2p

Erről most Szijjártó Péter egyezett meg Moszkvában.

Létrejött a politikai megállapodás arról, hogy Magyarország még idén megkapja az orosz Szputnyik koronavírus elleni vakcina gyártásához szükséges technológiát a jelenleg épülő Nemzeti Oltóanyaggyár számára - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Moszkvában.

A tárcavezető a Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszterrel folytatott tárgyalását követően kijelentette: Magyarország kifejezetten jól járt azzal, hogy magas szintű egészségügyi együttműködést alakított ki Oroszországgal. Mint mondta, a kormány ennek köszönhetően vásárolhatott egymillió ember egészségének és életének megóvásához szükséges vakcinát, ami jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy tavasszal Magyarország folytatta le a leggyorsabb oltási kampányt Európában.

"Most megállapodtunk abban, hogy az oltóanyagokkal kapcsolatos együttműködést új, magasabb dimenzióba léptetjük" 

- jelentette be miután csütörtökön Moszkvában politikai megegyezés született a Szputnyik gyártásához szükséges technológiatranszfer idei lebonyolításáról.

A politikai megállapodás már megvan (Fotó: Pixabay)
A politikai megállapodás már megvan (Fotó: Pixabay)

Mihail Murasko arról tájékoztatta Szijjártó Pétert, hogy felgyorsul az Egészségügyi Világszervezet (WHO) eljárása a Szputnyik-vakcina elismerésére. Az orosz kormány ugyanis szerdán írja alá azt a megállapodást a szervezettel, amelynek alapján lebonyolítják ezt az eljárást.

A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország pozitív tapasztalatokat szerzett az orosz oltóanyag alkalmazása terén, és a WHO eljárása során szívesen bocsátja rendelkezésre az erről szóló adatokat.

November végére összehívták a magyar-orosz gazdasági vegyes bizottság ülését, amelynek társelnöke Mihail Murasko, és ott tisztázzák majd a Szputnyik magyarországi gyártásának részleteit is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Árréscsökkentést jelentett be Orbán Viktor egyik fő szövetségese
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 24. 17:01
A kereskedelmi láncok árrését 20 százalékra korlátozó gazdasági intézkedéseket vezetnek be Szerbiában – jelentette be vasárnap Aleksandar Vucic szerb elnök sajtótájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Tényleg távozik Nagy Márton? Megszólalt a nemzetgazdasági miniszter
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 24. 15:17
Erről Magyar Péter beszélt egy interjúban.  
Makro / Külgazdaság Kedden kiderül, lépnek-e Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 24. 10:41
A jövő héten jelenik meg az államháztartás július végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató, kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, valamint több adatot is közöl a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Orbán Viktor lebukott és korrupt!
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 23. 13:19
Magyar Péter hét kérdést tett fel.
Makro / Külgazdaság A Wall Street szárnyal, mivel Jerome Powell szeptemberi kamatcsökkentésre utalt
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 19:01
A Wall Street főbb indexei pénteken emelkedtek, miután Jerome Powell, az amerikai Federal Reserve elnöke a Jackson Hole-i szimpóziumon tartott beszédében egy lehetséges kamatcsökkentésre utalt.
Makro / Külgazdaság Lórúgásként érte a kiskereskedőket az árrésstop meghosszabbítása
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 12:48
A kereskedelmi szövetség attól tart, felgyorsulhat a kisboltok bezárási hulláma, a felmérésük szerint pedig a vásárlók többsége az árrésstop mellett is érzi, hogy drágulnak az élelmiszerek.
Makro / Külgazdaság Trump meggondolta magát: elengedte a 250 százalékos vámterveit
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 11:23
A gyógyszerekre és a félvezetőkre is a többi szektornak megfelelő vámokat fog kivetni. A szeszes italokról azonban még nincs megállapodás.
Makro / Külgazdaság Drágult az olaj, emelkednek a magyar üzemanyagárak is
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 10:39
A Brent emelkedésével párhuzamosan a magyar nagykereskedelmi árak is nőnek, ismét közelít a 600 forintos átlagár.
Makro / Külgazdaság A kormány 1 százalékos növekedési céljának is annyi?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 08:30
Bár a beruházások második negyedéves visszaesése enyhébb lett az első negyedévinél, a -8,2 százalék így sem ad okot örömre.
Makro / Külgazdaság Már a szemünk se rebben: ebben az összevetésben az utolsó előttiek vagyunk az EU-ban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 08:11
A bruttó hazai termékek (GDP) éves szintű változásának összevetésében csak Ausztria került mögénk. Némi fényt jelenthet az alagút végén, hogy az előző negyedévhez viszonyított mutatókban a középmezőnyben állunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG