5p
Az amerikai kisemberek szemében a washingtoni politikai osztály megbukott és sürgősen el kell tűnnie a színpadról. Figyelmeztető jelzés, hogy mind Trump, mind Sanders elutasítja azon liberális szabadkereskedelmi- és befektetési-egyezményeket, amelyek eredményeképpen összeomlott számos hagyományos iparág az USÁ-ban és munkahelyek milliói áramoltak ki Mexikóba, Kínába és Ázsia nagy részébe. A washingtoni politikai kaszt elleni általános elégedetlenség egyik kiemelt célpontja a Kongresszus, amelynek támogatottsága jelenleg a népesség körében 15 százalékon áll.

Korábban már többször értekeztünk arról, hogy az EU egyre több országában omlik össze a politikai centrum. Ez a folyamat már hazánkban is évekkel ezelőtt bekövetkezett.

Ezek fényében vizsgálva az Egyesült Államokban folyó elnökválasztási kampányt azt láthatjuk, hogy bizony a kiábrándult amerikai választók mindkét nagy pártban a politikai fősodorral és intézményrendszerrel szemben álló elnökjelölt-aspiránsok felé fordultak a választási küzdelem eddig eltelt hónapjaiban. Egy július végén elvégzett felmérés szerint az amerikaiak 65 százaléka elégedetlen azzal, ahogy a dolgok állnak az Egyesült Államokban, ami közel áll a korábbi történelmi mélypontokhoz.

Az amerikaiak kétharmada egészen egyszerűen azt szeretné, ha Amerika más utat járna Barack Obama után. Az emberek általános véleménye szerint a washingtoni politikai osztály megbukott, és sürgősen el kell tűnnie a színpadról. Ez a legvilágosabb üzenet, amelyet levonhatunk Donald Trump republikánus és Bernie Sanders demokrata jelöltek üstökösszerű emelkedéséből.

Figyelmeztető jelzés, hogy mind Trump, mind Sanders elutasítja azon liberális szabadkereskedelmi- és befektetési-egyezményeket, amelyek eredményeképpen összeomlott több hagyományos iparág az USÁ-ban és munkahelyek milliói áramoltak ki Mexikóba, Kínába és Ázsia nagy részébe. Tény, hogy az elmúlt 35 évben a feldolgozóipari munkahelyek 35 százaléka tűnt el az Egyesült Államokban.

Szétszakadt társadalom, oligarchák fújnák a passzát szelet

Az amerikai társadalom olyan szinten szakadt szét, hogy jelenleg a háztartások felső 10 százaléka kontrollálja a magánvagyonok 76 százalékát, míg az alső 60 százalék csupán 2,5 százalékát. A legfelső 5 százaléka a háztartásoknak 91-szer nagyobb vagyonnal bír, mint az átlagos háztartások. Ennek fényében talán már nem meglepő, hogy az elnök-jelöltek kampányára június 30-ig összegyűlt 388 millió dollár közel felét kevesebb, mint 400 család adta össze.

A korábban favoritnak tekintett, a Wall Street-, az olaj- és a fegyver-lobbik által támogatott aspiránsok pozíciói mindkét pártban rohamosan gyengülnek. A republikánusoknál Jeb Bush volt amerikai kormányzótól elfordulnak pártjának konzervatívjai, Hillary Clintont pedig kedvezőtlenebbül ítélik meg, mint a politikai pályafutása során szinte bármikor.

A dinasztikus jelöltek zuhanórepülésben

A két se hús se hal kandidáns maga is sokat tesz pozíciójának aláaknázására. Jeb Bush a napokban vallotta be, hogy az a Paul Wolfowitz a külpolitikai főtanácsadója, aki még védelmi államtitkárként tervezte meg Irak invázióját. Ennek az eredménye 12 év után: több százezer iraki civil áldozat, egy összeomlott iraki állam és egy felemelkedett terror-állam (IS). Amerikai részről pedig 5000 katona halálával és 5 ezermilliárd dollár közvetlen és közvetett költséggel járt a neokonzervatívok katonai beavatkozása.

Hillary Clinton pedig a mai napig nem tisztázta szerepét külügyminiszterként a 2012-es bengázi (Líbia) merényletben, ahol életét vesztette az amerikai nagykövet. Mi több, most kiderült, hogy magán e-mail címén szigorúan titkosnak minősülő dokumentumokat kezelt, amelyek a drónprogram részleteivel foglalkoztak. Ezek tárolásáról több hónapon keresztül hazudott a nyilvánosságnak, de a múlt héten végül át kellett adnia a szervert az FBI-nak. Az sem támogatta a pozícióját, hogy nyilvánosságra került, a 2008-as pénzügyi összeomlásban kulcsszerepet játszó Goldman Sachs értékpapírháznak 2007 és 2014 között három előadást tartott, összesen 189 millió forint tiszteletdíjért.

Hillary Clinton. (Kép forrása: MTI/AP/Richard Drew)

Ezek eredményeképpen Hillary támogatottsága fontos választói csoportokban omlott össze: a nők például 45-41 százalékban inkább negatív, mint pozitív fényben látják őt, és támogatottsága az afroamerikaiak körében is 66-ra apadt a korábbi 81 százalékról.

Politikai múmiák a Kongresszusban

A washingtoni politikai kaszt elleni általános elégedetlenség egyik kiemelt célpontja a Kongresszus, amelynek támogatottsága jelenleg a népesség körében 15 százalékon áll, és 2011 dereka óta soha sem állt magasabban, mint 20 százalék. A Kongresszus 535 tagja közül 79-en már legalább 20 éve hivatalukban vannak, sőt 16-an már több, mint 30 éve. Nem véletlen, hogy egyre több amerikai követeli a képviselők mandátumidejének korlátozását és a lobbik kívánságait olajozottan végrehajtó politikai múmiák kiseprűzését Washingtonból.

Káncz Csaba jegyzete

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vészjósló: szabadulnak a dolgozóktól a német cégek
Privátbankár.hu | 2025. január 30. 18:04
Bár a német foglalkoztatási mutatók javultak, szinte minden ágazatban leépítések vannak.
Makro / Külgazdaság Kamatot vágott az EKB
Privátbankár.hu | 2025. január 30. 14:56
Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki kamatdöntő ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal csökkentette irányadó kamatlábait.
Makro / Külgazdaság Sárgulhatnak az irigységtől Nagy Mártonék
Privátbankár.hu | 2025. január 30. 12:11
Még a vártnál is jobb adat jött Varsóból.
Makro / Külgazdaság Árfigyelő? Piha! Bojkottal bírnák jobb belátásra a nyerészkedő üzleteket a szomszédban
Privátbankár.hu | 2025. január 30. 11:12
Már elérték, hogy 2500 termék ára csökkent, 50 százalékos akciókat is hirdettek a megcélzott boltok. De itt nem áll meg a horvát mozgalom.
Makro / Külgazdaság Már megint keresgélhet Nagy Márton: 261 milliárd forint hiányzik
Privátbankár.hu | 2025. január 30. 08:42
639 millió euróval romlott tavaly ilyenkorhoz képest a külkereskedelmi egyenleg, ez nagyjából 261 milliárd forint. Csökkent az export, nőtt az import.
Makro / Külgazdaság Véget ért a recesszió, de ez Orbán Viktorék egyetlen jó híre a GDP-ről
Privátbankár.hu | 2025. január 30. 08:30
A tavalyi utolsó negyedév minimális 0,2 százalékos gazdasági növekedése csak arra volt jó, hogy éves szinten ne legyen mínusz, de a 0,6 százalékos nem túl acélos.
Makro / Külgazdaság Nem vet ki szankciókat az EU az orosz LNG-re – csúcsra pörög Moszkva gázbiznisze
Wéber Balázs | 2025. január 30. 05:42
Rekordszintre nőtt tavaly az orosz LNG-export, a legnagyobb vevők pedig érdekes módon az európai országok voltak. A kiszivárgott információk szerint az EU, amely eddig 15 szankciós csomagot fogadott el Oroszországgal szemben, az orosz cseppfolyós földgázt továbbra sem kívánja kitiltani – tehát a vezetékes és a tengeri szállítás is fennmarad.
Makro / Külgazdaság Most tényleg foghatja a fejét Nagy Márton: nagyon rossz hír jött
Privátbankár.hu | 2025. január 29. 16:18
Hatalmasat rontottak a német gazdasági kilátásokon.
Makro / Külgazdaság Milyen ideológia érkezik Trumppal? Orbán Krisztiánt erről is kérdezzük
Privátbankár.hu | 2025. január 29. 14:37
A közgazdász végzettségű, magát azonban inkább közgondolkodóként meghatározó vendégünkkel a Klasszis Klub Live-ban február 6-án, csütörtökön 15 órakor (vagyis a szokásosnál fél órával korábban) beszélgetünk. Például arra keresve a választ, ami viszonylag sokakat foglalkoztat: miért gondolták annyian, hogy a neoliberalizmus működhet és végül miért nem működött? Van-e visszaút és ha igen, hogyan? Szokás szerint azonban Orbán Krisztiántól nem csak mi kérdezünk, ezt olvasóink, nézőink is megtehetik – ehhez elég csak egy ingyenes regisztráció.
Makro / Külgazdaság Jó hír: a gázimportkitettségünk csökkentésében több fontos előrelépés történt
Privátbankár.hu | 2025. január 29. 13:14
2024-ben földgázban megközelítette az 1,9 milliárd köbmétert, kőolajban pedig meghaladta az 1 millió tonnát a belföldi lelőhelyeken kitermelt energiahordozók mennyisége.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG