A hatodik részlet összesen nyolcmilliárd euró értékű, de az eurózóna csak 5,8 milliárdot áll belőle, a további 2,2 milliárd eurónyi hitelt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) folyósítja. A görög hitelcsomag összesen 110 milliárd eurót tesz ki.
A hatodik részlet felszabadítása nélkül Görögország hamarosan kénytelen lett volna államcsődöt jelenteni. A folyósítás feltétele az volt, hogy a görög pártok vezetői adják írásba: támogatják a pénzügyi segítség fejében szükséges kiadáscsökkentő és adóemelő intézkedéseket.
A 27 EU-ország szerdai pénzügyminiszteri tanácskozásának előestéjén a 17 euróval fizető ország - a már régebben kialakult szokásoknak megfelelően - külön tanácskozást kezdett. Erre a megbeszélésre értesülések szerint már nem is elsősorban a görög helyzet nyomja rá a bélyegét, hanem az a friss fejlemény, hogy a pénzpiacok kedden vajmi kevéssé méltányolták a Mario Monti vezette új olasz kormány meghirdetett takarékossági intézkedéseit, és ezért csak rekordhozam mellett, 7,89 százalékos kamatra voltak hajlandóak hét és félmilliárd euró értékű, három éves lejáratú olasz államkötvényt jegyezni.
Napok óta újra és újra felröppenő, majd hivatalosan mindeddig rendre megcáfolt találgatások tárgya Brüsszelben, hogy Róma hamarosan pénzügyi mentőövet kérhet, részben az EFSF-ként emlegetett európai támogatási keretből, részben az IMF-től. Ugyanakkor Berlinben és Párizsban értesülések szerint olyan terveken is dolgoznak, amelyek drákói pénzügyi fegyelemre szólítanák az "elitklub" tagjait.
Az EU december 9-én csúcstalálkozót tart, és Brüsszelben olyan folyosói pletykák keringenek, miszerint Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia államfő ezen a csúcson lényegében meg fogja hirdetni az "aki tud és akar, velünk tart" jelszót, nem elhanyagolható súlyú kihívást intézve az Európai Unió 27 tagországa közötti szolidaritásnak.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Halálos július: vészjósló számokat közölt az ENSZ az ukrajnai háborúról
3 órája
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
4 órája
-
Ezzel a két céggel nem lehetett versenyezni csütörtökön
4 órája
-
Nagy bajban van Putyin, ezért kellenek az észak-koreai katonák? Videó!
5 órája
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
5 órája
-
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
6 órája
-
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
7 órája
- Megvan az Alkotmánybíróság új elnökhelyettese
- Dörzsölhette a tenyerét a TV2: bejött a Tények hamvaiból épített híradó
- Ekkora hatása lesz a Szigetnek a GDP-re
- Gyengült a forint a dollárral szemben csütörtök reggelre
- Havaria-helyzet van Pakson – ez volt a kormányzati tájékoztató
- Ismét a Paris Saint-Germain nyerte az Európai Szuperkupát
- Mi lesz ebből? Fontos dokumentumokat adott át az MNB az ügyészségnek
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak” 2026. augusztus 13. 17:30
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Halálos július: vészjósló számokat közölt az ENSZ az ukrajnai háborúról
Az előző évhez képest sokkal több a halott.
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
-
Új üzlettel terjeszkedik Budapesten a lengyel cipőkirály cégcsoportja2026. augusztus 13. 12:58 -
Nyolcezer pontos rekordot vár az amerikai tőzsdétől a JPMorgan2026. augusztus 13. 12:56 -
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57 -
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30
További hírek >
-
260 ezernél megállt a budapesti albérletár
16:54
-
Újabb szálon vizsgálhatják az MNB-alapítványok ügyét
16:05
-
Két gazdaságban is felbukkant a veszélyes sertésbetegség
15:16
-
Profitban erős negyedévet zárt a Waberer’s
14:41
-
Paksnál megemelhetik a Duna vízszintjét, de újabb problémát is okozhat a beavatkozás
13:33
-
Kigyulladt egy török turistahajó
17:34
-
Törökországi első félév: kevesebb turista, azonos turisztikai bevétel
17:26
-
Már nemcsak Somogyban, hanem Baranyában is találtak afrikai sertéspestissel fertőzött állatokat
15:59
-
PPWR-itiner: Mit jelent? És mennyiben jelent változást a vendéglátás és a szállodai csomagolás területén?
14:24
-
Mohácsi csata: feltáratlan titkok, továbbra is nyitott kérdések
12:52
-
Ősztől átalakul az egri óvodai étkeztetés – a lakosság előtt is megnyílhatnak az EBÓI konyhái
15:35
-
Durván apad a Tisza-tó, Poroszlón pedig fürdőzési tilalmat rendeltek el a kék alga miatt
10:31
-
Fideszes belső dokumentumok érkeztek szerkesztőségünkhöz – Pajtók Gábor kampányának részletei is kiszivárogtak
09:08
-
Három veszélyessé vált fát kell kivágni Egerben – műszeres vizsgálatok alapján döntenek
07:27
-
Napos, de szeles csütörtök
06:58
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
2026. augusztus 13. 17:30
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
2026. augusztus 13. 10:42
-
Megtört az átok? Jön fel az arany, a britek és a svájciak már tele is lapátolták a spájzt
2026. augusztus 13. 11:03
-
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
2026. augusztus 13. 16:46



