3p
Varga Mihály pénzügyminiszter a jövő évi költségvetés benyújtásakor ismertette a fő számokat. Eszerint nullszaldós lehet a jövő évi költségvetés, és a várt gazdasági növekedésből eredően ismét lesz nyugdíjprémium.

A 2020-as költségvetés elsősorban a családok, gyermeket vállalók támogatását szolgálja - mondta a törvényjavaslat parlamenti benyújtása alkalmából Varga Mihály pénzügyminiszter.

4 százalékkal számolnak

Bejelentése szerint a gazdaság 4 százalékkal bővülhet jövőre, a hiányt 1 százalékosra tervezik - ezek a paraméterek megegyeznek azzal, amelyeket elsőként az mfor.hu ismertetett a múlt héten. Mindez azt jelenti, hogy a tartalékokat is figyelembe véve nullszaldós lehet a költségvetés.

Varga Mihály szerint az államadósság 66 százalékra csökkenhet 2020 végére, az infláció pedig 2,8 százalékos lesz. Vagyis a nyugdíjakat is ennyivel emelik a törvény szerint. Hozzátette, hogy a büdzsé tartalmazza a nyugdíjprémium összegét is.

224 milliárddal több családtámogatásra

A részleteket ismertetve elmondta, hogy a családok támogatására 224 milliárd forinttal többet fordítanak, mint idén. A gazdasági akcióterv - közte például a szochó csökkentése - mintegy

500 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál. A miniszter megemlítette, hogy mekkora nagyságrendben - ágazatonként több százmilliárd forinttal - bővülnek jövőre az egészségügy, oktatás és más közösségi szolgáltatások forrásai.

Vélemény
Az adók csökkentése mellett a források bővülésének fedezetét a gazdasági növekedés teremti meg.

Tegnap délig 20 milliárd fogyott az új szuperkötvényből

Portálunk tudósítója több kérdést intézett a mai tájékoztatón Varga Mihály pénzügyminiszterhez. A válaszokból megtudtuk, hogy

  • a kormány nem tervezi az idei, 2019-es költségvetés módosítását, ezt nem indokolják a gazdasági folyamatok, az első negyedévben 5,3 százalékkal nőtt a gazdaság, szépen folynak be az adóbevételek.
  • mint minden évben, 2020-ban is terveznek és számolnak devizakötvény kibocsátásával, de csak a piac - a korábbi években a kínai, a japán - tesztelésére szolgálnak ezek a kibocsátások, a cél továbbra is az államadósság - ezen belül a devizaadósság - csökkentése.
  • az új államkötvényből - melynek kibocsátása tegnap indult - hétfő délig 20 milliárd forintot jegyeztek le. A miniszter megígérte, amint elér egy komoly mennyiséget a lakossági jegyzés, tájékoztatást adnak.
Már az is megvan, mikor szavaznak róla Július 12-én tartja az Országgyűlés a 2020-as költségvetés zárószavazását, ami egyben a tavaszi ülésszak utolsó napja lesz - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a költségvetés benyújtásakor. Az általános vitát június 19-21 között folytatják le, a részletes vita június 25-28 között lesz. Július 3-án és 4-én a költségvetési bizottság megtárgyalja a módosító javaslatokat, az összegző módosítókról július 08-án döntenek majd. (MTI)


A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG