3p
Az teheráni vezetés szerint csak addig maradnak a többhatalmi megállapodásban, amíg az az érdekeket szolgálja.

Az Egyesült Államok után Irán is kiléphet az iszlám köztársaság atomprogramjáról 2015-ben kötött többhatalmi megállapodásból, amennyiben az már nem szolgálja az érdekeit – mondta az ország legfőbb politikai és vallási vezetője. Ali Hamenei ajatolláh továbbá kételyeket támasztott a megállapodás megmentésén fáradozó európai államok tárgyalásaival kapcsolatban.

Egyre durvábbak a fenyegetőzések

Az atomalku nem cél, hanem eszköz – ha pedig nem szolgálja többé nemzeti érdekeinket, akkor ki is léphetünk belőle – mondta a vezető. Hozzátette: Teheránnak fel kell adnia a reményt, hogy Európa megmentheti a megállapodást. Haszan Róháni iráni elnökkel és kabinetjével tartott egyeztetésén pedig kijelentette: Teherán semmilyen szinten sem fog tárgyalásokba bocsátkozni tisztességtelen amerikai tisztségviselőkkel, hogy újabb egyezséget kössön nukleáris programjáról.

Szembeszállt Trumppal az EU - így védik meg az atomalkut?

Sok millió eurós segítség érkezik az Unióból. További részletek >>>

Donald Trump még májusban jelentette be, hogy kilép az atomalkuból, és augusztus elején újra életbe léptette a korábban felfüggesztett szankciók egy részét az iszlám köztársasággal szemben. A megállapodás többi aláírója - az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Oroszország, Kína és az Európai Unió - azon van, hogy életben tartsa az atomalkut.

Mohammad Bagerí iráni vezérkari főnök azzal fenyegetett, hogy a nemzetközi jog megsértése esetén Irán ellenállásába fognak ütközni a külföldi államok fegyveres erői. Hozzátette: haditengerészeti erőink képességei nem engedik Irán ellenségeinek, hogy zavartalanul ténykedjenek a Hormuzi-szoros térségében. Haszan Róháni iráni elnök és az iszlám köztársaság több magas rangú tisztségviselője, valamint az iráni Forradalmi Gárda is kilátásba helyezte, hogy elvágják a Perzsa- (Arab-) öböl menti országokból induló olajszállító tankhajók útját a Hormuzi-szorosban, ha Washington megakadályozná az iráni olajexportot.

Trump újabb ámokfutása saját külügyminiszterénél is lecsapta a biztosítékot

Hamar és váratlanul elengedte a harcos álláspontot Iránnal szemben az amerikai elnök: Trump egyszer csak bedobta, hogy bárkivel hajlandó tárgyalni Iránból, előfeltételek nélkül. A világ elvileg legnagyobb hatalmú vezetője bakit bakira halmoz, most saját külügyminisztere órák alatt kényszerült tűzoltásra, nehogy nevetségesnek tűnjön a világ szemében országa. Tovább >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG