3p
Pár nappal azután, hogy a jegybank kiadta az alapítványainak gazdálkodásáról szóló információk egy részét, újra nekifut az Országgyűlés a titkosításnak.

Az MNB által alapított cégek tovább titkolózhatnak

Az Országgyűlés ma változtathat a korábban alkotmányellenesnek ítélt jegybanktörvény-módosításon, az eredeti javaslatnál szűkebb lehetőséget hagyva a Magyar Nemzeti Bank által alapított gazdasági társaságok adatainak titkosítására.

A Ház eheti második ülésnapja reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, a képviselők ezt követően előbb megtárgyalják, majd el is fogadhatják az alaptörvény-ellenesnek ítélt MNB-törvénymódosítás újabb módosítását.

A parlament törvényalkotási bizottsága azt kezdeményezte, hogy a jövőben csak a jegybank által alapított gazdasági társaságok azon adatait védhesse titkosság, amelyek kiadása veszélyeztetné a társaságok versenyképességét. A testület ülésén Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke alkotmányosnak ítélte a változtatást.

Mit akartak eltitkolni?

Az Országgyűlés kormánypárti többsége március 1-jén, kivételes eljárásban fogadta el a jegybanktörvény szóban forgó módosítását (a híres "elveszíti közpénz-jellegét" indoklással), ám azt Áder János államfő nem írta alá, hanem az Alkotmánybírósághoz továbbította, amely március végén alaptörvény-ellenesnek ítélte az indítvány titkosításra vonatkozó részeit.

Az MNB ezután kénytelen volt kiadni az alapítványok gazdálkodására vonatkozó adatokat: kivel kötöttek szerződést, kinek adtak támogatást. A listán a legnagyobb visszhangot kiváltó tétel a VS.hu-t és az Origót is kiadó New Wave Kft. összesen több mint 500 millió forintos juttatása (aminek kiderülése után a szerkesztőség számos tagja felmondott, sőt, visszafizette munkabérét, a főszerkesztőnek pedig távoznia kellett), de a Matolcsy György gazdasági miniszteri munkásságát bemutató könyvtől a nagyértékű ingatlanokon át kommunikációra, rendezvényekre, magánszemélyek utaztatására is költöttek az alapítványok, a 444.hu összegzése szerint jó 20 milliárd forint értékben.

Ebben még nincsenek benne a saját cégeknek juttatott pénzek, kérdés, hogy a most elfogadásra kerülő módosítás után a cégek adatai közül mennyi kerülhet majd nyilvánosságra és mennyit tarthatnak titokban.

A jegybank mindenesetre azt mondja: az alapítványok a jegybanktól függetlenül működnek, a konkrét projektekkel kapcsolatos döntések pedig azok kuratóriumaiban születnek. Büszkék arra, hogy a jegybank eredményének terhére, az MNB alapfeladatainak ellátásán túl létrejött a Pallas Athéné alapítványcsalád, amelyet az MNB közösségért vállalt felelőssége hívott életre.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG