1p
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn 100 millió euró értékben kötött a növekedési hitelprogramhoz kapcsolódó devizacsere-ügyletet.

A jegybank holnapján közzétett táblázat szerint a programhoz kapcsolódó hatodik heti tenderen 100 millió euró értékben kötött 30 hónap lejáratú, úgy nevezett CIRS-ügyletet (devizakamat-csere ügylet). A kereskedelmi bankok korábban egyetlen alkalommal, június 10-én 8 millió eurónyi 30 hónapos csereszerződést vittek el.

A mostani aukción az átlagos elfogadott spread, azaz a BUBOR-hoz viszonyított átlagos kamatkülönbözet -39 bázispont volt, míg június elején -85 bázispont. A kialakult átlagos spread mindkét tender esetében a benyújtható maximális spread volt.

A jegybank május 24-én jelentette be, hogy a növekedési hitelprogram harmadik pillérének keretében heti rendszerességgel tart eurólikviditást nyújtó devizacsere (FX-swap és CIRS) tendereket, összesen 8 különböző futamidőre.

A program harmadik pillére értelmében a kereskedelmi bankok a jegybankkal kötendő megállapodás alapján mintegy 20 százalékkal, 3600 milliárd forintra csökkentik a jegybanknál tartott kéthetes jegybanki kötvényállományukat, miközben az MNB a devizatartalék terhére hasonló értékben biztosítana számukra devizaforrást rövid lejáratú külső adósságuk törlesztésére.

A heti tenderek során eddig rendre 200 millió eurónyi öthetes, 400-400 millió eurónyi három- és hathónapos FX-swap ügyletet, míg rendre 300 millió eurónyi 18, 21, 24, 27 és 30 hónapos CIRS-t ajánlott.

A CIRS ügyletek esetében a két szerződő fél arra vállal kötelezettséget, hogy a két érintett deviza esetében keletkező kamatot cseréli el a futamidő végéig. A csere árát az ügylet megkötésekor megállapított spread jelképezi.

Az MNB terméktájékoztatója szerint a növekedési hitelprogram keretében megkötött CIRS-ügyletek esetében az MNB és az ügyfél 3 havonta a 3 hónapos EURIBOR-t és a 3 hónapos BUBOR spreaddel korrigált értékét cseréli el, tőkecserére csak a kezdeti elszámoláskor és lejáratkor kerül sor.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG