3p
Németországnak a saját érdekében nagyobb szerepet kell vállalnia a nemzetközi közösséget feszítő gondok megoldásában – hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár újévi köszöntőjében, amelyet hétfő este sugároz az ARD és a ZDF német országos közszolgálati televízió.
Angela Merkel német kancellár felszólal az ENSZ 21. klímakonferenciáján a Párizs melletti Le Bourget-ban 2015. november 30-án.

Ma Angela Merkel újévi beszédével vannak tele a német híroldalak, mindegyik mást és mást emel ki. Általános véleménynek tűnik, hogy visszavonulási menetrendjének időzített bejelentésével Merkel időt nyert, átmenetileg megerősödött, bár pártjának közvélemény-kutatási eredményei az év végén sem javultak lényegesen. (A CDU/CSU december közepén 32 százalékon állt.)

Angela Merkel a kancellári hivatal által előzetesen ismertetett beszédben kiemelte: az a meggyőződés vezeti munkájában, hogy korunk kihívásaival csak az összetartás és a határokat átívelő együttműködés révén lehet megbirkózni – írja az MTI.

Mint mondta, az éghajlatváltozás, a migráció irányítása és rendezése, a harc a nemzetközi terrorizmus ellen mind-mind sorskérdés, amelyeket Németország a saját érdekében meg akar oldani, és ez akkor sikerülhet leginkább, ha mások érdekeit is figyelembe veszi.

Világháború és felelősség

Az előző évszázad két világháborújából éppen az önérdek és a mások érdekeinek egyeztetése a tanulság, "de ezt a meggyőződést ma már nem mindenki osztja", ezért "nyomás alá kerülnek" a nemzetközi együttműködés alapelvei.

Ebben a helyzetben erőteljesebben ki kell állnunk meggyőződéseinkért, érvelnünk és küzdenünk kell, és a saját érdekünkben több felelősséget kell vállalnunk – mondta Angela Merkel.

Az ENSZ Bt-ben lesznek

Rámutatott, hogy Németország január 1-jétől két évre bekerül az ENSZ Biztonsági Tanácsába. Mint mondta, a testület tagjaként a "globális megoldásokért" harcol majd. Ezt a hozzáállást jelzi az is, hogy a szövetségi költségvetésben növeli a humanitárius segítségnyújtást és a nemzetközi fejlesztési együttműködést szolgáló forrásokat, de tovább emeli a védelmi kiadásokat is.

Németország azért is küzd, hogy az Európai Unió "robosztusabb" (erősebb) legyen, és javuljon döntéshozatali képessége. Arra is törekszik, hogy megmaradjon a szoros partneri kapcsolat Nagy-Britanniával az uniós tagság megszüntetése után - mondta a kancellár.

Elégedetlenek a kormánnyal

Hozzátette: májusban az európai parlamenti választáson mindenki hozzájárulhat ahhoz, hogy az EU "a jövőben is a béke, a jólét és a biztonság projektje" legyen.

Angela Merkel az óév belpolitikai fejleményeivel kapcsolatban megjegyezte: tudja, hogy sokan elégedetlenek a kormánnyal, hiszen már a megalakítása is hosszú ideig tartott, működését viták jellemezték és sokat foglalkozott saját magával. Kiemelte: a demokráciához elengedhetetlen, hogy az állami alkalmazottak mindent megtegyenek az ország békéjéért és a társadalom összetartásáért, és mindig vizsgálják, hogy miként járulhatnak hozzá ehhez személyesen.

Önkritikát gyakorolt

"Én ezt megtettem, méghozzá függetlenül attól, hogy mennyire nem volt kielégítő az elmúlt év", hiszen 13 év a kancellári tisztségben önmagában is elég ok erre az önvizsgálatra.

Hozzátette, hogy a folyamat eredményeképpen októberben megnyitotta az utat egy új kezdet felé azzal, hogy bejelentette, a mostani törvényhozási ciklus után nem vállal többé politikai tisztséget.

Jelezte, hogy szerinte ez a dolgok rendje. Mint mondta, a demokráciát a változás élteti, így "azt építjük tovább, amit elődeink ránk hagytak, és az utánunk jövőknek formáljuk a jelenben".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG