4p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

HIMARS rakétatüzérségi eszközök és rakéták beszerzéséről is tárgyalt a Pentagonban Szalay-Bobrovniczky Kristóf – erről a honvédelmi miniszter beszélt szombaton a közmédiának nyilatkozva, hozzátéve: 3-5 éves beszerzési periódusban lehet gondolkodni a beszerzést illetően, az amerikai kongresszusi felhatalmazás után.

A honvédelmi miniszter – aki Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor miniszterelnök pénteki fehér házi találkozója után a Magyarország felé tartó repülőúton válaszolt a közmédia kérdéseire – emlékeztetett: a washingtoni tárgyalásokon most már elhárultak azok az akadályok, amelyek még a Biden-adminisztráció alatt politikai okokból a fegyverbeszerzések, hadiipari beszerzések esetén alkalmaztak Magyarországgal szemben. A korábbi demokrata adminisztráció elutasította azoknak a tervezett beszerzéseknek a teljesítését is, amelyeknél adott esetben már kifizetett megrendelés volt – tette hozzá a miniszter az MTI szemléje szerint.

Mint mondta, a mostani washingtoni tárgyalásokon a Trump-adminisztráció részéről ugyanakkor egyértelművé tették; azokon a területeken, melyeken Magyarországnak szüksége van technológiában vagy más eszközökben beszerzésekre, lehetőségünk lesz erre. „Van egy listánk, egy 10 évre előrevetített haderőfejlesztési terv, mely tartalmazza a legkülönbözőbb területeken tervezett beszerzéseket” – tette hozzá Szalay-Bobrovniczky Kristóf. „Ezek között van olyan megoldás, melyek esetében minden valószínűség szerint az amerikai a legjobb és a legstabilabb, ilyen a rakétatüzérség is” - jelentette ki.

A közmédia kérdésére, hogy a HIMARS is a listán szerepel-e, Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondta: igen,

a HIMARS rakétatüzérségi eszköz egy olyan képesség, „mely Magyarország stratégiai-védelmi elrettentési hálóját távolabbra tudja kihúzni, mint a jelenlegi. Ez nagy értéket jelentene. Valóban a HIMARS az a technológia, amelyre a legvalószínűbb megoldásként lehet tekinteni” – jelentette ki.

Amerikai fejlesztésű Himars-rakéták egy NATO-hadgyakorlaton Romániában 2023. február 9-én. Ilyet vehet Magyarország is.
Amerikai fejlesztésű Himars-rakéták egy NATO-hadgyakorlaton Romániában 2023. február 9-én. Ilyet vehet Magyarország is.
Fotó: EPA/ROBERT GHEMENT

Nagyságrendileg 100 rakétánk lesz, több mint 1000 milliárdért?

Arra a felvetésre, hogy 2023-ban, amikor arról szóltak a hírek, hogy az Egyesült Államoktól HIMARS rakétatüzérségi eszközöket vásárol Magyarország, a kiszivárgott információk 20-24 tüzérségi eszközről, illetve 100 rakétáról volt szó, Szalay-Bobrovniczky Kristóf úgy reagált: ez nem a pontos szám, de a nagyságrendet tekintve körülbelül ennyiről lehet beszélni, ugyanakkor mindezek beszerzéséhez előzetes amerikai kongresszusi felhatalmazás kell. A tüzérségi eszközök, a rakéták beszerzése hosszú folyamat, akkor is, ha már megvan a kongresszusi felhatalmazás – mutatott rá a miniszter.

A közmédia kérdésére Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondta: már folytak előkészítő tárgyalások, most pedig Washingtonban ő is tárgyalt a Pentagonban. A folyamatot illetően 3-5 éves periódust jelölt meg, „ami elméletileg elképzelhető” szerinte. A HIMARS ugyanis kifejezetten keresett fegyverrendszer, a beszerzéseknél „sorállás” van, ezért határidőt sem lehet pontosan mondani
– közölte.

A beszerzési költségekkel kapcsolatban a közmédia azon kérdésére, hogy összességében ez megközelítheti-e az 1200 milliárd forintot, vagy több is lehet, a miniszter azt mondta: ezt még nem lehet pontosan meghatározni, nagyon sok tényezőtől függ. Bele kell számolni majd az eszközbeszerzés konkrét beszerzési árán túl az ehhez kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztéseket, kiképzési, toborzási és más költségeket. Tehát ez nagyon komplex rendszer, és nagyon komplex beszerzés is lesz, az árfolyamtól, időtől, szállítási határidőtől is függ majd egy ilyen összeg – mondta a honvédelmi miniszter.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Putyint kritizálta a Telegramon, pszichiátriára zárták az orosz ügyvédet
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 09:31
A szentpétervári pszichiátriára szállították Ilja Remeslot, aki kedden 90 ezer követővel rendelkező Telegram-oldalán írt ellenérveket Putyin elnöki tevékenységével és a háborúval kapcsolatban. 
Nemzetközi Valami készül Putyin ellen? Furcsa dolgok történnek Moszkvában
Litván Dániel | 2026. március 20. 05:51
Puccskísérlettől vagy izraeli kémektől retteg az orosz elnök? Elképzelhető, hogy tényleg készülődik valami Putyin ellen? Mindenesetre furcsa dolgok történnek Oroszországban.
Nemzetközi Hormuzi-válság: közös akcióra készül hat ország
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 20:01
Öt nyugat-európai ország és Japán közös közleményben fejezte ki készségét a biztonságos hajózás helyreállítására a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Kémbotránytól hangos Szlovénia a vasárnapi választások előtt
Bózsó Péter | 2026. március 19. 19:04
Az ország miniszterelnöke, Robert Golob kedden azzal vádolt „külföldi szolgálatokat”, hogy beavatkoztak a választásokba, miután állítólag az izraeli Black Cube magánkémcég képviselői decemberben Ljubljanában találkoztak az ellenzék fő jelöltjével, Janez Jansával.
Nemzetközi Másfél órán át győzködték Orbán Viktort Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 18:51
Nem engedett a 90 milliárd eurós hitel ügyében.
Nemzetközi Globális káoszt okozhat a közel-keleti háború
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 17:58
Az ENSZ-főtitkár szerint eljött az ideje a békének a Közel-Keleten.
Nemzetközi Történelmi csapás Iránnak: minden tengeralattjáró és hadihajó megsemmisült
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 17:22
Az iráni haditengerészet összes tengeralattjárója megsemmisült, és tengeri aknák elhelyezésére szolgáló többtucatnyi hajó is elpusztult az Irán elleni amerikai támadások nyomán – közölte Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter csütörtökön Washingtonban.
Nemzetközi Orbán Viktor nem engedett: két ország is blokkolta az Ukrajna melletti nyilatkozatot
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 16:42
Csak 25 ország fogadta el a zárónyilatkozatot.
Nemzetközi EU-s segítséggel gyorsítanák a Barátság-vezeték helyreállítását
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 16:23
Április közepére visszatérhet az olaj a vezetéken. 
Nemzetközi A nap képe: szemtelenül fiatal miniszterelnök mutatkozott be az EU-csúcson
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 16:02
Hollandia új kormányfője most először vesz részt az uniós állam- és kormányfők brüsszeli találkozóján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG