisebbik koalíciós partner. Ezt egyikük sem szorgalmazza, ezért a szociáldemokraták és a CDU/CSU is a 14,8 százalékkal a harmadik helyen álló Zöldeket és a 11,5 százalékkal negyedik FDP-t próbálják megnyerni koalíciós partnernek.

A Zöldek és az FDP a CDU/CSU-val is egyeztettek a közös kormányzásról, majd úgy döntöttek, hogy csak az SPD-vel mélyítik el az előzetes  kormányalakítási tárgyalásokat.

A legutóbbi, 2017-es Bundestag-választás után rekordhosszú ideig, 172 napig tartott a kormányalakítás. Olaf Scholz tervei szerint ezúttal jóval gyorsabban, legkésőbb karácsonyig megalakul a kormány. Ez lenne az első német szövetségi kormány a második világháború óta, amelyet három partner alkot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG