3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az orosz külügyminiszter az Arab-félszigeten járt.

Oroszország energiahordozóinak elég vásárlójuk akad, a Nyugat pedig csak nyugodtan vásároljon ezekből drágábban és próbálja ezt elmagyarázni a lakosságnak - jelentette ki szerdán Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ománi látogatásán, Maszkatban.

"Energiahordozóinknak elegendő vásárlójuk akad és velük fogunk dolgozni. A Nyugat pedig csak fizessen jóval többet, mint amit Oroszországnak fizetett és magyarázza el lakosságának, hogy miért lett szegényebb"

- mondta Lavrov ománi hivatali partnerével, Badr bin Hamad bin Hamud al Buszaidi külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatóján.

Beszélt arról is, hogy Oroszország pontosan tudja, mitévő legyen a nyugati szankciók közepette.

"Pontosan tudjuk, hogyan éljünk tovább. A fő következtetés az, hogy egyáltalán ne számítsunk arra, hogy a Nyugat képes lenne a megállapodásra."

Lavrov szerint a Nyugat megmutatta, hogy "hegemóniája érdekében kész szembemenni saját elveivel, nyíltan lop és rabol". A tárcavezető ezzel kapcsolatban a magántulajdon sérthetetlenségét és az ártatlanság vélelmét említette.

Hangsúlyozta: Moszkva innentől fogva csak magára és megbízható partnereire fog hagyatkozni, akik túlnyomó többségben vannak.

Szólt arról is, hogy Oroszország arra számít, az ukrajnai "különleges katonai művelete" céljainak elérésekor a Nyugat felhagy majd  az Egyesült államok és szövetségesei vezette egypólusú világrend kialakításával és az ENSZ Alapokmányának megsértésével.

Mint mondta, Moszkva nem kíván európai háborút.

"Mi ezt egyáltalán nem akarjuk, de szeretném a figyelmüket felhívni arra, hogy éppen a Nyugat sulykolja kitartóan, hogy ebben a helyzetben vereséget kell mérni Oroszországra. A következtetést vonják le maguk" - hangoztatta. 

Az orosz diplomácia irányítója elmondta, hogy Maszkatban tett látogatása alkalmával részletesen tájékoztatta ománi tárgyalópartnereit az ukrajnai hadműveletről, illetve annak geopolitikai következményeiről. Hozzátette, hogy Omán álláspontját a kérdésben Moszkva kiegyensúlyozottnak és megfontoltnak, de mindenekelőtt nemzeti érdekekből fakadónak tekinti.

Buszaidi kijelentette, hogy Omán tiszteletben tartja az OPEC+  keretében Oroszországgal megkötött megállapodásokat és folytatja a szoros együttműködést. Az OPEC+ a Szaúd-Arábia vezette Kőolajexportáló Országok Szervezetét (OPEC) és az Oroszország vezette tíz másik, nem OPEC-tag kőolajexportáló országot tömöríti.

Az ománi külügyminiszter felemlegette, hogy bár nyomásgyakorlás nem volt, a kérdésben számos követelést támasztottak hazájának.

"Ami a szankciókat illeti, ezt azokra az országokra hagyom, amelyek ezeket bevezették Oroszországgal szemben" - tette hozzá.

Buszaidi kifejezte azon véleményét is, miszerint az ukrajnai kérdés rendezésének kulcsa: a tárgyalás.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG