3p
A hazai autóbuszgyártás bebikázása nemcsak a járműparkot frissítené fel, de több száz új munkahelyet is teremtene.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

A magyar autóbuszgyártás fellendítése nemzetgazdasági érdek – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium felelős államtitkára. Lepsényi István szerint a kormány iparfejlesztési programjának fontos területe a 2016-ban elfogadott Nemzeti Autóbuszgyártás Cselekvési Program. A program ugyanis nemcsak a helyi és helyközi közúti tömegközlekedés elöregedett járműparkjának megújítását jelenti, de hozzájárul a gazdaság növekedéséhez és a munkahelyteremtéshez is

Túlóra és emberhiány: mennyit fognak keresni a BKV-nál?

Az állami vállalatoknál meghirdetett, három évben végrehajtandó 30 százalékos bérfejlesztés miatt az önkormányzati társaságoknál is jelentős bérfejlesztési igény jelentkezett.

Kritikus helyzet állt elő a BKV-nál, ahol a buszvezetői állomány hiánya miatt csak túlóráztatással sikerült a szükséges járatszámot biztosítani.

Részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

Az NGM államtitkára elmondta, a 3-as metró pótlásához a BKV-nak 2018-ban mintegy 30 darab csuklós autóbuszra van szüksége, hogy biztosíthassák a közlekedés zavartalan ellátását – a BKV Zrt. és az Ikarus Egyedi Kft. ennek megfelelően megállapodott ezeknek az autóbuszoknak a gyártásáról, így március végére mind a 30 jármű a tömegközlekedési vállalat szolgálatába állhat.

Lepsényi István szerint a BKV Zrt. elkötelezett a hazai buszgyártás iránt, ezt mutatja, hogy a vállalat az elmúlt években már vásárolt 46 hazai gyártású dízel autóbuszt és 20 hazai gyártású kompozit elektromos autóbuszt. Az nemzeti autóbuszgyártás megerősítését szolgáló program megteremti a hazai buszgyártás megújításának feltételeit, egyúttal hozzájárul a hazai gyártók és beszállítók versenyképességének növekedéséhez – haza buszok forgalomba állítása pedig referenciát is jelent a gyártók számára, ami jó alapot jelenthet a külpiacok meghódításához is.

Egyre öregebbek a buszok

A buszállomány átlagéletkora 14 év, de az országban forgalomban lévő 8000 jármű nagyjából ezer már 20 évnél is többet futott már. A kormány célja, hogy 2020-ra a buszok átlagéletkora 10 évre csökkenjen. A kormány három éven belül évente 1000-1200 új autóbusz gyártását tervezi Magyarországon, amely több mint ezer munkahelyet is létrehozna. A program kidolgozása során megállapították: az itthoni buszgyártó kapacitások képesek mind minőségben, mind mennyiségben kielégíteni a hazai városi és helyközi közlekedési vállalatok igényeit.

Rengeteg új buszt és villamost kap Budapest - Tovább >>>

Az iparfejlesztési program, ezen belül a Nemzeti autóbuszgyártás cselekvési program eredményeként 2016-ban és 2017-ben a hazai gyártók által gyártott autóbuszok száma a 2015-ös 155 darabról 406-ra növekedett. Ennek köszönhetően pedig más programokhoz – például a kormány népegészségügyi stratégiájához – már saját gyártású járműveket tudtak igénybe venni szűrőbuszok kialakításához.

Az államtitkár jelezte: 2017 első tíz hónapjában 5,4 százalékkal erősödött az ipari termelés Magyarországon, vagyis 2010 januárja óta 37 százalékkal erősödött az ágazat. A járműgyártás 2010-hez képest közel megkétszerezte termelését.

Filléres megoldást találtak a budapesti villamosok egyik legfurább problémájára

Itt a tél és a tömegközlekedés legnagyobb ellensége: az ónos eső. Előző télen tucat új CAF-villamost kellett kiállítani a forgalomból egy különös meghibásodás miatt. Megkérdeztük a BKK-t, hogy mihez kezdtek a lerobbanó járművekkel. További részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG