2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 592,32 pontos, 1,13 százalékos csökkenéssel, 51 696,55 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 14,9 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a BÉT jól teljesített ahhoz képest, hogy a gyenge kezdés után napközben 2 százalékos esése is volt. Bosnyák Zsolt megjegyezte, hogy az európai tőzsdék is rosszul indítottak, a magyar részvénypiacot tehát a nemzetközi hangulat is kedvezőtlenül befolyásolta. A vezető részvények a nap végére valamelyest visszaerősödtek, de a Mol az olajár zuhanása miatt nagyobb veszteséggel zárt, mint a többi nagy kibocsátó - tette hozzá.

(Illusztráció)
(Illusztráció)

A Mol 46 forinttal, 1,91 százalékkal 2362 forintra csökkent, 2,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 260 forinttal, 1,44 százalékkal 17 740 forintra esett, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,69 százalékkal 431 forintra gyengült, forgalma 73,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,06 százalékkal 9070 forintra csökkent, a részvények forgalma 4,5 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4009,73 ponton zárt csütörtökön, ez 17,58 pontos, 0,44 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamarosan új világra ébredhetnek a leggazdagabbak Magyarországon
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 11. 19:50
Több, még az Orbán-rendszerhez köthető adóelkerülési kiskaput zár be a Tisza-kormány a július végén a parlament által is elfogadott adócsomaggal. A változtatások a bizalmi vagyonkezelést, a közérdekű vagyonkezelő alapítványokat és a műemléki védettségű ingatlanokkal kapcsolatos közteherviselést érintik.
Makro / Külgazdaság Erről beszélt az új köztársasági elnök az Országgyűlésben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 16:06
A megosztottságot is a legsúlyosabb gondok közt említette.
Makro / Külgazdaság Hivatalos: megválasztották Baka Andrást köztársasági elnöknek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 15:25
A Tisza Párt jelöltjét megszavazta a parlament.
Makro / Külgazdaság Vitatja a tartozását? Segítenek a pénzügyi békéltetők
Dr. Szente Krisztina | 2026. augusztus 11. 15:06
Az egyik leggyakoribb pénzügyi jogvita, amikor a fogyasztó nem ismeri el a pénzügyi szolgáltató követelésének jogosságát, összegét vagy egyáltalán a tartozást. Az ilyen viták bíróságon kívüli rendezésére a Magyar Nemzeti Bankon belül működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) eljárása nyújt lehetőséget.
Makro / Külgazdaság Nem akárhol rendeznek kormányülést Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 13:44
Nagy bejelentések jöhetnek.
Makro / Külgazdaság GKI: ezért lettünk a régió leglassabban növekvő gazdasága
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 08:16
Románia 200 százalékot nőtt euróban mérve 15 év alatt. Magyarország 70 százalékot. A különbség nem véletlen.
Makro / Külgazdaság 21 nap maradt hátra az uniós pénzek hazahozatalára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 13:40
A hónap végéig kell teljesíteni a magyar helyreállítási terv valamennyi elszámolható mérföldkövét.
Makro / Külgazdaság Júliusi költségvetési bravúr – több mint 500 milliárd forintos többlet
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 11:30
Júliusban a központi alrendszer többlete 524,3 milliárd forint volt, ami 537,1 milliárd forinttal kedvezőbb az egy évvel korábbinál.
Makro / Külgazdaság Banai Péter Benő: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 06:12
A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális – jelentette ki Banai Péter Benő az MNB Podcast legutóbbi adásában.
Makro / Külgazdaság Jobban járnak a szennyezők? Egyszerűbb lesz a bevándorlás? Szakértőt kérdeztünk az eltörölt adókról
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 9. 06:01
Több adónem is megszűnik Magyarországon, amelyek a települések bevételeit, a nagy ipari szennyezőket, valamint a bevándorlást érintik. Ezeket egytől egyig az Orbán-kormányok alatt vezették be őket. Egyszerűbb lesz harmadik országból betelepülni? Jobban járnak a szén-dioxid-kibocsátásért felelős cégek? Adószakértőt kérdeztünk a várható hatásokról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG