Sok kellemetlenség kísérte Trump látogatását, de ezek egy része csak szokásos, rá jellemző zavaros viselkedési elemek voltak, mint a francia elnök kezének hosszas szorongatása, vagy a montenegrói miniszterelnök félrelökése. Komoly kárt okozott viszont az Észak-Atlanti Szövetségnek, hogy az egységre való utalás helyett ócsárolta a tagállamok nagy részét, hogy megrövidítik Amerikát. Ez egy katonai szövetség esetében különösen kínos, hisz a NATO ellenségei mosolyra fakadnak tőle és tenyerüket dörzsölik.
Túllőtt a célon
Talán még ennél is súlyosabb, kifejezetten egy ország ellen szóló, ráadásul a történelmi múlt teljes meg nem értéséből táplálkozó incidens volt, amikor Németországot szidalmazni kezdte, csak azért, mert gépjárműveket exportál Amerikába. Nos, érthető, hogy Angela Merkel ezek után nem kér többet Trumpból, és a Reuters szerint Münchenben azt hangoztatta, hogy Európa nem támaszkodhat teljesen szövetségeseire. Ezt tapasztalta az elmúlt napokban, utalt ezzel félreérthetetlenül Trump ellenséges megjegyzésire, de diplomatikus volt, nem említette név szerint az amerikai elnököt.
Saját sors - viszonyulás Oroszországhoz
A következtetés viszont az lett, hogy Európának teljesen a saját kezébe kell vennie a sorsát, persze barátságban Amerikával, Nagy-Britanniával, és a lehetőségekhez képest jószomszédi viszonyban más országokkal, mint például Oroszországgal. És ez utóbbi a lényeg, hisz ha Európa, vagy annak egy része még bármiben is rászorult volna Amerikára, az nem más, mint a vélt vagy valós (esetleg provokált) orosz katonai veszély elleni védekezés. Ez az utóbbi időben leginkább a Balti államok, Lengyelország és Románia esetében volt konkrét (rakétaelhárító-rendszerek telepítése, amerikai katonák küldése).
Minderre azonban nem lett volna szükség, ha 2014-ben a nyugat nem feszül neki Oroszországnak Ukrajnában, ahol ezt Oroszország ellene irányuló fenyegetésnek tekintette, és az említett országokat fenyegette megelőző csapással. Ukrajna főleg Amerika szívügye volt, az EU valószínűleg nem kezdett magától sem Oroszország elleni szankciókba, sem Ukrajna katonai segítésébe.
Az önálló út
És itt következhet a továbbiakban egy lényeges eltérés: Európa azt mondhatja, hogy kibékül Oroszországgal, beszünteti a szankciókat, és nem foglalkozik többet az ukrajnai szeparatizmussal. Ebben az esetben Oroszország is felhagy minden fenyítéssel, nem von össze csapatokat a Balti országok közelében, és nem kóstolgatja a NATO hajókat a Balti-tengeren. A jószomszédi viszony helyreáll, nincs többé szükség az amerikai védelemre.
Mindezt Európa, és főleg a minszki megegyezés két nyugati résztvevője, Németország és Franciaország megmagyarázhatja úgy, hogy tulajdonképpen nem érdeklik a Lenin, Sztálin és Hruscsov által önkényesen meghúzott egykori belső szovjet határok, még ha nemzetközivé váltak is azóta, és legyenek csak etnikai határok Oroszország és Ukrajna között, és akkor máris megfelel a jelenlegi helyzet. Európa sokat nyerne az orosz kibéküléssel, Amerika meg eldöntheti saját maga, hogyan foglaljon állást az ukrán kérdésben.
Még ha csak az elnök is
Persze Merkel is tudja, hogy alapvetően nem Amerika politikai vezetésének véleménye változott, csak elnöke randalírozik időnként. Miután viszont az elnököt adott esetben 4 vagy 8 évig realitásként kell kezelni, nem lehet ilyen hosszú ideig abban bízni, hogy adminisztrációja minden alkalommal helyrehozza majd az elnök által okozott bizalomvesztést.
