3p

Júniusban az osztrák háztartások 45 százalékkal fizettek többet az energiáért, mint egy évvel korábban. Az üzemanyag, a fűtőolaj és a gáz ára meredeken emelkedett, valamint a pellet és a tűzifa ára is nagyot drágult az osztrák energiaügynökség pénteken publikált adatai szerint.

Az osztrák energiaügynökség (Österreichische Energieagentur, angol rövidítés alapján AEA) adatai szerint májushoz képest júniusban 6,2 százalékkal emelkedtek a háztartási energiaárak az energiaár-index (EPI) alapján. Az energiaárak adják az infláció fő hajtóerejét Ausztriában. A háztartási energiaárak éves növekedése júniusban ismét gyorsult, 45,1 százalék volt a májusi 38 százalék után.

"Júniusban és júliusban először figyeltünk meg jelentősen két euró feletti literenkénti üzemanyagárakat a kutaknál" - mondta Franz Angerer, az energiaügynökség ügyvezető igazgatója a sajtóközlemény szerint. Jelenleg a helyzet némileg enyhült, és úgy tűnik, hogy az üzemanyagárak - legalábbis rövid távon - az így elért szinten stabilizálódnak.

Júniusban az EPI alapján a prémiumbenzin 60,5 százalékkal volt drágább, mint egy évvel korábban, és 13,9 százalékkal került többe, mint az idén májusban. Egy tank benzin (50 liter) átlagosan több mint 100 euróba került, vagyis mintegy 40 euróval többet kellett fizetni, mint egy évvel korábban, és mintegy 14 euróval többet, mint májusban. A dízel 65,3 százalékkal drágult éves bázison és 7,0 százalékkal havi összehasonlításban.

Nehéz helyzetben már az osztrákok. Fotó:Depositphotos
Nehéz helyzetben már az osztrákok. Fotó:Depositphotos

A fűtőolaj ára több mint kétszeresére nőtt 2021 júniusához képest (109,6 százalékkal), és 9,3 százalékkal emelkedett az idén májushoz képest. Júniusban egy átlagos 3 köbméteres tartály töltése lényegesen többe került, mint 4500 euró.

"A háztartási villamos energia és a földgáz esetében azonban egészen más a helyzet. A nagykereskedelmi piacokon bekövetkező árváltozások általában késleltetve jutnak el a háztartási fogyasztókhoz" - mondta Franz Angerer.

Az AEA által számított villamosenergia-árindex júniusban háromszor magasabb volt, mint egy évvel korábban, a gázárindex 424 százalékkal volt magasabb. Ennek megfelelően számos energiaszolgáltató már emelte az árakat, vagy bejelentette ezirányú szándékát - közölte az energiaügynökség.

A gázválság mellett más tényezők is hatással voltak a villamosenergia-árra: az Európa nagy részén tapasztalható aszály miatt csökkent a vízerőművek termelése. Emellett Franciaországban számos atomerőmű nem üzemel műszaki hiba miatt, másokat pedig azért kell visszafogni, mert a hűtéshez szükséges folyókban túl kevés a víz, vagy túl meleg van. "A termelőkapacitások hiánya továbbra is az árak emelkedéséhez vezet" - mondta Angerer.

Júniusban a háztartási fogyasztók számára a villamos energia ára átlagosan még mindig viszonylag stabil volt (plusz 0,2 százalék az előző évhez képest) Ausztriában. Az energiaügynökség szerint ez olyan kormányzati könnyítéseknek köszönhető, mint a zöldáram-támogatások megszüntetése és a villamosenergia-adó átmeneti csökkentése. A különböző fogyasztói csoportokat azonban nagyon eltérő módon érintette az áremelkedés. A gáz átlagosan 72,1 százalékkal volt drágább, mint tavaly júniusban. Havi összehasonlításban a villamosenergia és a gáz esetében enyhe, egyenként 0,3 százalékos növekedés volt tapasztalható.

A távfűtés 16,6 százalékkal került többe, mint egy évvel korábban, májushoz képest pedig nem változott. A fapellet 52,7 százalékkal volt drágább, mint 2021 júniusában, és 5,9 százalékkal került többe, mint 2022 májusában. A tűzifa ára 33,9 százalékkal nőtt éves bázison és 5,0 százalékkal az előző havihoz képest. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 11:40
A dobogón csak budai kerületek állnak: a XII. kerület átvette a vezetést a II. kerülettől, a harmadik helyen Újbuda található. Négy járásban maradt 300 ezer forint alatt a nettó mediánbér: a sarkadi, a kunhegyesi, a csengeri és a fehérgyarmati járások vannak a lista végén.
Makro / Külgazdaság Előre látták, hogy ez lesz, de vajon reális, ami most a magyar piacon történik? Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. június 28. 10:59
Bár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 23-i, 25 bázispontos kamatcsökkentése és még inkább Varga Mihály kommunikációja miatt kismértékben gyengült a forint, valójában az euró bevezetésének ígérete nagyon erős támaszt ad most a hazai fizetőeszköznek. Az országkockázati megítélésünk eközben folyamatosan javul, amire már az április 12-i országgyűlési választásokat megelőzen is bőven mutattak jelek. Az Equilor Alapkezelőnél nem lepődtek meg a magyar eszközök felértékelődésén, de vajon nem túlzás-e, ami most a magyar piacon történik? Erről is beszélgettünk a Klasszis Podcast legújabb adásában. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG