3p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Bár a kormány fő célja, hogy a közmunkásokból minél több személyt tereljenek át az elsődleges munkaerőpiacra, aminek érdekében szűkítik a programokat, még mindig kicsivel több mint 100 ezer embert foglalkoztatnak a másodlagos munkaerőpiacon. Az ő anyagi helyzetük évre évre egyre rosszabb lett.
Inkább az elsődleges munkaerőpiacra kellene koncentrálnunk a pénzügyminiszterek szerint. MTI Fotó: Bugány János

A cikk eredetileg az mfor.hu-n jelent meg.

A kormány a munkaerőpiac egyik tartalékának tekinti a közfoglalkoztatásban résztvevőket, akik a mai napig mintegy százezer fős tábort képviselnek. Az elsődleges munkaerőpiacon kialakult hiány mérséklésének egyik eszköze lett a kormánynál a közfoglalkoztatási programok szűkítése. Ennek érdekében több intézkedésről is döntöttek az elmúlt években: egyfelől folyamatosan egyre kevesebb költségvetési keretet biztosítottak a közfoglalkoztatási programokra, melyek révén kevesebb ember foglalkoztatására van lehetőség. Másrészt különféle extra támogatásokat tettek elérhetővé azok számára, akik a foglalkoztatási program lejárta előtt munkát találnak az elsődleges piacon. Ilyen például az az ösztönző, melynek keretén belül megkaphatják ilyen esetben a program hátralévő idejére jutó bért a munkavállalást követően.

Harmadrészt pedig a folyamatosan növekvő bérszakadékot vetette be a kormány, mint az elhelyezkedést ösztönző eszközt. Ennek eredményeként a közfoglalkoztatási bért a 2017-es emelés után befagyasztotta a kormány, annak mértékén semmit sem emelt. Ahogy akkor, úgy idén is nettó 54 217 forintot kapnak kézhez a teljes munkaidőben foglalkoztatott közmunkások - derül ki ez abból a "Mi mennyi 2020-ban?" című dokumentumból, amit a Belügyminisztérium tett közzé a közfoglalkoztatási oldalán. Arra mindenesetre a fentebb leírtak alapján kevés esély mutatkozott, hogy idén hozzányúljanak a közmunkás bérhez, így nagyon nagy meglepetéssel nem szolgált az ellátás stagnáló értéke.

A meglepetés tehát elmaradt, az érintettek helyzete ezzel viszont tovább romlik. A befagyasztott bér időszaka előtt is problémát jelentett, hogy bár a különféle segélyeknél nagyobb összeget kapnak kézhez a közmunkások, ez jóval kevesebb a minimálbérnél. A kijelentés mára még fajsúlyosabbá vált. Miközben ugyanis a közmunkás bér 2017 óta egy forintot nem emelkedett, a nettó minimálbér 26,3 százalékkal, vagyis 22 ezer forinttal emelkedett.

Nominálisan a különbség egészen megdöbbentő: a nettó minimálbér (107 065 forint) ma már majdnem kétszer több a nettó közmunkásbérnél (54 217 forint).

Azonban nemcsak a leszakadó közmunkásbér nehezíti az érintettek helyzetét, de az időközben felhalmozódó infláció is. Ha az idei költségvetés összeállításakor használt 2,8 százalékkal számolunk, akkor 2017 és 2020 között megközelítőleg 10 százalékkal drágultak a fogyasztói árak. Ez a közmunkásokra nézve annyit tesz, hogy a keresetük reálszinten ilyen mértékben értékelődött le, ennyivel kisebb értékben tudnak a szükséges termékekhez és szolgáltatásokhoz hozzáférni. Ez azonban csak a jéghegy csúcsának tűnik, hiszen mint arra több írásunkban is beszámoltunk, az alapvető élelmiszerek ára, tavaly az átlagos inflációt bőven meghaladó mértékben drágult (a sertéshús ára, mintegy 28 százalékkal lett magasabb tavaly), ez pedig a nyugdíjasokhoz hasonló módon kivételesen rossz helyzetbe sodorja a közmunkában dolgozó magyarokat, akik egyéb bevételi forrással nem rendelkeznek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az elnököket lecsukják, ugye?
Eidenpenz József | 2026. április 12. 14:17
Ma egy olyan országban is választásokat tartanak ma, ahol öt volt elnököt lecsuktak az utóbbi pár évtizedben, elsősorban korrupció vádjával. Követendő példa, vagy elrettentő?
Makro / Külgazdaság Mégis igaza lesz a Mediánnak? Újabb elképesztő részvételi adatot közöltek
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 13:56
A korábbi választások részvételi adatai a mostani közelében sincsenek.
Makro / Külgazdaság Káoszt okoztak az üzemanyagárak miatt tüntetők – öt nap után lépett az ír rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 12:17
Öt napig bénították meg Dublin belvárosának forgalmát a tüntetők, a rendőrség most kiebrudalta őket.
Makro / Külgazdaság Bődületes részvételi rekord készül: megjöttek a friss adatok
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 11:41
Közel 15 százalékponttal magasabb a részvételi arány, mint a legutóbbi országgyűlési választásokon.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elmondta, mivel kezd az új kormány, ha nyer a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 09:59
Magyar Péter is leadta a szavazatát az országgyűlési választáson, majd a sajtó kérdéseire válaszolt. Egy dologban volt egyetértés: mindenkinek el kell menni szavazni.
Makro / Külgazdaság Ebből részvételi rekord lesz: már az első órában rengetegen szavaztak
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 08:02
Közzétették az első részvételi adatokat – minden korábbinál magasabb lett az arány már az első órában.
Makro / Külgazdaság Lehullt a lepel: mégsem a magyar benzin a legolcsóbb
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 09:01
A kormány óriásplakátja azt állítja, a hazai üzemanyagárak Európában a legalacsonyabbak. De vajon igaz is?
Makro / Külgazdaság Az eddig leadott 254 ezer levélszavazatból 186 ezer érvényes csak
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 08:40
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint. Az eddig ellenőrzöttek közül több mint 186 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat.
Makro / Külgazdaság Vasárnap délig lehet mozgóurnát igényelni
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 07:59
Vasárnap délig kérhetnek mozgóurnát azok a választópolgárok, akik egészségi állapotuk vagy fogvatartásuk miatt nem tudnak vasárnap megjelenni a szavazóhelyiségben az országgyűlési választáson. A korábbi választásokon benyújtott mozgóurna-kérelmek a mostani voksolásra nem vonatkoznak, a választóknak újra kell kérniük, ha ismét mozgóurnával szeretnének szavazni.
Makro / Külgazdaság Bárki is nyer vasárnap, gyorsan el kell kerülnie az újabb uniós eljárást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:22
Fontos határidő érkezik a választások után: májustól már nem csak a jogállamisági eljárás, hanem a túlzottdeficit-eljárás oldaláról is fenyegetheti Magyarországot az uniós fejlesztési források teljes blokkolása. Bármelyik politikai erő is kerüljön hatalomra, az új kormánynak szembe kell néznie a választási osztogatás költségvetési következményeivel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG