3p

Az amerikai elnöknek ideiglenesen távoznia kellett a teremből.

Lövések dördültek a Fehér Háznál helyi idő szerint hétfőn délután, Az épületben sajtókonferenciát tartó Donald Trump amerikai elnök mondatát félbehagyva rövid időre távozott a teremből.

Az egyik amerikai titkosszolgálat munkatársa  a Fehér Háznál Washingtonban 2020. augusztus 10-én. EPA/Stefani Reynolds
Az egyik amerikai titkosszolgálat munkatársa a Fehér Háznál Washingtonban 2020. augusztus 10-én. EPA/Stefani Reynolds

A sajtókonferenciára belépett a titkosszolgálat egyik munkatársa, odafordult az amerikai elnökhöz és azt mondta:

azonnal álljon félre!.

A jelenet itt látható:

Később kiderült, hogy lezárták a Fehér Ház környékét, és kívülről bezárták a sajtótájékoztatónak helyet adó terem ajtaját is. 

Amikor az elnök visszatért, elmondta: nem világos, hogy mi történt, folyik a vizsgálat. A Fehér Ház mellett lövések dördültek, egy embert mentővel kórházba szállítottak.

Úgy tűnik, hogy egy személyt a titkosszolgálat lelőtt, nem tudom, milyen állapotban van, majd meglátjuk, mi történt

- fogalmazott Trump az újságíróknak az MTI szerint. Hozzáfűzte, hogy a titkosszolgálat "uralja a helyzetet". Az elnök egyúttal köszönetet is mondott a szolgálatnak a "gyors és hatékony" fellépésért.

A Financial Times úgy tudja, hogy

a lövöldözéssel gyanúsított személyt szállították kórházba. A gyanúsított nem törte át a Fehér Ház kerítését.

Az Associated Press szerint a gyanúsított súlyos sérüléseket szenvedett, a hatóságok pedig vizsgálják, hogy van-e mentális betegsége.

Arra az újságírói kérdésre, hogy a Fehér Ház alatti bunkerba ment-e, Trump nemmel válaszolt. Mint mondta, egyáltalán nem jött zavarba, eszébe sem jutott, hogy ne térjen vissza a sajtótájékoztatóra.

Úgy nézek ki, mint aki zavarban van?

- kérdezett vissza az újságíróknak.

Biztonságban érzem magam a titkosszolgálattal, fantasztikus emberek, a legjobbak közül valók, kiválóan képzettek

- jelentette ki.

A sajtókonferencián egyébként Trump tájékoztatást adott a koronavírus-járványról, és - újságírói kérdésre válaszolva - kitért arra, hogy az immár nyilvánosságra hozott dokumentumok is bizonyítják, hogy a 2016-os választási kampány idején az Obama-adminisztráció megfigyelte, lehallgatta őt és a munkatársait.

Mindenki benne volt: tudott róla Obama elnök, Joe Biden, az alelnök, James Comey, az FBI vezetője és a hírszerzés vezetői is. Ilyesmi talán még soha nem fordult elő korábban az amerikai történelemben, és nem szabad megengedni, hogy még egyszer megtörténhessen

- hangoztatta Donald Trump.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG