A City egyik legnagyobb gazdaságelemző háza, a Capital Economics felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai az államháztartási egyenlegjavító csomagról és az IMF/EU-tárgyalások kilátásairól befektetőknek összeállított, kedden Londonban ismertetett terjedelmes elemzésükben biztatónak nevezték, hogy a kormány ezúttal a piaci nyomás kényszere nélkül tett "bizonyos engedményeket" a valutaalapnak.
Ezzel kapcsolatban megjegyezték, hogy Magyarország eddig általában csak akkor tett engedményeket, amikor a forint a 300 forint/eurós árfolyamszint fölé gyengült.
A kormány ugyanakkor pont ennek ellenkezőjéről indított 200 millió forintos kampányt, és Orbán Viktor ma ismételten arról beszélt, hogy 2013-ban Magyarország képes lesz arra, hogy a piacról finanszírozza magát.
A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!
Klasszis Befektetői Klub
2026. január 27., Budapest
A múlt héten bejelentett egyenlegjavító program elemei azt jelzik, hogy a magyar kormány most már kész szembenézni az euróövezeti adósságválság súlyosságával - vélekedtek keddi helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Most végre kiderül, hogy hozott össze ekkora hiányt a magyar kormány
27 perce
-
Újabb jele annak, hogy fogy a magyar: lassan nincs, aki felvegye a babaváró hitelt
körülbelül 1 órája
-
Kína miatt löki félre Putyin kinyújtott kezét Trump a nukleáris fegyverek ügyében?
3 órája
-
Kampány is van, az is hozzátesz egy lapáttal – az utca embere a hólapátolásról
17 órája
-
Viszik a 3 százalékos lakáshitelt, már 18 ezer szerződést kötöttek a bankok
17 órája
-
Minden csepp olajat kihozatna a Chevronnal Venezuelából az amerikai kormány
18 órája
-
OTP-sek figyelem: elérhetetlenné válik több szolgáltatás ma éjféltől
18 órája
Mfor.hu Top24
- A választások után nagyobb kockázat lesz a bóvli, mint egy kiigazító csomag
- Komoly pénzbüntetést kaphat, aki papucsban indul túrázni
- Szlovén katonák is részt vesznek a grönlandi gyakorlaton
- Otthon Start: már 18 ezernél tart a hitelszerződések száma
- Szijjártó Péter megszavaztatja a szurkolókkal, mi legyen a Honvéd új neve
- Nagy neveket gyűjtött maga köré Trump a gázai béketestületbe
- Ön meg tudna élni 220 ezer forintból? Ez Viszont Privát
Makro / Külgazdaság
Most végre kiderül, hogy hozott össze ekkora hiányt a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. január 18. 08:53
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a munkaerőpiacról közöl adatokat, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az államháztartás tavalyi részletes adatait teszi közzé.
Makro / Külgazdaság
Minden csepp olajat kihozatna a Chevronnal Venezuelából az amerikai kormány
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 15:42
Az Egyesült Államok mielőbb bővítené a Chevron venezuelai engedélyét.
Makro / Külgazdaság
Bemondták az új számot, indul a hajsza a 2 százalékos növekedésért
Imre Lőrinc | 2026. január 17. 10:19
A 2 százalék lett az új bűvös GDP-célkitűzés. A legtöbb hazai elemző ekkora mértékű, vagy ennél enyhén magasabb, de mindenképp kettessel kezdődő növekedést vár 2026-ban Magyarországon. Ami biztos, hogy a kormány költekezései a választások előtt fűtik a gazdaságot, az ipar és a beruházások viszont továbbra is nagy kérdőjeleknek számítanak. Miként bizonyos értelemben az infláció is, hiába alakult az elmúlt időszakban a vártnál kedvezőbben.
Makro / Külgazdaság
Kölcsönösen csökkenti a vámokat Kanada és Kína
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 17:35
Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg – jelentette be pénteken Mark Carney kanadai miniszterelnök Pekingben.
Makro / Külgazdaság
Egy jó és egy rossz hírt kapott Donald Trump hazájából
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 17:01
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt az ipari termelés az Egyesült Államokban decemberben havi összevetésben, ugyanakkor éves szinten lassuló ütemű bővülést jegyeztek fel – derült ki az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) pénteken közzétett adataiból.
Makro / Külgazdaság
Orbán Viktor adóemeléssel ünnepelheti a választási győzelmet
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 13:31
A magyar gazdasági folyamatok kifejezetten gyengén alakulnak, évek óta nem növekszik a GDP, miközben a költségvetés hiánya magas szinten ragadt. A gazdasági problémákat tetézni fogja a választási osztogatás, ami után Orbán Viktor komoly megszorításokra kényszerülhet az áprilisi voksolás után, olvasható laptársunk, az Mfor péntek reggeli cikkében.
Makro / Külgazdaság
Előre lesöpör az asztalról minden kritikát a választásokkal kapcsolatban Szijjártó Péter
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 12:37
Az az uniós nagykövet pedig, aki megszólal, kényelmetlen helyzetben találhatja magát. Kemény figyelmeztetéssel készült a miniszter egy pénteki eseményre.
Makro / Külgazdaság
Az energia is jóval olcsóbb lett Németországban
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 11:36
Itt vannak a legfrissebb német inflációs adatok.
Makro / Külgazdaság
Hosszú vita után vette az első komoly akadályt Orbán Viktor cseh szövetségese
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 10:58
Eddig még ilyen hosszan nem vitáztak kormányprogramról Csehországban, de a végén kényelmes többséggel szavazták meg Babisék terveit.
Makro / Külgazdaság
46-szor nyúlt hozzá a kormány a tavalyi költségvetéshez
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 10:46
Összesen 2212 milliárdot mozgattak meg kormányhatározatokkal.
Heti top
- László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat 2026. január 15. 10:10
- Fegyveres csoportok vadásznak amerikai állampolgárokra 2026. január 11. 10:01
- Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál 2026. január 15. 06:40
- Dmitrij Medvegyev viccelt egyet Grönlanddal 2026. január 13. 19:59
Havi top
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek 2026. január 3. 07:11
- Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 5. 07:36
- Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton 2025. december 27. 16:28
Friss
Személyes pénzügyek
Újabb jele annak, hogy fogy a magyar: lassan nincs, aki felvegye a babaváró hitelt
körülbelül 1 órája
Személyes pénzügyek
Viszik a 3 százalékos lakáshitelt, már 18 ezer szerződést kötöttek a bankok
17 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
-
Újra termel a szerbek kőolaj-finomítója
09:09
-
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen
07:46
-
Trumpnak sikerült összevesznie legfontosabb szövetségesével
06:27
-
Magyarországon tovább nyílt a bér-lakás olló, egyre többet kell dolgozni egy négyzetméterért
05:28
-
Fel kell készülniük a cégeknek: jönnek az új transzferár-kötelezettségek
16:59
Turizmus Online cikkei
-
Átadták a 2025-ös év legjobb vitorlázói díjakat – teljes lista
18:29
-
Lehetséges katonai műveletek miatt légügyi figyelmeztetést adott ki az Egyesült Államok
10:19
-
Worldskills: Fekete József képviseli hazánkat szakácsként a világversenyen
13:23
-
Air India – SIA együttműködés
13:16
-
Talán egyszer végre megnyithat a Rác Fürdő
12:20
A vidék hírei
-
Extrém hideg miatt adtak ki figyelmeztetést, nem a havazás az elsődleges veszély
08:48
-
Már a szülők is a hibásak Orbán Viktor szerint, hogy népszerűtlen a Fidesz fiataloknál
16:27
-
Nem méreti meg magát a választáson a Vona-féle párt
12:52
-
Elhunyt Török Ferencné, a Szilágyi Gimnázium egykori pedagógusa
09:41
-
Ítélet született a bükkzsérci túrázót lelövő vadász ügyében
08:58
legolvasottabb
-
Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
2025. december 22. 11:27
-
Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek
2026. január 3. 07:11
-
Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 5. 07:36
-
Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
2025. december 27. 16:28
-
Óriási a baj, mindkét szuperhatalom kezdi bezárni a kapuit a németek előtt
2025. december 23. 16:00
top 24
-
Bemondták az új számot, indul a hajsza a 2 százalékos növekedésért
2026. január 17. 10:19
-
Kína miatt löki félre Putyin kinyújtott kezét Trump a nukleáris fegyverek ügyében?
2026. január 18. 06:03
-
Siessen! Végleg elfogyhatnak az olcsó okostelefonok – az MI-nek köszönhetően
2026. január 17. 14:02
-
Minden csepp olajat kihozatna a Chevronnal Venezuelából az amerikai kormány
2026. január 17. 15:42
-
Magyarországon emelkednek a leggyorsabban a lakásárak
2026. január 17. 09:35

