3p

A londoni Heathrow repülőtér október végéig meghosszabbította az utasok maximális számát, hogy lépést tartson az ügyfelek igényeivel, és minimalizálja azokat a problémákat, amelyek a nyár elején káoszhoz vezettek.

A felső határ – napi 100 ezer ember - csak az induló utasokra vonatkozik. A repülőtér, amely először korlátozta az utaskapacitást, és a múlt hónapban arra kérte a légitársaságokat, hogy hagyják abba a jegyek árusítását, hétfőn bejelentette, hogy legalább október végéig továbbra is 100 ezerben korlátozza a napi utasszámot. A hatalmas forgalmú repülőtér vezetői szerint iylmódon eddig is sikeresen csökkentették az utolsó pillanatban történő járattörlések számát, és csökkent a várakozási idő a poggyászokra.

Az érkezőkre a felső határ nem vonatkozik.

Nagyobb káosz, mint korábban. Fotó: Depositphotos
Nagyobb káosz, mint korábban. Fotó: Depositphotos

"Elsődleges gondunk annak biztosítása, hogy utasainknak megbízható szolgáltatást nyújtsunk utazás közben. Ezért júliusban ideiglenes kapacitáskorlátokat vezettünk be, amelyek már javították a helyzetet, épp a csúcsszezonban, a nyári kiruccanások során" – jelentette ki közleményében Ross Baker, a Heathrow kereskedelmi igazgatója közleményében.  – 

"Szeretnénk persze lehető leghamarabb megszüntetni a korlátozásokat, de ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha biztosak vagyunk abban, hogy a repülőtér minden tekintetben rendelkezik az utasainknak nyújtott minőségi szolgáltatásokhoz szükséges erőforrásokkal."

A repülőtér azért vezette be a drasztikus intézkedést, hogy minimalizálja a járatok és poggyászproblémák miatti fennakadásokat. Ez utóbbit illetően sokakat felkavartak a felhalmozódott, elveszett poggyászokról készült drámai képek. A helyzet egy időben annyira eldurvult, hogy a Delta Air Lines még bérelt is egy járatot, hogy 1000 elveszett bőröndöt és más csomagot visszarepítsen tulajdonosaikhoz az Egyesült Államokba – emlékeztet rá a Travel and Leisure légiközlekedési szakírója, Alison Fox.

A reptér vezetői szerint ezt a „sapkát” korábban le lehet venni, ha Heathrow működésében továbbra is folyamatos javulás tapasztalható.

A Virgin Atlantic szóvivője a BBC -nek elmondta, hogy csalódottak, amiért Heathrow menedzsmentje meghosszabbította a korlátozást, hiszen szerintük egyre jobb a helyzet és  minden héten további plusz források állnak rendelkezésre, azért hogy javul a repülőtéri „élmény".

A problémák nem korlátozódnak csak Londonra. Az amszterdami Schiphol is folytatja az utasszám maximalizálását számának az őszi hónapokra:, szeptemberben 67.500-ban, októberben pedig 69.500-ban állapította meg a napi induló utasszámot.

 A repülőtér ugyanakkor azt is tervezi, hogy kártalanítja azokat az utasokat , akik lekésték a járatukat az április 23-tól augusztus 11-ig tartó "rendkívüli" helyzet miatt.

A káosz, mint ismeretes, az Egyesült Államok-beli légitársaságokat is sújtotta: idén eddig több mint 100 ezer járatot töröltek, és közel egymillió járat késett. 

Annak érdekében, hogy lépést tartsanak a rendkívüli helyzettel, több légitársaság megnyirbálta nyári menetrendjét. Míg egyesek –  köztük a United Airlines és az American Airlines – ősszel is érvényben tartják a megszorításokat, hasonlóan európai kollégáikhoz.
 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hány órát kell dolgozni? A német kancellár ősi recepttel élénkítené a gazdaságot, de az ötlet problémás lehet
Privátbankár.hu | 2025. június 15. 14:10
A nők ingyenes munkáját figyelembe kellene venni és lapot osztani nekik. 
Makro / Külgazdaság Békesi László: Arra nincs esélye a fővárosnak, hogy a kormány által inkasszált 10 milliárdot visszakapja
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. június 15. 06:04
A volt pénzügyminiszter, közgazdász a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A Klasszis Klub Live 5. évfolyamának 77. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Lázár János jobban teszi, ha nem a román MÁV-tól kér tanácsot
Privátbankár.hu | 2025. június 14. 14:42
Míg idehaza rengeteg utasnak okoztak bosszúságot a pünkösdi késések, keleti szonszédunknál fizetésképtelenség fenyegeti az állami vasúttársaságot.
Makro / Külgazdaság Ezt aztán jól elintézték az izraeliek: lesz nemulass a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. június 14. 11:19
Az izraeli-iráni konfliktus hatására bekövetkezett olajdrágulás természetesen idehaza is érezteti a hatását: a jövő héten akár 15 forinttal emelkedhetnek az üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság A vámháború mélybe lökte az euróövezet iparát és külkereskedelmét áprilisban
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 12:28
Ez megkérdőjelezve az elemzők azon nézetét, hogy a blokk jól tartja magát a gazdasági zűrzavarral szemben.
Makro / Külgazdaság Lázár János meg sem szólalt – pedig most nagyon is lett volna rá oka
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 11:58
Viszonylag hosszabb ideje tartó lejtmenet után végre kedvezőbb adatokat tett közzé a KSH az építőiparról. Az ágazati miniszter nem kommentált, az elemzők és a szakmai szervezet igen.
Makro / Külgazdaság Árrésstopot a balatoni lángosra?
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 10:18
Bod Péter Ákos azt boncolgatta, miért lett májusban megint magasabb az infláció az egy hónappal korábbinál. 
Makro / Külgazdaság Maradt az 5 százalékos ipari termelés csökkenés áprilisban
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 09:02
A KSH megerősítette előzetes számait. Az egy évvel korábbihoz képest 5,0 százalékkal visszaesett, az előző hónaphoz viszonyítva 1,5 százalékkal nagyobb volt az ipari termelés volumene.
Makro / Külgazdaság Az építőipar kissé összeszedte magát áprilisban
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 08:30
Az egy évvel korábbinál 0,5 százalékkal kisebb, az előző hónaphoz képest 5,3 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Ha eltörölnénk a kamatstopot, mintegy 300 ezer család kerülne a tönk szélére
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 08:26
Ezt a péntek reggeli kossuth rádiós interjújában mondta a kormányfő.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG