2p
Francois Hollande francia elnök tárgyalásokat kezdeményez mindenekelőtt Németországgal, hogy a legutóbb megígért 2015-ről 2017-re halaszthassák a GDP-arányos államháztartási hiány 3 százalék alá csökkentését.

A francia elnök szerint Németország azt várja, hogy azt csinálják öt év alatt, amit a németek több mint tíz év alatt csináltak végig egy sokkal kedvezőbb környezetben a költségvetési hiány problémája nélkül. "Jók vagyunk, de nem tudjuk jobban csinálni, mint a németek, és főleg nem kétszer olyan gyorsan" - fogalmazott a francia elnök. Hiba lenne erőltetett menetben csökkenteni a deficitünket, miközben gyenge a növekedés és alacsony az infláció - mondta Hollande. 

Ez nem külön elbánás?

Az elnök ugyanakkor jelezte, hogy Franciaország megtartja azt az ígéretét, hogy 2017-ig 50 milliárd euróval csökkenti az állami kiadásokat, és eközben nem fog adókat emelni. "Ez nem lesz könnyű" - hívta fel a figyelmet. Azt is megismételte, hogy a francia kormány nem kívánja megváltoztatni a szabályokat, de a szerződések által megengedett minden rugalmasságot ki akar használni, és "külön elbánást sem kér". 

Franciaország korábban már kétszer kért halasztást az Európai Bizottságról a deficit 3 százalék alá csökkentésére.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kínai típusú gazdasági rendszer felé halad az USA?
Sasvári Péter | 2025. augusztus 21. 14:38
Államkapitalizmus az Egyesült Államokban? Donald Trump a politika után a gazdaság területén is egyre inkább kezd úgy viselkedni, mint egy egyszemélyi vezető. Nemrégiben lemondásra szólította fel az Intel vezérigazgatóját, „utasította” a Walmartot és a detroiti autógyárakat, hogy ne emeljenek árat, valamint a Coca Colának még azt is meg akarta szabni, hogy milyen cukrot használjanak. Persze az Egyesült Államok alkotmánya és törvényei határt szabnak Trumpnak. Ám viselkedése és elképzelései a kínai modellel vagy a francia dirigizmussal rokoníthatóak. Mennyi esély van rá, hogy a kapitalizmus egyik modellországa az állami kontrol irányába lép? Van ennek előképe az Egyesült Államokban?
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy olcsóbb lesz-e benzin
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 12:07
Maradunk 600 forint alatt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péternek egy rossz szava sincs az oroszokra Munkács bombázása után
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 11:39
A külügyminiszter szerint béke kell.
Makro / Külgazdaság MNB-botrány: hihetetlen újabb részletek derültek ki
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 10:05
Nem ért véget az ingatlanos bizniszelés.
Makro / Külgazdaság Előreléptünk egy fontos összehasonlításban, de így sem lehetünk elégedettek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 11:49
Hiába utasítottunk magunk mögé júliusban a júniusban még előttünk végzett országok közül kettőt, így is a 23. helyen állunk a 27 EU-tagország között az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat által számolt harmonizált fogyasztóiár-indexek összevetésében.
Makro / Külgazdaság A kínai jegybank nem változtatott az éves és az ötéves kamatfokon
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 08:40
A kínai központi az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a bank és az ötéves kamat szerdán.
Makro / Külgazdaság Hosszú idő után lehet őszintébb Orbán Viktor mosolya
Csabai Károly | 2025. augusztus 20. 06:11
Az adataikat cikkünk megjelenéséig közlő 40 európai állam éves inflációs rangsorában ugyanis viszonylag nagyobbat lépett előre Magyarország, miután a júniusihoz képest 0,3 százalékponttal lassuló pénzromlás mellett az eddig előttünk lévők közül többen is az előző havinál gyengébb adattal rukkoltak elő. Ennek ellenére az az első ránézésre furcsaság fordult elő, hogy az egyik leghatékonyabb antiinflációs ellenszerrel, a kamatemeléssel egyetlen kontinentális jegybank sem élt, sőt öten még szigorítottak is. Emellett egyéb érdekességek is kiderülnek a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körképből.
Makro / Külgazdaság Rémisztő mértékben emelkedik az államadósság
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 14:50
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a második negyedévben elérte a GDP 76 százalékát.
Makro / Külgazdaság Ősszel lesújt a Fidesz ellehetetlenítési pallosa? Martin József Péter lesz a Klasszis Klub Live vendége
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 13:21
A közgazdász, szociológus, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója augusztus 27-én, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Trump elégedett lehet: az S&P nem rontott a hitelminősítésen
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 10:21
Az S&P megerősítette az Egyesült Államok „AA plusz” besorolását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG