2p
Vizsgálódik az EU is a német autógyárak kartellgyanús ügye után.

Az Európai Bizottság versenyjogi főigazgatósága vizsgálja ki az öt vezető német autógyártó társaság, a Volkswagen (VW), az Audi, a Porsche, a BMW és a Daimler szembeni kartellgyanút - jelentették be hétfőn Berlinben.

A német szövetségi gazdasági minisztérium szóvivője, Tankja Alemany elmondta, hogy minden esetben csak egy hatóság folytat vizsgálatot, és a német autógyártók esetében ez a brüsszeli EB, amely szoros együttműködésben dolgozik a német nemzeti versenyhatósággal.

Mivel ezek a hatóságok függetlenek, a német kormány nem vesz részt a munkában - tette hozzá a gazdasági tárca szóvivője.

A Der Spiegel című hírmagazin a hét végén megjelent számában arról írt, hogy az öt gyártó a kilencvenes évek óta több mint 60 munkacsoportban, 200-nál is több munkatárs részvételével egyeztettek titokban technológiai és beszállítói ügyekről, és a gyártási költségekről.

Az egyeztetések célja a verseny kiiktatása volt - írta a Der Spiegel, hozzátéve, hogy az Ötök körének esete lehet a német gazdaság történetének egyik legnagyobb szabású kartellezési ügye.

Elkezdtek kihátrálni?

Az ügyről a VW egyfajta önfeljelentést tett, és átadott adatokat a hatóságoknak a Daimler is - írta a Der Spiegel.  Az egyelőre nem ismert, hogy a VW és a Daimler lépése versenyjogi értelemben önfeljelentésnek minősül-e.

Amennyiben tiltott egyeztetést folytató versenytársak önfeljelentés révén teljes mértékben feltárják a jogsértést a versenyfelügyelet előtt, kisebb büntetést kaphatnak, vagy akár mentesülhetnek is a büntetéstől.

A Süddeutsche Zeitung hétfői beszámolója szerint a Daimler 2011-től kezdve fokozatosan kivált az Ötök köréből, egyre kevesebb titkos egyeztetésen vett részt. Abban az évben a társaságot több mint egymilliárd euróra büntette az EB kamionok értékesítési árával kapcsolatos versenyjogsértés miatt. Ezért a társaságnál tanfolyamokat indítottak, hatszáznál is több vezető beosztású munkatársnak tartottak továbbképzést versenyjogból, így nagymértékben bővültek ismereteik arról, hogy miről szabad beszélni a versenytársakkal, és miről nem - írta a müncheni lap.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG