2p

Továbbra is jelentős a Tisza fölénye. 

Ugyan az elmúlt hetekben tovább csökkent a bizonytalan pártpreferenciával jellemezhető felnőttek száma, a pártok erőviszonyai a várakozásoknak megfelelően nem változtak az utóbbi 1 hónapban. A felnőtt népesség döntő többsége továbbra is kormánypárti szavazó, miközben a Fidesz-KDNP támogatottsága több évtizedes mélypontján áll – ez derült ki az IDEA Intézet június közepén elvégzett, országosan reprezentatív felméréséből.

A hazai belpolitika továbbra is kifejezetten intenzív és eseménydús időszakát éli, és az elmúlt hetekben sokan voltak olyanok is, akik újonnan tudtak pártot választani maguknak. Májusról júniusra 3 százalékponttal csökkent a kérdésre nem tudom/nem válaszolók aránya (11 százalék), és az újonnan megjelenő szimpatizánsok a fennálló erőviszonyoknak megfelelően oszlottak el a politikai paletta szereplői között.

Ha június közepén parlamenti választásokra került volna sor Magyarországon, a felnőtt népesség 60 százaléka támogatta volna a regnáló kormánypártot, miközben a Fidesz-KNDP-re csak alig több mint egyötödük szavazott volna (21 százalék).

Egy esetleges júniusi választáson is hárompárti parlament jött volna létre. A Mi Hazánk jelenleg a teljes népesség és a biztos szavazó, pártot választani tudók között is eléri a parlamenti frakció alapításához szükséges 5 százalékos küszöböt.

A kétharmad megint nem lenne kérdés

A biztos szavazó, pártot választani tudók körére értelmezett adatok alapján egy esetleges júniusi választáson a szavazatok több mint kétharmadát szerezte volna meg Magyar Péter pártja (68 százalék), miközben a Fidesz-KDNP-t csak a szavazók negyede (24 százalék), a Mi Hazánk Mozgalmat pedig 5 százalékuk támogatta volna. Az eredmények azt mutatják, hogy a TISZA kormányzásának első hetei nem okoztak csalódást a párt támogatóinak. Sőt, ha újra parlamenti választásokra kerülne sor, a jelenlegi kormánypártok nagy valószínűséggel még a tavaszinál is dominánsabb győzelmet aratnának az ellenzéki pártok felett.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Máris nekirontott a Fidesz Magyar Péter legújabb bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 16:31
Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza Párt durván meg akarja emelni a katások adóját, szerinte a párt a katásokat is becsapta a választási ígéreteivel.
Makro / Külgazdaság Fontos adatok jönnek a magyar gazdaságról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 14:46
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG