3p
A Törökországgal kötött megállapodás működni látszik, visszaesett az onnan a görög szigetekre érkezett menekültek száma. Ez azonban csak egy út, a Földközi tengeren keresztül változatlan intenzitással zajlik a forgalom. Az eleinte mindenkit befogadó német kancellárnak most ezeket is el kell reteszelnie.
Angela Merkel. Kép forrása: AP/Michael Sohn

Délen a veszély

Nem könnyű Angela Merkel helyzete. A szellemet kiengedte a palackból, amikor úgy döntött, minden menedékkérőt beenged, anélkül, hogy végiggondolta volna, vajon ezer, egymillió vagy akár egymilliárd ember jelentkezik. Egymilliónál betelt a pohár, a németeknek elegük lett, így nincs más választásuk, mint kiépíteni az Európa-erődöt (szerencsére egész más értelemben, mint 72-73 évvel korábban), vagyis a kontinens minden oldalán meggátolni a menekültek és persze az embercsempészek szabad áramlását.

A török partok konszolidációja után Líbia tűnik a legnagyobb problémának, de Egyiptomból is sokan próbálkoznak. A Bloomberg szerint a németek felmérték, hogy egymillió ember várakozik Észak-Afrikában abban a reményben, hogy Európába jutnak. Ez pánikot keltett a kancellárián, hisz még egy ilyen rohammal nem birkózna meg az ország. A német külpolitika számára élet-halál kérdés lett a menekültek számának minimálisra szorítása, és ezt úgy próbálják elérni, hogy az indulási országokkal próbálnak megállapodni, ahogy Törökországgal is tették.

Geopolitikai szerep

Ez azt jelenti, hogy Merkel kénytelen aktívan bekapcsolódni a geopolitikába, noha korábban nem gondolt arra, hogy Németország ebbe a szerepbe kényszerül. Eddig csak Európán belül nehezedett rá nagy súly: először a görög válság kapcsán derült ki, hogy ő gyakorlatilag Európa gazdasági vezetője, majd az ukrán válság során tekintették őt Putyin ellensúlyának, és kétségkívül a francia elnökkel együtt sikerült is neki Minszkben tető alá hozni a kelet-ukrajnai tűzszünetet.

Most azonban túl kell lépni a kontinens határain: Egyiptommal és Líbiával kell tárgyalni, Líbiában ráadásul egyelőre gyakorlatilag nem is üzemel olyan kormány, melynek hatalma az egész országra kiterjedne. A tárgyalások most El-Sisi egyiptomi elnökkel kezdődnek, az első konkrét tárgyalási pont az egyiptomi-líbiai határ védelméhez nyújtandó német segítség. A német kormánykoalíció egyúttal szorgalmazza, hogy az EU minősítse biztonságos országnak Marokkót, Algériát és Tunéziát, hogy oda vissza lehessen küldeni, aki nem jogosult a német menedékjogra.

Sürgeti az idő, de bejöhet neki

Az eredmények elérését sürgeti az ENSZ egy jelentése, miszerint múlt szerdán 500 menekült fulladhatott a vízbe, akik Líbiából Olaszország felé tartottak. Ez is arra utal, hogy az embercsempészek áthelyezték működési területüket az Égei-tengerről a Földközi-tenger középső részére. Németország mindenesetre, megfontolja, hogy ha más EU tagállamok is lépnek, maga is küld 5 hadihajót az embercsempészek felderítésére és elfogására.

A Törökországgal kötött megállapodás egyelőre működik: a januári közel 70 ezerrel szemben áprilisban eddig mindössze 2000 menekült érkezett Görögországba. Ugyanakkor a novemberi 200 ezerrel szemben márciusban már csak 20 ezer menekült Németországba a német belügyminisztérium szerint. Ha Merkel kormányának sikerült délen és keleten egyaránt stabilizálnia a helyzetet és megszervezni Európa határainak védelmét, komoly külpolitikai sikert könyvelhet el, ami jól is jönne neki a menekültválság korábbi kezelése miatti népszerűségvesztés után.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:10
Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre. Idehaza Kármán András pénzügyminiszter október 12-én arról írt közösségi oldalán, hogy a jövő héten mutatják be a 2027-es magyar költségvetés részleteit.
Makro / Külgazdaság Nehéz télre készül Európa, jött is egy rendkívüli javaslat Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:45
Rugalmasságot javasol a metánt érintő szabályok terén az Európai Bizottság.
Makro / Külgazdaság Reagált a Pénzügyminisztérium az IMF magyarországi látogatására
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:59
A Pénzügyminisztérium írásban válaszolt azzal kapcsolatos megkeresésünkre, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja közel két hétig Magyarországon tartózkodott és részletes elemzést tett közzé a magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A parlament előtt szólalt fel Varga Mihály
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlésnek számolt be a jegybank 2025-ös évéről.
Makro / Külgazdaság Ön mit szólna egy ilyen nyugdíjjavaslathoz?
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:52
Azonos mértékű helyett azonos összegű, az átlagnyugdíjra számított emelést kapna minden idős honfitársunk.
Makro / Külgazdaság Ez a nap Kapitány István körül forog: nagy bejelentést tett, örülhetnek a cégek
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:58
A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban – jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Sem Kapitány miniszter úr, sem én nem fontolgatjuk a lemondásunkat”
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:52
Magyar Péter, Kapitány István és a Fidesz is megszólalt azt követően, hogy a sajtóban megjelent információk szerint felvetődött a gazdasági és energetikai miniszter távozása a tárca éléről.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss üzemanyagárak: vihar előtti csend borulhatott a benzinkutakra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:20
Szerdán sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára továbbra is az előző napi szinten maradt.
Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG