2p

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a belföldi vendégéjszakák száma szeptemberben 2020 azonos hónapjához viszonyítva 19 százalékkal nőtt, és 3,7 százalékkal meghaladta a Covid járvány kitörése előtti évi, 2019. szeptemberi értéket is.

A külföldi vendégéjszakák tavaly szeptemberhez képest öt és félszeresére nőttek, aminek annyira nem örülhetünk, miután a 2020 bázis a Covid miatt rendkívül alacsony volt. Ezt jól mutatja, hogy a járvány előtti 2019-es év azonos időszakához képest még mindig 51 százalékkal lejjebb vagyunk ebben a szegmensben. Összehasonlítva azt lehet mondani, hogy míg a belföldi turizmusnak a „maradj otthon” időszakon kívül kifejezetten jót tett a járvány, hiszen sokan a külföldi lehetőségek helyett az itthoniakat választották, addig a külföldi turizmus masszív veszteségeket könyvelt és könyvelhet el. Összességében a vendégéjszakák száma 2020 szeptemberéhez képest 70 százalékkal nőtt, 2019 azonos hónapjához mérten 28 százalékkal csökkent.

Hullámzó a kép. (Forrás: KSH)
Hullámzó a kép. (Forrás: KSH)

2021. szeptemberben az előző év azonos hónapjához képest:

A belföldi vendégek száma 24, a vendégéjszakáké 19 százalékkal növekedett. A vendégek száma 522 ezer, az eltöltött vendégéjszakáké 1,2 millió volt. Az éjszakák 68 százalékát szállodákban töltötték, számuk az egy évvel korábbihoz képest 17 százalékkal emelkedett. A panziókban 6,3 százalékkal volt magasabb a forgalom, a közösségi szálláshelyeken pedig a háromszorosára nőtt, utóbbi nagyrészt a nagyobb szabású rendezvények szervezésével magyarázható. Az üdülőháztelepeken 14, a kempingekben 26 százalékkal kevesebb éjszakát regisztráltak, mint tavaly szeptemberben. A legnépszerűbb turisztikai régió a Balaton volt, ahol a belföldi vendégéjszakák közel negyedét regisztrálták.

Budapesten ismét életjelet mutat a külföldi turizmus. (Forrás: KSH)
Budapesten ismét életjelet mutat a külföldi turizmus. (Forrás: KSH)

A külföldi vendégek száma hét és félszeresére, a vendégéjszakáké közel öt és félszeresére emelkedett. A szálláshelyekre érkezett 271 ezer vendég összesen 729 ezer vendégéjszakát töltött el. A vendégek 82 százaléka szállodában szállt meg, az ott eltöltött éjszakák száma hatszorosára bővült 2020 szeptemberéhez képest. A növekedés Budapest esetében volt a legnagyobb (majdnem tízszeres).

Az összes bruttó árbevétel folyó áron 92 százalékkal 37,5 milliárd forintra növekedett az előző évhez képest.

A Covid előtti időszakhoz képest egyedül a belföldi turizmus pozitív. (Forrás: KSH)
A Covid előtti időszakhoz képest egyedül a belföldi turizmus pozitív. (Forrás: KSH)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG