2p

A legkeresettebb mosószerek ára néhány év alatt másfélszeresére ugrott Romániában. A drágulás a hivatalos adatok szerint nem márka- vagy gyártófüggő.

Az elmúlt három évben a folyékony mosószerek több mint 50 százalékkal drágultak Romániában – vette át Ziarul Financiar romániai gazdasági lap hírét a Maszol – Új Magyar Szó. Ezzel kritikus kérdés lett a mosás az infláció területén. 

Előbbi újság munkatársai hónapról hónapra ugyanannak a márkának az árát követte figyelemmel ugyanazon online kereskedőnél. Míg 2022 márciusában a termék 25 lejbe, vagyis 2050 forintba került, az idei év első tavaszi hónapjában már 40 lejbe, azaz 3280 forintba.

Árfolyam

Az Országos Statisztikai Hivatal (INS) adatai azt mutatják, hogy ez a tendencia független a márkától és a gyártótól, az egész termékcsoport esetében ilyen módon változtak az árak. A mosószereknél a romániaiak nem annyira érzékenyek az árra, mint a tej vagy a tojás esetében, melyek naponta bekerülnek a kosárba. Ez egy olyan termék, melyet talán egyszer egy hónapban vásárolsz. Ugyanakkor a mosószer azon áruk egyike, amelyek nagyon megdrágultak, és ez folytatódni fog. Ez a véleménye Feliciu Paraschivnak, az egyik legnagyobb román tulajdonban levő kiskereskedelmi lánc, a Paco Supermarket alapítójának.

Az INS adataiból is kitűnik, hogy a vizsgált időszakban a mosószerek brutális mértékben megdrágultak. 2022 márciusa és az idei év márciusa között egyetlen olyan hónap volt, 2023 januárja, amikor a termékcsoport nem került többe, mint egy évvel korábban. Idén márciusban a mosószerek ára 7,28 százalékkal volt magasabb, mint 2024 azonos időszakában. A mosószerek romániai piacát három multinacionális nagyvállalat, a Procter&Gamble, az Unilever és a Henkel márkái, az Ariel, a Dero, a Persil, a Savex és a Lenor uralják, melyek összesített piaci részesedése meghaladja a 85 százalékot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG