4p
Elvileg ma utoljára folytatnak a leendő német koalíciós partnerek szondázó tárgyalásokat, az álláspontok azonban eléggé merevek. Főleg a menekültkérdésben, a klímavédelemben és egyéb pénzügyekben vannak nézeteltérések, a követelések értéke több tízmilliárd euróval haladja meg a lehetőségeket. A kudarc azonban nagyon kellemetlen lenne mindenkinek.

Kép forrása: EPA

Elkezdődött a több hetes német koalíciós szondázó tárgyalások utolsó napja, legalábbis elvileg, mert van, aki már a lehetséges hosszabbításról ötletel. A megegyezés ugyanis nem született meg, a Die Welt egyenesen „Merkel mamut-napjáról”, a „koalíció megmentéséről” beszél. Mások úgy fogalmaznak: hurrikán Jamaika felett. (A Jamaika-koalíció – amit a jamaikai zászló színei miatt hívnak így – a kereszténydemokrata CDU/CSU, a jobboldali liberális FDP és a Zöldek képviselőiből állna.)

A mai tárgyalásoknak nincs fix vége, így lehet, hogy késő éjszakáig fognak tartani. Közben ráadásul Angela Merkel kancellár Berlinből Bonnba utazott a nemzetközi klímakonferenciára.

Az egyik fő probléma a Zöldek kemény álláspontja a menekültek családegyesítésével kapcsolatban. A Zöldek szerint nem kétséges, hogy rendnek kell lenni Németországban, de az sem, hogy a családok egybe tartoznak, így nem akarják ezt megtiltani.

Jöhetnek a szakik

A koalíciós csapatnak a menekültekkel szemben leginkább kemény tagja, a bajor CSU viszont kész akár a koalíciós tárgyalásokat is zátonyra futtatni a kérdésben. A CSU azt mondja, hogy amíg a menekültek száma ilyen nagy, addig a korlátozott védettségű menekültek családjai ne jöhessenek a menekültek után. Egyelőre Merkel pártja, a CSU is úgy tűnik, osztja ezt a véleményt. Abban viszont közeledtek egymáshoz az álláspontok, amit a liberálisok kérnek, hogy a képzett szakemberek bevándorlását megkönnyítsék.

Egy lehetséges kompromisszum, amit ma az OECD is közzétett, az lehetne, ha időkorlátot határoznának meg, például a 2017 előtt érkezett menekültek családtagjait beengednék Németországba, a később jövőkét nem. A családegyesítés melletti legfőbb érv, hogy kimutatták, a család nélkül a menekültek jóval kisebb indíttatást éreznek az integrációra, az európai beilleszkedésre.

Ahol pénzről van szó

A környezetvédelemmel, a klímával kapcsolatban is vannak komoly nézeteltérések. A környezetvédők a barnaszén magas arányának csökkentését követelik. Angela Merkel szerint azonban a költségekre is gondolni kell, olcsó energiára is szükség van, így nem lehet csak úgy bezárni a szénerőműveket. Egyelőre úgy tűnik, hogy erről ma megegyezés születhet, a szén szerepét részlegesen, a Zöldek által követeltnél valamivel kevésbé csökkentenék.

Migráció, adók, pénzügyek, államháztartás, klímavédelem, energia – ott a legerősebbek a nézeteltérések, ahol sok pénzről van szó – írja egy augsburgi lap. A pártok követelései a kalkulációk szerint 30-40 milliárd euróval meghaladják azt az összeget, ami az államkasszában van.

Szondázás után sincs vége

Amiről már sikerült megegyezni, az például a gyermekek után fizetett támogatás („Kindergeld”) emelése havi 25 euróval. Az élelmiszereket állatvédelemmel kapcsolatos tanúsítvánnyal címkézik majd fel.

A jelenlegi tárgyalásokat egyébként szondázó (tájékozódó, tapogatózó) tárgyalásoknak nevezik a német politikában, azaz a tulajdonképpeni koalíciós tárgyalások még csak ez után jönnek. Bár az álláspontok, főleg a CSU és a Zöldek között eléggé merevek, a nyomás is nagy, a saját párttagok részéről is, hogy végre állapodjanak meg – derült ki a Die Welt videójából. A választások szeptember végén voltak, lassan két hónapja.

Ma felment a DAX

A német sajtó szerint a tárgyalások sikertelensége lejtőre küldheti a DAX részvényindexet is. A tőzsdék nehezen viselik a bizonytalanságot, a tőzsdei hangulat az utóbbi napokban amúgy sem volt túl jó. Ma viszont végre éppen emelkedik a mutató, igaz, a nemzetközi tőzsdei klíma is pozitív.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG