3p

Az észak-koreai nukleáris fejlesztések elleni határozott fellépést sürgetett a dél-koreai elnök.

Az észak-koreai nukleáris fejlesztések elleni határozott fellépést sürgette hétfőn Jun Szok Jol dél-koreai elnök, nem sokkal a NATO vilniusi csúcstalálkozója előtt. Meg kell mutatni, hogy a nemzetközi közösség szándéka, hogy megakadályozza Észak-Korea atomfegyverhez jutását erősebb, mint Phenjan nukleáris fejlesztések iránti eltökéltsége - szögezte le hétfőn az AP hírügynökségnek adott interjújában Jun Szok Jol, aki a tervek szerint részt vesz a NATO kedden kezdődő, két napra tervezett vilniusi csúcstalálkozóján.

A sajtónak adott írásbeli nyilatkozatában az államfő elmondta, a csúcson szorgalmazni fogja a nemzetközi összefogást "Észak-Koreai törvénytelen cselekedetei ellen", hozzátéve, hogy a NATO és Szöul közötti új megállapodás 11 területen tesz lehetővé együttműködést, beleértve a kiberbiztonságot is.

Tüntetők tiltakoznak Rafael Grossinak, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójának látogatása ellen a szöuli külügyminisztérium épületénél 2023. július 8-án. Fotó: MTI/EPA/Dzson Hon Kjun
Tüntetők tiltakoznak Rafael Grossinak, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójának látogatása ellen a szöuli külügyminisztérium épületénél 2023. július 8-án. Fotó: MTI/EPA/Dzson Hon Kjun

"A béke akkor a legbiztosabb, ha erős hatalom és elrettentés áll mögötte. Az Észak-Korea elleni szigorú nemzetközi szankciókkal meg lehet előzni (Phenjan) nukleáris fejlesztéseit és rakétaprogramját" - fogalmazott az elnök aláhúzva, hogy a litván fővárosban Joe Biden amerikai elnökkel és Kisida Fumio japán miniszterelnökkel is egyeztet majd. "Ahogy az Európában történő események jelentős hatással bírnak az indiai- és csendes-óceáni térségre, úgy az indiai- és csendes-óceáni térségben zajló események is erőteljesen kihatnak európai országokra" - tette hozzá.

Kiemelte: az ukrajnai háború megmutatta, hogy egyetlen térség biztonsági válsága is globális hatással bírhat.

Mindeközben hétfőn Phenjan azt vetette az Egyesült Államok szemére, hogy amerikai gépek sértették meg az észak-koreai légteret, a kommunista ország védelmi tárcájának szóvivője a KCNA észak-koreai állami hírügynökségnek pedig kiemelte, "az amerikai provokáció" csak közelebb viszi a Koreai-félszigetet a nukleáris konfliktushoz.

Hozzátette: Phenjan "visszafogja magát", de a légterét megsértő gépeket le fogják lőni. A KCNA közleményében emellett nukleáris zsarolásnak nevezik azon washingtoni tervet, mely stratégiai nukleáris felszerelést küldene a térségbe, kiemelve: "ha bármi történne", azért egyedül az Egyesült Államok viseli a felelősséget.

Dél-Korea és az amerikai hadsereg idén már több közös hadgyakorlatot rendezett a félszigetnél, júniusban pedig a dél-koreai Puszanba érkezett az Egyesült Államok egy nukleáris meghajtású tengeralattjárója is.

(MTI/Reuters/AP/Yonhap)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG