4p
Már ma több útlezárás lesz Budapesten a kínai delegáció érkezése miatt, de szerdáig rengeteg tömegközlekedési eszköz útvonala módosul majd. Aki teheti, menjen kötött pályás tömegközlekedési eszközzel vagy gyalog, a belvárosban és a Lánchíd környékén ugyanis lehetetlen lesz majd normálisan közlekedni. Mutatjuk, merre ne menj szerdáig!

Ahogy arról már korábban írtunk, egészen különleges vendége akad majd Orbán Viktornak, ma érkezik ugyanis a kínai miniszterelnöki delegáció Budapestre. A Kínai-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozó idejére így többfelé is útlezárásokra, illetve a menetrend módosulására kell számítani, közölte a BKK.

Már ma elkezdődik

A cég tájékoztatása szerint szerdáig lezárják a forgalom elől többek között a Lánchidat, a Széchenyi István teret, az Apáczai Csere János utcát és ezek környékét, továbbá a Pesti alsó rakpartot a Jászai Mari tér és a Március 15. tér között.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető útszakaszok forgalmát vasárnap 14-15 óra körül 15-30 percre korlátozzák. Emiatt Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója arra kérte az utasokat, hogy szánjanak a szokásosnál hosszabb időt a repülőtérre történő kijutásra, és legalább két órával a járat indulása előtt érjenek ki a repülőtérre, indulás előtt pedig tájékozódjanak az aktuális forgalmi hírekről.

Minden érintett menetrend módosul

A lezárások miatt a 16-os autóbusz rövidített útvonalon a Széll Kálmán tér és a Clark Ádám tér között visz utasokat, ezért a budai Vár közösségi közlekedéssel csak a Széll Kálmán tér felől lesz elérhető. A 105-ös busz két szakaszon, megosztva közlekedik, a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér közötti szakasz kimarad, a Boráros tér felé közlekedő 15-ös és 115-ös busz a 9-es járat vonalára terelve közlekedik a Kossuth tér és az Üllői út között, a 916-os és a 990-es éjszakai busz a Lánchíd helyett az Erzsébet hídon át közlekedik.

Ma délután 14 és 16 óra között nem jár majd a kisföldalatti, 15 óra körül az M3-as autópálya fővárosi bevezető szakaszának forgalmát is korlátozzák, 15.30 körül az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky kereszteződését is lezárják néhány percre. A budai Vár, a Clark Ádám tér, a Lánchíd utca, valamint az Attila út és a Krisztina körút kereszteződésének forgalmát a 17.30 és a 20.30 között két alkalommal fél órára korlátozzák, emiatt módosul az 5-ös, a 16A és a 178-as busz közlekedése.

Szerdáig tart az anomália

Hétfőn 7 és 10 óra között lezárják az Andrássy út-Dózsa György út-Ajtósi Dürer sor-Stefánia út útvonal forgalmát, több alkalommal a keresztirányú forgalmat is korlátozzák. Várhatóan 8 és 10 óra között ismét leáll az 1-es metró, módosul ezen kívül a 72-es, a 74-es, a 75-ös, a 77-es és a 79-es trolibusz, továbbá a 20E, a 30-as, a 30A, a 230-as busz útvonala is.

MTI Fotó: Füzesi Ferenc

15 és 23 óra között lezárják a forgalom elől a Közraktár utca-Bakáts utca-Lónyay utca-Mátyás utca által határolt területet. Ebben az időszakban a 2-es villamos a Közvágóhíd felől csak a Boráros térig, a Jászai Mari tér felől pedig csak a Széchenyi István térig visz utasokat, a 15-ös és a 115-ös busz pedig az Üllői út-Ferenc körút útvonalon halad.

Kedden lezárják a forgalom elől a Kossuth Lajos teret és környezetét 12 órától várhatóan 21 óráig, a 2-es metró ebben az időszakban megállás nélkül áthalad az állomáson. Emellett 14 és 15 óra között, majd 19.30 és 20.30 között mintegy fél órára a Bajcsy-Zsilinszky út-Alkotmány utca útvonalat is.

Szerdán 8-9 óra körül lezárják a forgalom elől az Attila utat és a Palota utat, majd 9-10 óra körül a Palota utat és a Krisztina körutat. Nem lehet majd közlekedni az Andrássy úton és a Hősök terén 10 órától várhatóan egy órán keresztül és a kisföldalatti sem fog járni.

Csúcstalálkozó és megbeszélés Orbánnal

Mint ahogy arról korábban írtunk, Li Ko-csiang vezetésével tartják meg hétfőn a Kína és 16 közép- és kelet-európai ország együttműködési keretének (16+1) soron következő csúcstalálkozóját. Kedden Orbán Viktor és Li Ko-csiang kétoldalú, hivatalos államközi tárgyalást is folytat egymással, illetőleg sor kerül további bilaterális egyeztetésekre több térségbeli ország kormányfőjével.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG