3p

Varga Mihály az egy éve bemutatott "szuperkötvény", azaz a MÁP Plusz tapasztalatait összegezte csütörtökön. Beszélt a devizakötvény-kibocsátásokról, az első magyar zöldkötvényről is, és elárulta: az eredeti terveket felülírta a koronavírus, se nyugdíjkötvény, se gazdasági növekedés nem lesz idén.

Budapestiek viszik leginkább a szuperkötvényt

Egy éve vezették be a MÁP Plusz államkötvényt a lakossági piacot megcélozva, ennek apropóján tartott ma tájékoztatót a Pénzügyminisztérium. Varga Mihály tárcavezető sikeresnek nevezte a terméket, amely a koronavírus ellenére is jól teljesít, pár hetes megingást követően ismét felfutóban van az értékesítés.

A lakosság jelenleg 4407 milliárd forintot fialtat MÁP Pluszban. Kérdésünkre a miniszter közölte, hogy nem terveznek változtatni  a kötvény kondícióin, ezt ugyanis nem indokolják az inflációs folyamatok (a kötvény az 5 éves futamideje alatt évente átlagosan közel 5 százalékos kamatot biztosít, ebből a futamidő elején 3,5-4 százalék realizálható, miközben a kormány idénre 2,8 százalékos inflációt vár). A forgalmazásban viszont lesz változás, újabb kincstári fiókok nyitását tervezi a PM.

Varga Mihály pénzügyminiszter. (Fotó: Bánkúti András)
Varga Mihály pénzügyminiszter. (Fotó: Bánkúti András)

A papírt elsősorban a fővárosiak veszik, egy budapesti lakosra 700 ezer forintnyi MÁP Plusz jut. A sorban Veszprém megye következik, az itteni lakosokra fejenként 380 ezer forint jut.

A miniszter szerint változatlanul teljesíthető a cél, hogy 2023-ra 11 ezer milliárd forintra emelkedjen a lakossági állampapír-állomány. Hamarabb is teljesülhetett volna a terv, ha nincs a koronavírus okozta gazdasági válság. Jelenleg 8241 milliárd forint lakossági megtakarítás van állampapírokban.

Devizakötvényből kevesebbet adunk el - nagyon vitték az első magyar zöldkötvényt

Elmondta továbbá, hogy idén 4 milliárd euró értékben akar a kormány devizakötvények útján finanszírozási forrást bevonni (az év eleji terv 1 milliárd volt), ebből két részletben összesen 3,5 milliárdot már bevontak. A maradék 0,5 milliárdra egyelőre nem terveznek kibocsátást, azt nem tartják szükségesnek.

Az első magyar zöld kötvénnyel 1,5 milliárd eurót szívtak fel a piacról, ahol akkora volt a kereslet, hogy az eredeti tervet megemelték 0,3 milliárd euróval. Érdeklődésünkre a miniszter elmondta, hogy a vevők főleg az angolszász országokból - USA, Nagy-Britannia, Írország - származtak, de jöttek vásárlók Franciaországból, Németországból és Ázsiából is. A német vevők jelenlétét azert tartja különösen fontosnak Varga Mihály, mert ugyanaznap a Deutsche Bank is piacra lépett saját zöld kötvényével 500 millió euró értékben, de így is sikerült felkelteni a német befektetők érdeklődését a magyar papír iránt.

Nem lesz idén nyugdíjkötvény - és GDP-növekedés sem

A nyugdíjkötvénnyel kapcsolatban elhangzott, hogy bár idénre tervezték a kibocsátását, de jelenleg ez nem időszerű, erre 2020-ban nem kerül sor.

Szintén kérdésünkre, hogy elképzelhetőnek tartja-e idén a magyar gazdaság bármilyen mértékű növekedését (a Magyar Nemzeti Bank még mindig pluszos GDP-vel számol), azt mondta, hogy a kormány továbbra is 3 százalékos visszaeséssel tervez, amit jövőre 4,8 százalékos növekedés követ. Ebben akkor lehet változás, ha idén ősszel a járvány újabb hulláma éri el Magyarországot (amire a legtöbb virológus számít): ebben az esetben 2020-ban még nagyobb visszaesés jöhet, viszont jövőre gyorsabb, 5 százalék feletti lehet a felpattanás. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG