4p
Tudjuk másból finanszírozni az államadósságot, a kormány még mindig borzong a szélerőművektől. Végre eldőlt, ki üzemelteti tovább a HÉV-et, rengeteg pénzt fordítanak majd vasútfejlesztésre és vonatok vásárlására. Év végéig 1600 milliárd forint uniós forrást ír ki az állam - egyebek mellett erről is szó volt a Kormányinfón.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Ha csütörtök, akkor Kormányinfó, ráadásul a 67. alkalommal bőven volt miről beszélnie Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek, a kormányülés ugyanis kisebb rekordot állított fel a 103 megtárgyalt ponttal. Az ülés egyik legfontosabb pontja a letelepedési kötvény sorsa volt, a tervek szerint ezt ugyanis hamarosan felszámolja a kormány, ahogy erről már korábban is írtunk. Lázár János elmondása szerint az adósságfinanszírozás javult, emellett nőtt az állampapírok iránti kereslet, így „nincs szükség ilyen nem hagyományos eszközökre az államadósság finanszírozására”.

Az uniós támogatások kifizetése kapcsán a Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: az idei év végéig összesen hétezer pályázatot terveznek kiírni, 2019-ig pedig az uniós források lehívását is szeretnék lezárni. Az idei évre nézve összesen 1600 milliárd forintot tervez kiírni az állam, a teljes programban akár 11 ezermilliárd forintot is kioszthatnak majd.

Ezermilliárdok vasútvonalra, eldőlt a HÉV sorsa

Folytatják az infrastruktúrafejlesztést, a korábban bejelentett 2500 milliárd forint útfejlesztés mellett a gazdasági kabinet további 1200 milliárd forintot különít el vasútfejlesztésre, ebből 100 milliárd forint értékben terveznek új vasúti kocsikat vásárolni, valamint több fő vasútvonalat és számos kisebbet is felújítanak majd 2022-ig bezárólag, fűzte hozzá Lázár János. Emellett felújítják majd a debreceni és a kecskeméti repülőteret, a korszerűsítés mellett új leszállópályát is kapnak, ezzel elősegítve a teher- és utasforgalom kapacitásának bővítését.

Végre révbe érhet a HÉV sorsa – ahogy arról korábban már írtunk, hónapok óta zajlanak a viták a BKK és a HÉV szétválásáról, a kormányülés most elfogadta, hogy a vonal üzemeltetését az állam veszi át, és a MÁV segítségével fogja üzemeltetni. Az anyagi vonzatokról azonban még nem esett szó, Lázár János szerint ez a jövőben várható.

Hiába utasította vissza Áder, akkor sem kell szélerőmű

Mi az? A világnak egyre jobban kell, nálunk most tiltják be

Növekszik a szélenergia aránya a villamosenergia felhasználásban. Magyarországon meg épp most próbálják ellehetetleníteni az építésüket. A cikk folytatásáért kattints ide! >>>

Nem adja fel a kormány a harcot, dacára annak, hogy Áder János visszautasította a szélerőművek építésének betiltását szorgalmazó javaslatot. A köztársasági elnök elmondása szerint ez ugyanis szembemegy a párizsi klímacsúcson elfogadott megállapodásokkal, ráadásul az ország energia-eredményeit is veszélyeztetné.

Lázár János szerint a kormány ugyanakkor másképp látja: nem tiltani kívánják, csupán óvatosak a szélerőművek építésével, mivel meglátása szerint az ilyen parkok kiépítésének ökológiai és gazdasági vonzata is van. Németországban a szélparkok üzemeltetői ugyanis kártérítésre jogosultak az államtól, amennyiben egy esetleges szélcsend miatt egy jelentős része kiesik a termelésüknek. Hozzáfűzte: figyelemmel követik, hogy hová halad a német szabályozás, és kisebb módosításokkal ismét benyújtják majd a javaslatot Ádernek.

Futottak még: turisztikai fejlesztések, önkormányzati parkok, büntetőkódex

Lázár János mindezek mellett szót ejtett az aszfaltügyről, aminek kapcsán 176,5 milliárd forint esett be az államkasszába, ezt további uniós pályázatok finanszírozására fogják majd fordítani. Mindemellett a kormányülés megszavazta, hogy számos kastélyt és várat újítanak majd fel országszerte, erre 45 milliárd forintot szán az állam, emellett a Sopron-Fertővidék és a Balaton környékén is jelentős turisztikai fejlesztéseket terveznek.

A büntetőkódex megújítását illetően ötpárti egyeztetést hívnak össze, emellett a büntetőeljárások időtartamának csökkentésére is szükség van, jelenleg több, mint egy évig húzódhat az ügy. A Honvédelem előterjesztése kapcsán Lázár János elmondta: kétezer emberrel tervezik bővíteni a hadsereget, emellett több rendőrt és határőrt is terveznek szolgálatba állítani a közeljövőben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG