1p
A nemzetgazdasági miniszter az IMF-fel tervezett új típusú együttműködés szükségességét a köztévében azzal indokolta, hogy a növekedési fordulathoz egy olyan pénzügyi védőhálóra van szükség, amely megvédi Magyarországot az eurózóna látható, mélyülő válsága ellen, de nem növeli az államadósságot.

Matolcsy György hangsúlyozta, hogy azért van szükség az IMF-re, mert helyreállítottuk a pénzügyi egyensúlyt, és fordulóponthoz érkeztünk. A miniszter a műsorban elmondta, hogy azért változott meg korábbi véleménye az IMF-ről, mert mind az Európai Unió bizottsága, mind a Nemzetközi Valutaalap Magyarországon tárgyaló küldöttsége elismerte, hogy Magyarország helyreállította a pénzügyi egyensúlyt, hogy 2012-ben 3 százalék alatti költségvetési hiánnyal zár.

Pénzügyi védőhálót jelent az IMF

A nemzetgazdasági miniszter, elmondta, hogy most már senki nem kérdőjelezi meg, hogy Magyarország stabil, egyensúlyban lévő költségvetéssel rendelkezik. Véleménye szerint a továbbiakban a növekedési fordulathoz egy olyan pénzügyi védőhálóra van szükség, amely mintegy biztosításként megvéd bennünket az eurózóna látható, mélyülő válsága ellen. Ugyanis, ha egy ország minden erőforrását a gazdasági növekedés gyorsítására, új munkahelyek teremtésére, beruházások élénkítésére használja fel, akkor nem kerülhet bajba a pénzvilág, ezen belül az eurózóna válsága miatt- indokolta Matolcsy.

Matolcsy György ismertetése szerint Magyarország pénzügyi védőhálót szeretne, egy olyan biztosítékot, olyan pénzügyi hitelkeretet, amely nem növeli az államadósságunkat, úgynevezett elővigyázatossági megállapodást, amelyet a lehető legnagyobb kockázatfellépés esetén tudunk használni, hogy ha az eurózóna válsága a láthatónál is jobban mélyül.

Nincs szükség a gazdaságpolitika változtatására

A miniszter szerint nincs szükség, arra, hogy változtasson a kormány a gazdaságpolitikáján, mivel azt Magyarország partnerei is elismerik, helyreállítottuk pénzügyi egyensúlyunkat.

A köztévé műsorában Matolcsy elmondta, hogy a kormányalakítás után azért nem fordultak az IMF-hez újabb hitelkeretösszegért, mert akkor a kormány nem tehette volna meg szokatlan, bátor, nem-ortodox lépéseit, utalva a bankadóra, a válságadókra, a magánnyugdíjpénztári rendszer átalakítására. A miniszter véleménye szerint az ortodox rendszer elhagyása eredményezte a pénzügyi egyensúlyt.

Matolcsy a lemondásával kapcsolatos kérdésre elmondta, hogy arról semmiképpen nem mond le, hogy meggyőzze képviselőtársait és az ellenzéki pártokat arról, hogy Magyarország sikeres pénzügyi gazdaságpolitikát folytat.

A devizahitelesek ügyében a miniszter elmondta, hogy megkapták a bankszövetség elnökségének " szép nagy csomagját", melyről a kormány a következő két hétben alakítja ki véleményét.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 11:40
A dobogón csak budai kerületek állnak: a XII. kerület átvette a vezetést a II. kerülettől, a harmadik helyen Újbuda található. Négy járásban maradt 300 ezer forint alatt a nettó mediánbér: a sarkadi, a kunhegyesi, a csengeri és a fehérgyarmati járások vannak a lista végén.
Makro / Külgazdaság Előre látták, hogy ez lesz, de vajon reális, ami most a magyar piacon történik? Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. június 28. 10:59
Bár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 23-i, 25 bázispontos kamatcsökkentése és még inkább Varga Mihály kommunikációja miatt kismértékben gyengült a forint, valójában az euró bevezetésének ígérete nagyon erős támaszt ad most a hazai fizetőeszköznek. Az országkockázati megítélésünk eközben folyamatosan javul, amire már az április 12-i országgyűlési választásokat megelőzen is bőven mutattak jelek. Az Equilor Alapkezelőnél nem lepődtek meg a magyar eszközök felértékelődésén, de vajon nem túlzás-e, ami most a magyar piacon történik? Erről is beszélgettünk a Klasszis Podcast legújabb adásában. 
Makro / Külgazdaság Már több mint 10,5 milliárd eurót kapott Ukrajna innen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 15:49
Újabb csomagot hagyott jóvá az EBRD.
Makro / Külgazdaság Magyar Péteréknek nincs oka a panaszra ezeket a számokat látva
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:04
Továbbra is jelentős a Tisza fölénye. 
Makro / Külgazdaság Jelasity Radován: Az Erste nem adósa Kármán Andrásnak és ő sem az Erstének, ő nem a bank szolgája
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 26. 15:30
Az Erste elnök-vezérigazgatója a június 25-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live jubileumi, 100. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nálunk sem rózsás a költségvetés helyzete, de a franciáknál sosem volt ilyen rossz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 13:10
Franciaország államadóssága rekordmagasra, 3500 milliárd euró fölé emelkedett az első negyedévben a nemzeti statisztikai hivatal, az Insee adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Elárulta Magyar Péter, melyik feltételt lesz a legnehezebb teljesíteni az euróhoz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:45
Magyar Péter miniszterelnök, Kármán András pénzügyminiszter és Kiriákosz Pierakákisz görög pénzügyminiszter, a Eurócsoport elnöke közös sajtótájékoztatót tartottak a Pénzügyminisztériumban, ahol a legfőbb téma az euró magyarországi bevezetésének lehetőségei voltak.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mekkora a támogatottsága idehaza az euró bevezetésének
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 08:55
A Medián kutatása szerint a társadalom jelentős, háromnegyedes többsége szeretné, ha Magyarország bevezetné az eurót. Nézetkülönbség mindössze abban van, hogy ez mikor történjen meg.
Makro / Külgazdaság Több vendég, kevesebb éjszaka – kijöttek a májusi turisztikai adatok
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 08:30
A KSH szerint a turisztikai ágazatban májusban az összes bruttó árbevétel 113,4 milliárd forint volt, folyó áron 8,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG