4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Emmanuel Macron francia államfő megbízta eddigi miniszterelnökét, Élisabeth Borne-t, hogy július elejére "alakítson egy új cselekvő kormányt" az elnöki koalíción kívüli pártok bevonásával.

Az elnök ezt az AFP hírügynökségnek szombat este adott interjúban jelentette be. A nemzetgyűlési választások múlt vasárnapi második fordulóját követően a szokásjognak megfelelően Élisabeth Borne miniszterelnök kedden benyújtotta lemondását Emmanuel Macronnak, de az államfő azt nem fogadta el, viszont akkor nem is erősítette meg a bizalmát a kormányfőben. Ez alapján elemzők elképzelhetőnek tartották, hogy az államfő hamarosan lecseréli a miniszterelnököt, miután a pártja és centrista szövetségeseinek Együtt! nevű szövetsége a választások második fordulójában elvesztette abszolút többségét, s így az új nemzetgyűlésben nincs olyan egyértelmű többség, amely biztosíthatná a kormányzóképességet.

A köztársasági elnök szombaton találkozott a kormányfővel, és megbízta azzal, hogy a jövő hét folyamán valamennyi parlamenti párttal egyeztessen egy kormányzati megállapodásról, illetve az esetleges részvételükről egy új kormányban, valamint az álláspontjukról a miniszterelnök személyéről a július 5-én esedékes bizalmi szavazást illetően, és a költségvetés őszi szavazásáról is.

"A miniszterelnök javaslatokat fog bemutatni csütörtökön egy útitervhez Franciaország kormánya számára a következő hónapokra és évekre, és egy új cselekvő kormány összetételére is Franciaország érdekében, amelyet július első napjaiban fogunk felállítani" - jelentette ki az államfő az AFP-nek. Ez azt jelenti, hogy Emmanuel Macron megerősítette bizalmát az elnökválasztási győzelmét követően május 20-án kinevezett miniszterelnökben, akinek immáron egy hete a távozását követeli az ellenzék, s a nemzetgyűlés összetételét jobban tükröző kormány kinevezését követeli.

"A miniszterelnök a bizalmamat élvezi a hosszú távú kormányzati munkához" - hangsúlyozta Emmanuel Macron, aki ugyanakkor azt is jelezte, hogy az új végrehajtói hatalomba a pártszövetségével együttműködni kész pártok képviselőit is szeretné kinevezni. Az államfő ezért azzal bízta meg a kormányfőt, hogy egyeztessen valamennyi parlamenti párttal, amelyeknek vezetőit a hét elején Emmanuel Macron már fogadta a hivatalában. "Bízom a kollektív képességünkben ennek megvalósításához. Bízom a miniszterelnök képességében, hogy megtalálja ezeket az erőket. Bízom a kormányzati erők felelősségteljes hozzáállásában" - fogalmazott az államfő.

 Elisabeth Borne és Emmanuel Macron egy megemlékezésen a Párizs melletti Suresnesben 2022. június 18-án. EPA/GONZALO FUENTES / POOL
Elisabeth Borne és Emmanuel Macron egy megemlékezésen a Párizs melletti Suresnesben 2022. június 18-án. EPA/GONZALO FUENTES / POOL

Emmanuel Macron leszögezte, hogy a parlamenti pártokkal a tárgyalási alap az elnöki program, amely "módosítható és gazdagítható". Az adókulcsok és az államadósság emelését azonban "vörös vonalnak" tartja az elnök. A választási eredmény ellenére Emmanuel Macron nem mondott le a nyugdíjreformról, amelynek keretében a nyugdíjkorhatár a jelenlegi 62-ről 65 évre emelkedne. Az elnök ugyanakkor kizárta, hogy a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörüléssel (RN) és a baloldali szövetséget irányító radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon Lázadó Franciaország (LFI) nevű pártjával lehetséges lenne kormányzati megállapodás.

"A lehetséges szövetségesek a kommunistáktól a konzervatív Köztársaságiakig terjednek. A franciák legitimitást adtak az RN és az LFI képviselőinek, és ezeknek a pártoknak vannak is politikai formációi (a nemzetgyűlésben). Nem keverem össze a szélsőségeket, de az ő kifejezésmódjuk, álláspontjuk - és mindig is egyértelmű voltam ebben a kérdésben - alapján ezek a formációk nem tekinthetők kormánypártoknak" - mondta Emmanuel Macron.

Az új nemzetgyűlés június 28-án tartja alakuló ülését. A kormánypártnak a következő öt évben csak 246 képviselői helye lesz az 577 fős nemzetgyűlésben, míg eddig 345 volt. Az abszolút többséghez 289 szavazat szükséges. A baloldal 150 képviselővel rendelkezik négy frakcióban, a Nemzeti Tömörülésnek 89 fős a csoportja, míg a hagyományos jobboldaliak 61-en vannak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Senki nem tudja, mi jöhet a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 15. 10:34
Jelenleg elképzelhetetlen, merre indulnak el az árak a következő napokban.
Makro / Külgazdaság Ketyeg az óra: a kormány hazahozna minden EU-s pénzt, felülvizsgálják a kiemelt beruházásokat
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 17:44
Ezek voltak a kormányszóvivői tájékoztató legfontosabb témái.
Makro / Külgazdaság Megint sokkal drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 12:27
Ezúttal mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés érkezik.
Makro / Külgazdaság Kapitány István döntött: kirúgta a Posta vezérét is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 11:29
Láng Géza utódját még keresik.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG