3p

Interjút közölt a Financial Times vasárnap a Tisza Párt elnökével.

Magyar Péter az interjúban ismét elkötelezte magát amellett, hogy kormányra kerülve visszavezeti Magyarországot a nyugati szövetségi körbe, azaz az EU és a NATO irányába. Hangsúlyozta, hogy Magyarország az EU és a NATO tagja, és ezek az alapvető szövetségek határozzák meg az ország biztonságát és mindennapi életét. 

Szerinte az Orbán-kormány nem ez alapján politizál, ellenben Orbán Viktor jelenleg Vlagyimir Putyin legszorosabb EU-s szövetségese. Emiatt szerinte Vlagyimir Putyin érdekelt marad abban, hogy Orbán hatalmon legyen. A cikk megemlíteti, hogy Orbán Viktor többször is ellenezte a nyugati szankciókat Oroszország ellen a teljeskörű ukrajnai invázió elindulása óta, és ő volt azon kevés nyugati vezetők egyike, aki találkozott Putyinnal az amerikai elnökválasztás előtt.

Magyar Péter bírálta Orbán Viktor washingtoni útját, mely során mentességet szerzett az orosz energiahordozók behozatalát érintő szankciók alól, cserébe jelentős amerikai beruházásokat ígért. Szerinte

ez nem Magyarország sikere, hanem Orbán Viktor személyes menekülőútjának biztosítása, aki így elkerülte a lehetséges energiaválságot és áremelkedést, amelyek veszélyeztethették volna újraválasztását. Magyar Péter szerint Orbán Viktor „kiárusította Magyarországot”.

 

A Tisza elnöke szerint kampányát máris támadás érte a Kreml irányából. Szerinte a párt alkalmazáshoz kapcsolódó szerverek orosz hátterű hackertámadás áldozataivá váltak.

 

Ukrajna kapcsán Magyar Péter arról beszélt, hogy kormányra kerülve elismerné Moszkvát agresszorként és azonnali tűzszünetet sürgetne, uniós szövetségeseivel összhangban. Ugyanakkor

nem szakítaná meg hirtelen kapcsolatait Oroszországgal, és az energiapolitikában is megengedné az orosz import lehetőségét, miközben középtávon az orosz energiafüggés csökkentésére törekedne.

Magyar Péter az ország nemzeti érdekeit, ellátásbiztonságát és a fenntarthatóságot helyezte előtérbe az interjúban, és visszautasította azokat a vádakat, hogy ukrán érdekek bábja lenne.

Beszélt az USA-hoz fűződő viszonyról is: szerinte fenntarthatóak a „jól működő” kapcsolatok annak ellenére is, hogy Donald Trump elnök legutóbb is úgy fogalmazott, hogy a választásokon Orbán Viktort támogatja.

„Ha ebben az országban élne, más véleménye lenne Orbán Viktorról” – mondta Magyar Péter Donald Trumpról.

 

Gazdaságpolitikája a korrupció és pazarlás felszámolására és az EU-val való kapcsolatok helyreállítására irányulna, hogy felszabadítsa a befagyasztott  uiós forrásokat, mintegy 20 milliárd euró értékben. Továbbá újraindítaná az eurózónához való csatlakozás terveit, amit az Orbán-kormány elengedett. Magyar Péter úgy véli, az unortodox gazdaságpolitika káros volt az ország számára, különösen a magas infláció, a beruházások visszaesése és az államadósság növekedése miatt.

Ha sikerülne az ország kockázati felárát a lengyel szintre csökkenteni, akkor az jelentős megtakarítást eredményezne az államadósság finanszírozásának költségeiben Magyar Péter szerint.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
Makro / Külgazdaság Megnyílik a 400 millió dolláros amerikai támogatás Ukrajna előtt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:05
Az Egyesült Államok engedélyezte, hogy Kijev felhasználja a korábban jóváhagyott több százmillió dolláros támogatást. A kifizetések üteme attól függ, milyen beszerzésekről dönt az ukrán fél.
Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG