Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának elnöke a jövő hét elején tesz javaslatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa (Mt) kilencedik tagjának személyére. A Parlament sajtószolgálata által kiküldött jövő heti munkarendben nem szerepel, hogy szavaznának egy újabb tanácstagról, márpedig így nem a törvényes feltételek mellett fog működni az Mt.
A Fidesz frakcióvezetője Matolcsy György jegybankelnök-jelölti meghallgatását követő sajtótájékoztatón elmondta: van már jelölt a pozíció betöltésére, akiről konzultálni fog a jegybankelnökkel. Egy kilencedik tanácstag, egyben ötödik külső tag kinevezése azt követően vált szükségessé, hogy a miniszterelnök pénteki bejelentése szerint a korábbi kettőről háromra nő az MNB alelnökeinek száma. Az ügy hátteréről itt olvashat bővebben >>>
Rogán Antal a sajtótájékoztatón emlékeztetett: jelenleg nincs az Országgyűlés előtt a jegybank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének összevonására vonatkozó javaslat.
Rogán jövő hét elején jelöl valakit, de megbeszéli Matolcsyval, hogy ki legyen a Monetáris Tanács kilencedik tagja.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
26 perce
-
Személycserék a Tisza-kormányzatban
37 perce
-
Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
körülbelül 1 órája
-
Az egyik amerikai nagyváros beintett Trumpnak
körülbelül 1 órája
-
Nemhogy 25, hanem 50 százalékkal kellene emelni a közalkalmazottak bérét – mondja az utca embere
2 órája
-
Trump bánkódhat – van már elnöke a dél-amerikai országnak
2 órája
-
Tüdőrák-műtétje után egy kicsit nosztalgiázik is a pápa
2 órája
Mfor.hu Top24
- Ezt az egészségügyi szolgáltatót vásárolta fel a Doktor24
- Kiakadt az RMDSZ
- Többen költözhetnek a budapesti agglomerációba a Wekerle Plusz hatására
- Havasi Bertalan ügye már a rendőrségen van
- Orbán Viktor jelenlétében hozott nagy döntést a Fidesz
- Magyar Péter: A Tisza Párt nem lesz ott a Nemzetbiztonsági Bizottság hétfői ülésén
- Belehúzott a forint az euróval szemben, de a dollárral nem bírt
Makro / Külgazdaság
Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság
Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság
Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság
Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság
Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság
Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság
Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság
Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság
Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben 2026. november 2. 05:44
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
Történelmi vereséget szenvedett a dél-afrikai kormánypárt a helyhatósági választásokon.
26 perce
Közérdekű
Személycserék a Tisza-kormányzatban
Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek.
37 perce
A 100 Leggazdagabb
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
A mesterséges intelligencia tarol az értékesítés piacán
12:08
-
Mosolyogva mehetünk a benzinkutakra a következő hetekben?
11:09
-
Karácsony: a hiba, amit sokan minden évben elkövetnek
10:50
-
Ismét Donald Trump életére törtek
10:15
-
Veszélyes kozmetikumok: nem mindegy, mit kenünk vagy fújunk magunkra
09:45
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
2026. november 7. 09:49
-
Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
2026. november 6. 18:35
-
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
2026. november 7. 09:36
-
Dráma Zágrábban
2026. november 7. 10:20
-
Jaj a lengyeleknek
2026. november 7. 08:45



