2p
Főleg a hazai munkaerővel kell foglalkozni, de nem engedhetjük meg, hogy a munkaerőhiány miatt beruházásokat bukjunk - Varga Mihály szerint egy autógyártó befektetése már meghiúsult emiatt.
MTI Fotó: Marjai János

Ideje az uniós támogatások utáni életre is felkészülni

Varga Mihály őszre a bankoknak, a tőzsdének és a vállalkozásoknak is további bővülési lehetőséget biztosító jogszabály-módosításokat ígér. A nemzetgazdasági miniszter a Figyelőnek adott interjúban azt is elmondta, hogy olyan intézkedésekre készülnek, amelyek az eddigi egyoldalú, az uniós forrásokhoz kapcsolódó növekedés bázisát szélesítik. Túl sok vállalkozás számít az uniós „ingyenpénzekre", s ezen változtatni kell - mondta.

Varga Mihály beszélt arról is, hogy átgondolják a munkahelyteremtő programok átalakítását, javítják a munkaerő-áramlás lehetőségét.

A 2,5 százalékos idei növekedési prognózist egyelőre nem módosítják, Varga Mihály a második negyedévre 1,5-2 százalék körüli bővülést vár - olvasható a hetilapban.

Már buktunk nagyberuházást a munkaerőhiány miatt

A közelmúltban létrehozott gazdasági kabinet vezetőjeként Varga nem tartja kizártnak, hogy ősztől ritkábban ülésezik a kormány a kabinetrendszer bevezetése miatt.

Hangsúlyozta, hogy a kormánynak elsősorban a hazai munkaerővel kell foglalkoznia, de hozzátette, hogy a munkaadók igényeire is figyelnie kell, ellenkező esetben, a kellő munkaerő hiányában beruházási lehetőségektől esik el a gazdaság. "Érzése szerint" az egyik autóipari cég magyarországi befektetése is ezért hiúsult meg.

Nem lesz itt egyhamar euró

Szavaiból kiderül, hogy Magyarország jövőre nem lép be az ERM-II rendszerbe; úgy fogalmazott, gazdasági szempontból elsietett lenne az euró 2020-as bevezetése, először a versenyképességen kell javítani. Azt is megjegyezte, reméli, hogy a visegrádi négyek - leszámítva természetesen Szlovákiát - egyeztetni fognak az euró bevezetésének összehangolásáról.

Tovább faragják a NAV-ot

Az interjúból az is kiderül, hogy a NAV átalakítása még nem zárult le, és megerősítette, hogy a kodifikációs munkáért felelős adóügyi helyettes államtitkári posztra új embert neveznek ki augusztus 15-én. A Figyelő információi szerint Pankucsi Zoltán helyére Izer Norbert érkezik a PwC tanácsadó cégtől.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG