3p

Az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtér szeptemberben és októberben is korlátozza az utasok számát, a következő hónapban naponta legfeljebb 67 500 utas indulhat el, októberben pedig 69 500 lesz a létszámhatár.

A repülőtér szerint, az intézkedésekre különösen az őszi időszakra eső ünnepek idején van szükség. Ha az összes menetrend szerinti járaton minden helyet eladnának, akkor a repülőtérnek 3500-zal több utasa lenne, mint amennyit naponta kezelni tud - írja az MTI.

Szeptemberben és októberben is folytatódik. Fotó: Depositphotos
Szeptemberben és októberben is folytatódik. Fotó: Depositphotos

A Schiphol először júliusban korlátozta a repülőtérről induló utasok számát a biztonsági személyzet hiánya miatt. A Dutchnews hírportál keddi tudósítása szerint az utasok továbbra is hosszú sorokban várakoznak az indulásra, nőtt a lekésett járatok száma is, annak ellenére, hogy a repülőtéren 200 új biztonsági alkalmazott kezdte meg a munkát. A Schiphol azt ajánlja, hogy az utasok már négy órával a járatindulás elött jelenjenek meg a repülőtéren.

Az uniós jogszabályok értelmében az utasok jogosultak kártérítésre a késések és járattörlések miatt. A kártérítések benyújtására szakosodott holland cégek szerint, idén eddig 70 ezer igénylést nyújtottak be, mintegy 60 millió euró értékben.

Mindeközben felfüggesztette a British Airways brit légitársaság a jegyek értékesítését a londoni Heathrow-ról induló rövid távú járataira augusztus 8-ig a legnagyobb forgalmú brit repülőtéren fennálló kapacitáshiány miatt. A felfüggesztés nagy-britanniai és európai úti célokat is érint. A társaság közlése szerint a jegykiadás leállításától függetlenül korábban megvásárolt jegyeiket az utasok szükség esetén át tudják foglalni.  

A Heatrow repülőtér arra kérte a légitársaságokat, hogy a tumultus csökkentése érdekében korlátozzák a nyár folyamán eladott jegyeik számát. A Heathrow-ról jelenleg naponta legfeljebb százezer utas indulhat el, a légikikötő ezzel a július közepén ősz elejéig bevezetett felső korláttal igyekszik csökkenteni a kígyózó sorokat, a csomagszállítás késedelmeit és a járattörléseket. Múlt héten a repülőtér azt jelezte, hogy a százezres korlátozásnak köszönhetően a járatok pontosabban közlekednek és a csomagszállítás is hatékonyabbá vált.

Nagy-Britanniában és Európa-szerte gondot okoz a repülőtereknek és a légitársaságoknak, hogy pótolják a koronavírus-járvány alatti leállás után előállt munkaerőhiányt, emiatt sok helyen fennakadások vannak a check-in-pultoknál és a csomagszállításban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG