2p
Alkotmánybíróság átalakítása, a hivatalok vezetőinek leváltása, tisztogatások a fegyveres testületeknél. Az új lengyel kormánypárt népszerűsége rohamosan visszaesett, sőt sok ezer ember az utcára is vonult. A lengyelek megbánták a választásukat. A Nobel-békedíjas Lech Walesa polgárháborútól tart.

 

Az őrület felé tart Lengyelország nemrég megválasztott nemzeti konzervatív kormánya az egyébként konzervatívnak tartott Die Welt című német napilap szerint. Abból az alkalomból írták ezt, hogy több mint 20 lengyel és néhány külföldi nagyvárosban tüntettek az új kormány politikája ellen, olyan jelszavakkal, mint „megvédjük a demokráciát”, vagy „nem a diktatúrára”.

 

Beata Szydlo miniszterelnöknő ugyanis „radikálisan átépíti az országot”, megszerzi a csúcspozíciókat az államigazgatásban és az állami vállalatoknál. Kénye-kedve szerint cseréli le az alkotmánybírákat, a hadseregben, a rendőrségnél, a korrupcióellenes hatóságnál és a titkosszolgálatnál tisztogatásokról beszélnek.

NATO a NATO-nak nem vájja ki…?

Kémelhárítókat az USA-nak való kémkedés vádjával távolítottak el. (Sőt azóta egy NATO-intézményt is elfoglaltak az éj leple alatt a lengyel hadügyminiszter parancsára.)

A lap szerint mindez már túl sok a lengyeleknek, akik megijedtek a saját választásuk következményeitől. A közvélemény-kutatások szerint a kormánypárt népszerűsége villámgyorsan visszaesett, a liberális párt már majdnem olyan népszerű, mint a kormányzó PiS.

Az utcán dől majd el a játszma?

Egyre többen hasonlítják a PiS-t a régi kommunista állampárthoz, még a híres Lech Walesa Nobel-békedíjas politikus is. Aki szerint ráadásul a kormány nem fog visszalépni, a nép ezért ezt az utcán próbálja majd megoldani a helyzetet, ami polgárháborúval fenyeget.

A piacok egyébként már régóta árazzák be a lengyel politikai kockázatokat: a WIG-20 index az utóbbi egy évben húsz százalékkal esett, miközben a hazai BUX 46, a német DAX 8, a román BET 2 százalékkal ment fel a Stooq.com adatai szerint. A zloty/forint egy év alatt alig változott, május óta azonban három százalékkal gyengült a lengyel fizetőeszköz a mi devizánkhoz képest.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung arról számolt be, hogy német oldalról a baloldali SPD és a konzervatív CDU is határozottan kritizálták az új lengyel kormány lépéseit, különösen az Alkotmánybíróság átalakítását.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG