3p

Júliusban mérséklődött az infláció Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi, végleges adatokon alapuló jelentése alapján. Az infláció motorja továbbra is elsősorban az élelmiszerek áremelkedése.

Júliusban az előzetes adatnak megfelelően az egy évvel korábbihoz mért fogyasztói árindex alapján 6,2 százalékos infláció alakult ki Németországban, alacsonyabb az előző havi 6,4 százaléknál. Az előző havihoz képest 0,3 százalékkal mentek fel a fogyasztói árak júliusban a júniusi szintén 0,3 százalékos havi áremelkedés után. Az uniós összehasonlítási céllal kalkulált harmonizált fogyasztói árindex, a HICP júliusban éves bázison az előzetes adattal megegyező 6,5 százalék lett a végleges számítás alapján is, alacsonyabb a júniusi 6,8 százaléknál. Havi bázison a HICP 0,5 százalékkal csökkent júliusban az előzetes adatnak megfelelően a júniusi 0,4 százalékos havi csökkenés után.

"Az infláció némileg enyhült, de továbbra is magas " - kommentálta a havi inflációs jelentést Ruth Brand, a Destatis elnöke,

megjegyezve, hogy "különösen az élelmiszerek árának az alakulása szolgált továbbra is az infláció motorjaként. Emellett az energiaárak ismét valamivel erőteljesebben emelkedtek, mint az előző két hónapban. Ez azonban a megújítható energiaforrások fejlesztésére fizetett áramdíj-járulék (EEG-Umlage) 2022. július 1-jei eltörlése bázishatásának tulajdonítható."

A 6 százalékos infláció is magas a németek szerint. Fotó: Pixabay
A 6 százalékos infláció is magas a németek szerint. Fotó: Pixabay

Az energiatermékek ára 5,7 százalékkal emelkedett júliusban éves bázison a júniusi 0,3 százalék és a májusi 2,6 százalék után. A legnagyobb mértékben a villamos energia ára nőtt, júliusban 17,6 százalékkal éves bázison, júniusban pedig 10,5 százalékkal. A meredek emelkedés elsősorban az EEG-járulék 2022. július 1-jei eltörlésének köszönhető. Az inflációs rátára gyakorolt tompító hatás a 2023. júliusi tárgyhónappal megszűnt.

A szilárd tüzelőanyagok ára 12,8 százalékkal haladta meg júliusban az egy évvel korábbit, a földgáz ára pedig 8,5 százalékkal. A távfűtés 2,1 százalékkal drágult. Az olajtermékek ára viszont 7,8 százalékkal csökkent éves bázison, a gázolaj ára 35,5 százalékkal ment lejjebb. Az élelmiszerárak 11,0 százalékkal emelkedtek júliusban a júniusi 13,7 százalékos éves áremelkedés után. Az energiatermékek nélkül a fogyasztói árak 6,2 százalékkal emelkedtek júliusban, az élelmiszerek és energiatermékek nélkül (maginfláció) pedig 5,5 százalékkal. Júliusban tehát a maginfláció is mérséklődött, mert júniusban még 5,8 százalékon állt. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG