3p
A bíróság nem engedélyezi a fiatalkorúak hosszútávú elzárva tartását.

Az egyik szövetségi bíró megvétózta Trump egyik indítványát, amely engedélyezte volna az Egyesült Államokban illegálisan tartózkodó gyerekek hosszútávú elzárását, a lépés egyértelműen visszaveti az amerikai elnök megfogalmazott terveit, hogy az illegális bevándorló családokat elzárhassák a mexikói határnál – írja a Reuters.

Trump örülhet? Undorító pereskedésbe fog több amerikai állam

Enyhén gyomorforgató a hat állam által a „dreamerek” ellen indított perkereset. Részletek >>>

Dolly Gee szövetségi bíró gyanúsnak és elfogadhatatlannak titulálta a tervezetet, amely módosítani az 1997-ben alkotott Flores Egyezményt – ez kimondja, hogy fiatalkorúakat nem lehet hosszú időn keresztül elzárva tartani. A kormány júniusban állt elő a tervezettel, a nagy felháborodát keltő dreamer generáció körüli intézkedéseket követően – erről korábban már részletesen írtunk a Privátbankár.hu-n. A bíró egy másik esetben arra utasította a kormányt, hogy egyesítse a szétválasztott családokat San Diegoban.

Cinikus próbálkozás

A kormány szerint a san diegoi döntés is rávilágít, hogy a Flores egyezmény szükségessé teszi a fiatalkorúan hosszabb távú elzárását, hiszen így biztosítható egyszerre a családegyesítés és a illegálisan ott lévő szülők bezárása a jogi procedúrák idejére. A bíró szerint azonban a kormány kiforgatja az egyezményt, hogy kibújhasson jogi keretei közül. Korábbi adminisztrációk gyakran szabadon engedték a határon elfogott családokat, hogy bevándorlással kapcsolatos követeléseikkel az Egyesült Államokon belül élhessenek, az amerikai elnök azonban meg akarja szüntetni ezt a „macska-egér játékot”.

Az Amerikai Igazságügyi Minisztérium szóvivője szerint a kormány nem ért egyet a döntéssel, némi mozgásterük azonban még így is maradt: A szülőknek választaniuk kell, hogy a családjukkal maradnak gyermekük jogi elbírálásáig, vagy elválasztják őket, így a gyerekek ideiglenes gondozókhoz kerülnek. A szövetségi bíró szerint a Trump-adminisztráció javaslata csupán cinikus próbálkozás, hogy a bírói testületre hárítsa a felelősséget egy már több mint 20 éve elmaradt kongresszusi döntéssel kapcsolatban.

Betelt a pohár: Trump ellen fordult saját országa

Finoman szólva is ellentmondásos rendeletet hozott az amerikai elnök a bevándorló családok szétválasztásának ratifikálásával. Trumpot számos állam egyszerre perelte be a kegyetlen és törvényellenes hozzáállásáért, a fiatalokat ugynis nem tarthatják fogva pár napnál tovább. Az elnök kitart a zéró tolerancia mellett és továbbra is hangsúlyozza: senkit nem fogadnak be, aki illegálisan érkezett az USA-ba. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG