4p
Megérkeztek a nyugati különleges egységek és készen vannak már az európai és amerikai tervek is a megrendült állam megszállására. A nyugati katonai lépések időzítése összefügg a közelgő tavasszal, hiszen több százezer migránst és menekültet kell eltéríteni attól, hogy Európa felé útra keljenek.
Tripoli, Líbia fővárosa 2011 autusztusában. MTI Fotó: Nyulas Szabolcs

Moammer Kadhafi néhai líbiai vezető egy 2011 márciusában készült interjúban azt állította: ő finanszírozta Nicolas Sarkozy előző francia államfő 2007-es kampányát. Ez nem biztos, hogy egy szerencsés beismerés volt, mert Sarkozy irányításával aztán 2013-ban Franciaország vállalt vezető szerepet a líbiai katonai akcióban és elsőként mértek légicsapásokat líbiai célpontokra.

Az egységes líbiai állam azóta darabjaira hullott, sőt egész Kelet-Afrika destabilizálódott. Líbia sorsában még külügyminiszterként kulcsszerepet játszó Hillary Clinton mindenesetre hétfőn egy kampány-rendezvényen újonnan kiállt az akkori beavatkozás mellett - igaz, tőle nem is vártunk mást. A széthasadt országban az egyik líbiai kormány és az iszlamisták irányítása alatt álló ’Általános Nemzeti Kongresszus’ Tripoliban székel.

A Nyugat pedig azt a 2014-es választásokat megnyert parlamentet ismerte el, amely Tobrukban székel. Míg Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek Tobruk mellé álltak, addig Törökország, Katar és Szudán Tripolit támogatják.

Forrás: zerohedge.com

Az Iszlám Állam (IS) szintén megvetette a lábát az észak-afrikai olajállamban. Sirte városának környezetében és onnan folytatja regionális destabilizációs műveleteit. A múlt héten a tunéziai biztonsági erők 28 Líbiából jött IS harcossal végeztek Ben Guerdane városánál, miután tűzharc alakult ki egy katonai bázisnál és egy rendőrörsnél. Három hete egy amerikai légicsapás semmisített meg 50 IS harcost Sabratha városánál, a tunéziai határ közelében.

Európai tervek egy baráti kormány megalakítására

Az EU január 29-én kelt titkos katonai beavatkozási terveit a Wikilieaks hozta nemrég nyilvánosságra. Az Enrico Credendino admirális által jegyzett terv hivatalos célja, hogy megállítsák az embercsempészetet a Földközi tengeren át. Az admirális felszólítja az EU intézményeit és tagállamait, hogy segítsék elő egy „megbízható”, EU-barát kormány megalakítását.

Bár Washinton és európai szövetségeseinek hivatalos véleménye az, hogy a katonai műveletekkel meg kell várni a líbiai egységkormány megalakulását, az utóbbi hetekben több száz amerikai, brit, olasz és francia katona érkezett az országba a különleges egységektől, hogy előkészítse a terepet egy nagyobb hadművelet számára. A katonák részt vesznek a nyugati Miszrata és a keleti Bengázi városában a helyi milicisták kiképzésében.

Múlt héten az Corriere della Sera napilap értesülései szerint az olasz fegyveres erők ötven fős speciális felderítő egysége indult el. Ezek munkáját az olasz titkosszolgálatnak a külbiztonságért felelős hivatala (Aise) vezeti. Bevetésükről az olasz kormányfő döntött, akinek az olasz törvények értelmében rendkívüli és sürgős külföldi válsághelyzetekben nem kell a parlament felhatalmazását kérni. A következő lépés háromezer olasz katona Líbiába küldése lesz.

Készek a részletes amerikai tervek is

Ashton Carter amerikai védelmi miniszter múlt kedden nyújtotta át a Fehér Háznak részletes katonai hadműveleti terveit, amelyet közösen dolgozott ki a Pentagon Afrikai Főparancsnoksága és a Közös Különleges Műveletek Parancsnoksága (JSOC). A terv 30-40 IS célpont elleni légicsapás-sorozattal számol, amely magában foglal kiképző bázisokat, parancsnoki állásokat és lőszer-raktárakat.

A nyugati katonai lépések időzítése összefügg a közelgő tavasszal, hiszen több százezer migránst és menekültet kell eltéríteni attól, hogy Európa felé útra keljenek. Mindezt összhangban az Égei-tenger körül folytatott diplomáciai és katonai műveletekkel, ahol az elmúlt napokban az EU és a NATO próbálja megakadályozni a múlt évi menekülthullám megismétlődését.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG