4p

Az árak csökkenését is várja a miniszter az év második felében elinduló közös áramtőzsdétől.

Aláírásra került a megállapodás, amelynek értelmében az év második felében megkezdheti működését Magyarország, Szlovénia és Szerbia közös áramtőzsdéje, ami nagyban fokozhatja az ellátásbiztonságot minden fél számára - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a BlueSky Project aláírását követően Veljko Kovacevic szerb energiaügyi államtitkárral és Bojan Kumer szlovén energiaügyi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján köszönetet mondott a feleknek az utóbbi hónapokban, években végzett hosszú, sokszor a siker reményével nem kecsegtető munkájukért, hogy végül létrejöhessen a közös regionális áramtőzsde.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Bojan Kumer szlovén energiaügyi miniszter (b2) és Veljko Kovacevic szerb energiaügyi államtitkár (b3) tárgyal Budapesten, a minisztériumban 2024. április 9-én. Aláírták a BlueSky Projectet, amelynek értelmében az év második felében megkezdheti működését Magyarország, Szlovénia és Szerbia közös áramtőzsdéje, ami nagyban fokozhatja az ellátásbiztonságot minden fél számára.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Bojan Kumer szlovén energiaügyi miniszter (b2) és Veljko Kovacevic szerb energiaügyi államtitkár (b3) tárgyal Budapesten, a minisztériumban 2024. április 9-én. Aláírták a BlueSky Projectet, amelynek értelmében az év második felében megkezdheti működését Magyarország, Szlovénia és Szerbia közös áramtőzsdéje, ami nagyban fokozhatja az ellátásbiztonságot minden fél számára.
Fotó: MTI/Soós Lajos

Beszédében remek hírnek nevezte a mai megállapodást, amelynek értelmében az év második felében megkezdi működését a szlovén-szerb-magyar villamosenergia-tőzsde.

"Ez egyrészt az ellátásbiztonságot fogja javítani, gyorssá, akadálymentessé téve az áram kereskedelmét országaink között, s természetesen mivel nagyobb piacról és nagyobb mennyiségekről lesz szó, az árak is kedvezőbbek lesznek"

- jelentette ki.

"Ez a szervezett regionális villamosenergia-tőzsde jelentős mértékben növeli az ellátásbiztonságunkat, megteremti a lehetőségét, hogy a közép-európai térség élen járjon, példát mutasson az egész európai energiaintegráció szempontjából" - hangsúlyozta.

"És ne felejtsük, itt európai uniós tagországok és egy európai uniós tagjelölt ország együttműködéséről van szó, így tettünk még egy lépést abba az irányba, hogy a nyugat-balkáni térség energiaintegrációját az Európai Unióba megvalósítsuk" - tette hozzá.

Üdvözölte, hogy a német-francia energiatőzsde-vállalat is ezen kezdeményezés mellé állt, és biztosítja a működés korszerűségét a rendszerüzemeltetők számára.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy Magyarország nem rendelkezik sem tengerparttal, sem jelentős földgáz- és kőolajlelőhelyekkel, így hazánk áramellátása leghatékonyabban nukleáris energia által biztosítható, a kormány ezért is döntött a kapacitások bővítéséről.

Növekvő kapacitások

Tájékoztatása szerint a paksi erőmű fejlesztésével a következő évtized elejére a jelenlegi 2000-ről 4400 megawattra fog nőni ez a kapacitás, a beruházás pedig jól halad, fontos mérföldköveket sikerült elérni az utóbbi időben.

"Emellett naperőművi kapacitásaink az elmúlt öt évben megnyolcszorozódtak, mára 5600 megawattot tudnak" - emelte ki. "Ez azt jelenti, hogy minden eddiginél nagyobb hálózatfejlesztési igények jelennek meg itt Magyarországon, ezért különös jelentősége lesz a villamosenergiai határkeresztező kapacitások fejlesztésének és különös jelentősége lesz a regionális együttműködésnek" - fűzte hozzá.

A miniszter rámutatott, hogy napjainkban, a veszélyek korában a világ több pontján is veszélybe került az energiaellátás az elmúlt időszakban, részben az infrastruktúra hiánya és részben az energiakérdések átpolitizálása, átideologizálása miatt.

"A veszélyek és a válságok, amelyek minket körül vesznek, jelentős mértékben megnövelik a kölcsönös tiszteletre alapuló, határokon átnyúló energetikai együttműködés jelentőségét" - vélekedett.

A miniszter nemzet- és gazdaságbiztonsági kérdésnek nevezte a stabil energiaellátást. "Nem tudunk és nem is akarunk szigetszerűen működni, ezért kölcsönös függőségben vagyunk a partnereinkkel, és pontosan tudjuk, hogy ha egy ország energiaellátása bajba kerül, akkor az súlyos bajokat tud okozni más országok esetében is" - mondta.

"A célunk, hogy minél integráltabb, minél szorosabb együttműködést lehetővé tevő energiarendszerek jöjjenek létre a régióban. És különösen igaz ez a villamos energiára, hiszen 2030-ra itt Közép-Európában várhatóan 50 százalékkal fog növekedni a kereslet. Magyarországon a folyamatos beruházási rekordok miatt is egyre nagyobb mennyiségű villamos energiára lesz szükségünk"

- figyelmeztetett.

Szijjártó Péter az ország vezető szerepét méltatta a globális autóipari forradalomban, leszögezve, hogy a nagy német járműgyártók és a keleti beszállítók, a betelepülő akkumulátorgyárak munkahelyek tízezreit teremtik meg és segítenek a növekedés fenntartásában, ugyanakkor jelentősen megnövelik a villamos energia iránti keresletet is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG