3p
A demokrata párti törvényhozók szerint igen.
Donald Trump amerikai elnök beszél a lodi Gurion repülőtéren tartott fogadási ünnepségén 2017. május 22-én. Forrás: MTI/AP/Oded Balilty

Donald Trump amerikai elnök a demokrata párti törvényhozók álláspontja szerint "közvetlen veszélyt" jelent a demokráciára - jelentette ki Adam Schiff, a képviselőház hírszerzési bizottságának demokrata párti elnöke a szenátusi tárgyalás harmadik napján. Trump szerint a demokraták hazudnak.

Schiff, a Trump elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás impeachment-menedzsereit tömörítő csoport vezetője pénteken azt mondta: az a tény, hogy a demokraták a nyilvánosság előtt bemutatták Donald Trump Ukrajnával kapcsolatos lépéseit, nem tántorította el az elnököt a szerintük "kártékonynak" ítélt politikájától és további lépéseitől.

A demokrata párti politikus azzal vádolta meg az amerikai elnököt, hogy magáévá tette az orosz propagandát az Egyesült Államok nemzetbiztonságának rovására. "Nem elméleti a veszély, hogy továbbra is visszaél majd a hatalmával, és komoly károkat okoz a nemzetnek" - vélekedett, hozzátéve, hogy az amerikaiak jelenleg "komor időket élnek", és ez szerinte Donald Trumpnak tudható be.

Schiff pénteki záróbeszéde amerikai elemzők szerint a demokrata párti törvényhozók utolsó kísérlete volt arra, hogy megtörjék a republikánus szenátorok egységét. A Politico című lap úgy értékelt: a demokraták vádbeszédei és érvelései után a szenátus republikánus politikusai "csaknem rendíthetetlenül lojálisak" az elnökhöz. A demokraták impeachment-menedzsereinek vezetője még tőle is szokatlan vehemenciával fordult republikánus kollégáihoz.

"Mondok valamit: a következő alkalommal ti kerülhettek sorra, akár ti is" - fogalmazott Schiff. Majd úgy folytatta: "Gondolkodjatok el azon, hogy az elnök, ha úgy érzi, hogy az az érdekeit szolgálja, vajon nem rendel-e el bármelyikőtök ellen szintén vizsgálatot, függetlenül attól, hogy éppen milyen viszonyban vagytok vele, mennyire közel álltok hozzá? S ha valahol a lelketek mélyén rájöttök, hogy ez valóban megtörténhet, akkor nem hagyhattok a hivatalában egy ilyen embert, aki az alkotmányt is megsértette."

A demokrata párti impeachment-menedzserek pénteken ismételten és többször is sürgették tanúk beidézését a szenátusi tárgyalásra. Elsősorban Mick Mulvaney, a Fehér Ház ügyvezető kabinetfőnöke és John Bolton korábbi nemzetbiztonsági tanácsadó meghallgatását szorgalmazták.

Jerry Nadler, a képviselőház igazságügyi bizottságának vezetője és az impeachment-menedzserek egyike "diktátornak" minősítette Donald Trumpot, mert nem járult hozzá legszorosabb munkatársai képviselőházi meghallgatásához.

Szombattól három napon keresztül a Donald Trump védelmét ellátó jogászcsapat terjeszti elő álláspontját és érveit. A szombati tárgyalás azonban - az eddigi szokástól eltérően - nem kora délután kezdődik, hanem helyi idő szerint reggel tízkor, és várhatóan csupán pár órán keresztül tart majd.

Donald Trump - aki pénteken több mint félszáz Twitter-bejegyzést tett közzé a szenátusi fejleményekről - a Fox televíziónak péntek este nyilatkozva megismételte: joga van ahhoz, hogy bármely külföldi politikussal telefonbeszélgetést folytasson, és ahhoz is, hogy elmozdítson és kinevezzen nagyköveteket. Az elnök ezzel Marie Yovanovitchnak, az Egyesült Államok korábbi kijevi nagykövetének a hazarendelésére utalt, amit a demokraták szintén felróttak neki. "A demokraták hazugságokat okádnak" - jelentette ki az Egyesült Államok elnöke a Fox televízióban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG