1p
Nemzetstratégiai kérdés lett a demográfia.
Orbán Viktor miniszterelnök gyerekeivel a választás éjszakáján. (Fotó forrása: Orbán Viktor Facebook oldala)

A kormányszóvivő szerint a legfontosabb nemzetstratégiai kérdést helyezte fókuszba a miniszterelnök, amikor keddi sajtótájékoztatóján elmondta, a következő kormányzás szándékai szerint demográfiai súlypontú lesz.

4 pillér

Kovács Zoltán kedd este az M1-en ezzel kapcsolatban felelevenítette Orbán Viktornak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évadnyitóján elhangzott előadását, amelyben a kormányfő azt mondta, a gazdasági, de "bizonyos értelemben a politikai" döntéshozatal négy alapvető pilléren nyugszik, ezek a versenyképesség, a munkaalapú társadalom, a demográfia és az identitás.

A demográfia talán a legfontosabb pillér - emelte ki Kovács Zoltán -, mivel egy mind népesedési, mind gazdasági szempontból fenntartható ország építéséhez alapvető fordulatot kell elérni ezen a területen.

1,2-1,3-as reprodukciós mutatókkal indult a kormány és most 1,5 körül tartanak, bár nyilván nagyon sok munka van még addig, hogy 2 fölé vigyék ezt az adatot. Meg kell teremteni annak a feltételeit, hogy minél több gyermek szülessen az országban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek jöttek egy másik fontos tengeri kereskedelmi útvonalról is
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:39
Aktivizálódtak a kalózok is.
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Sokkal több embert raktak ki Ausztriából, mint ahányan érkeztek
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:24
Beindultak a kitoloncolások.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG