2p

A kormány vizsgálja a helyzetet – árulta el Szijjártó Péter. 

Az Oroszországgal szembeni friss amerikai szankciók még nem is léptek hatályba, így egyelőre semmifajta kiesést nem jelentenek Magyarország energiaellátásában, de a kormány vizsgálja a helyzetet – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Orbán Viktor személyesen is beszél erről Trumppal

A tárcavezető Matt Whitaker amerikai NATO-nagykövet friss nyilatkozatára reagálva kiemelte, hogy az orosz energetikai szektort érintő amerikai szankciók még nem is léptek hatályba, így semmifajta kiesést nem jelentenek Magyarország esetében. Kiemelte,

a kérdésről Orbán Viktor miniszterelnök a jövő heti egyesült államokbeli látogatásán személyesen is konzultálhat majd Donald Trump elnökkel, miután elemezték, hogy ezek a döntések mit is jelentenek pontosan jogilag és fizikailag.

Szijjártó ezután hozzátette, nem szeret üzengetni az energiaellátással kapcsolatban, mint mondta: „a kérdést én személyesen többször végigbeszéltem Marco Rubióval, a miniszterelnök végigbeszélte az amerikai elnökkel, lesz lehetőség a jövő hét második felében Washingtonban arra, hogy ezt a kérdést a miniszterelnök személyesen beszélje végig az amerikai elnökkel.”

A Magyar Nemzet október közepi Orbán Viktor interjújában már felmerült az amerikai látogatás ténye, azt azonban, hogy ez a jövő héten esedékes, most a külgazdasági és külügyminiszter árulta el. 

Még van idő

Ami az amerikai szankciókat illeti, mivel azok időbeli hatályosulása még odébb van, ezért természetesen semmifajta kiesést vagy nehézséget az Oroszországból származó energiaimport tekintetében ezek az intézkedések nem jelentettek – tette hozzá.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG