3p
Formálódik a megállapodás Amerika és Kína között.

Az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások gyors lezárását sürgette Hszi Csin-ping kínai elnök Donald Trump amerikai elnöknek eljuttatott üzenetében - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

Jelentős előrelépés

A kereskedelmi tárgyalások kilencedik fordulójára Washingtonba érkező kínai delegáció vezetője, Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes csütörtökön Donald Trumppal tárgyalt, amikor átadta neki a kínai elnök üzenetét. Hszi szerint az elmúlt időszakban a két ország tárgyalófelei jelentős előrelépést értek el a kereskedelmi megállapodás tartalmát illető egyeztetéseken, éppen ezért reméli, hogy a küldöttségek a kölcsönös tisztelet talaján, egymás érdekeit és szempontjait figyelembe véve, minél előbb le tudják majd zárni a tárgyalásokat.

Liu Ho eredményesnek nevezte a Washingtonban zajló megbeszélések első két napját, hangsúlyozva, hogy mind a megállapodás szövegezését, mind pedig egyéb fontos kérdéseket tekintve sikerült közös nevezőre jutniuk a feleknek. Úgy fogalmazott: igyekeznek minél előbb lezárni a tárgyalásokat a két ország kapcsolatainak egészséges és kiegyensúlyozott fejlődésének érdekében.

Trump is bizakodik

A tárgyalásokat Trump elnök is bizakodóan értékelte, és elmondta: akár négy héten belül aláírhatják a megállapodást Kínával. A Hszinhua beszámolója szerint az amerikai elnök külön köszönetet mondott Hszi Csin-pingnek azért, amiért Washington korábbi kérésének eleget téve, május 1-jétől Kína szigorúbb felügyelet alá vonja a fentanil nevű fájdalomcsillapító szert Kínában. Az amerikaiak korábban rendszeresen bírálták Pekinget a fentanillal kapcsolatban, úgy vélték ugyanis, hogy a Kínából érkező import súlyosbítja az Egyesült Államokban az ópiátfüggőség okozta krízishelyzetet, melynek eddig több ezren váltak az áldozatává. A szigorításról szóló döntést a hét elején jelentették be Kínában, napokkal a kereskedelmi tárgyalások újabb fordulója előtt.

A szakember már kevésbé optimista

Az amerikai tárgyalóküldöttség vezetője, Robert Lighthizer kevésbé derűlátóan nyilatkozott csütörtökön, amikor elmondta: lényeges kérdésekben - egyebek mellett a pótvámok, a kikényszerített technológiai transzferek kínai gyakorlata, a csúcstechnológiai cégek állami támogatása és a szellemi tulajdon tiszteletben tartása - még mindig nem sikerült megállapodni. Az amerikai kereskedelmi főképviselő azonban hangsúlyozta: sokkal gyorsabb előrehaladást értek el, mint amire eredetileg számítottak.

Az amerikai-kínai tárgyalások pénteken is folytatódnak, Liu Ho pedig a korábbi tervekkel ellentétben tovább marad Washingtonban, hogy részt vehessen az egyeztetéseken.

A fentanillal kapcsolatban hozott döntésen túl a kínai kormány más módokon is igyekezett enyhíteni a tárgyalások légkörét. A hét elején például bejelentették: továbbra is fenntartják a gépjárművekre kivetett különadók felfüggesztését. Peking ezen kívül megnövelte az amerikai mezőgazdasági termékek, köztük a szója importját. Trump elnök egyik fő problémája az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatokat illetően ugyanis a két ország közti jelentős kereskedelmi deficit, vagyis, hogy az Egyesült Államokba érkező kínai import értéke jóval meghaladja a Kínába exportált amerikai áruk értékét.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG