4p

Incidensekkel kísért spontán tiltakozások voltak hétfő este több francia nagyvárosban, miután a nemzetgyűlés nem szavazta meg a kormány megbuktatását célzó két bizalmatlansági indítványt, amelyeket a nyugdíjreform parlamenti szavazás nélküli elfogadását követően terjesztett be az ellenzék.

A fiatalokból álló kisebb-nagyobb csoportok országszerte kukákat borogattak és gyújtottak fel, barikádokat emeltek, és megdobálták a helyszínre érkező rendőröket. Párizsban először néhány száz ember tiltakozott a radikális baloldali Engedetlen Franciaország képviselőinek kíséretében a nemzetgyűlés közelében található Vauban téren, mielőtt a rendőrség könnygázt vetett be a tömeg oszlatására. Eközben a főváros más pontjairól is jelentések érkeztek arról, hogy fiatalokból álló csoportok kukákat gyújtottak fel és összetűztek rendőrökkel, egyebek mellett az Opéra környékén és a Chatelet térnél.

A francia hírtelevíziók helyszíni tudósításai szerint a tiltakozók bérelhető elektromos rollereket és kerékpárokat borogattak fel, kukákat gyújtottak fel, és macska-egér harcot játszottak a helyszínre érkező rendőrökkel, akik számos alkalommal könnygázt vetettek be. Éjfélig 142 embert állítottak elő a fővárosban rendőrségi források szerint.

Macron és a reformok Fotó: Depositphotos
Macron és a reformok Fotó: Depositphotos

A BFM hírtelevízió rendőrségi forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy mintegy 2 ezer fiatal vett részt a párizsi tiltakozásokban. Az AFP hírügynökség szerint hasonló jelenetek történtek más francia nagyvárosokban is. Strasbourgban mintegy ezer tüntető gyűlt össze a belvárosi Kléber téren, ahol huhogva és fütyülve fogadták a nemzetgyűlés döntését, majd füstbombákat gyújtottak és azt kiabálták: "mi is erőre kapcsolunk". Ezután a tüntetők egy része rongálni kezdett, betörték egy bank bejáratát, kukákat gyújtottak fel, reklámtáblákat törtek szét.

"Végtelen undort érzek, ez a demokrácia megcsúfolása, a formájában és a tartalmában is" - idézte az AFP Giampiero Russo tanárt. Dijonban kétszázan tüntettek az AFP szerint, többen arcukat eltakarva és kapucniban, miközben azt kiabálták: "utáljuk a rendőrséget". A tüntetést este 9-kor feloszlatta a rendőrség, két embert előállítottak. Lyonban mintegy ötszáz fiatal tüntetett a belvárosi Guichard téren, mielőtt megdobálták a rendőröket. Az AFP szerint a város több pontján is gyülekeztek tiltakozó fiatalok, akik közül két embert előállítottak.

Lille-ben is több százan vonultak utcára, és azt skandálták "XVI. Lajost lefejeztük, Macronnal újrakezdjük". "Számítottunk arra, hogy ez lesz (a nemzetgyűlésben), de csalódottak és dühösek vagyunk" - idézte az AFP a 26 éves Emma Maest, aki szerint a tüntetések egyáltalán nem érnek véget a parlamenti viták lezárulta ellenére sem. Nantes-ból is incidensekkel teli tüntetésekről érkeztek hírek, fiatalok dobálták a rendőröket, akik könnygázzal válaszoltak, és tüntetések voltak Rennes-ben, Bordeaux-ban, Limoges-ban, Poitiers-ban, Rouenban és Brestben is. Az összecsapásokban országszerte 11 rendőr megsérült.

A bizalmatlansági indítványok elutasítása azt jelenti, hogy a nyugdíjreformot a parlament véglegesen elfogadta, annak hatályba lépését a köztársasági elnök hirdeti ki. Emmanuel Macron a tervek szerint néhány napon belül nyilatkozatot tesz a reformról. A miniszterelnöki hivatal tudatta, hogy Élisabeth Borne miniszterelnök "a lehető leggyorsabban" a legmagasabb fokú francia közigazgatási hivatalhoz, az államtanácshoz fordul, hogy véleményezze a nyugdíjreform szövegét, amelynek legvitatottabb intézkedése a nyugdíjkorhatár megemelése 62-ről 64 évre.

Január 19. óta nyolc alkalommal szerveztek a szakszervezetek országos tiltakozónapokat százezrek részvételével a nyugdíjreform visszavonását követelve, és most csütörtökre hirdették meg a kilencedik felvonulást, egyúttal a rendbontások elkerülésére kérték a tiltakozókat. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG