2p

Az egészségügyben dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését a hétfő esti adatok szerint - közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján az országos kórház-főigazgató, aki óriási eredménynek nevezte ezt.

Jenei Zoltán az összegzés során azt mondta, hogy több mint 110 ezren dolgoznak az állami egészségügyi rendszerben, és többségük elfogadta az új szerződését. Sőt, még azt sem tartja kizártnak, hogy az arány akár még 96 százalékig is felmehet. Az országos kórház-főigazgató azt hangoztatta: ebben a helyzetben minden garancia megvan arra, hogy az ellátás színvonala az ország bármely területén az eddiginek megfelelő marad, sőt akár javulhat is. Bár az elmúlt 24 órában szárnyra kelt hírek szerint, amely több kórházi osztály ellehetetlenüléséről szól, ez biztos nem lesz egyszerű. 

Jenei Zoltán, az OKFŐ igazgatója óriási sikernek értékeli az új egészségügyi jogviszonyról szóló törvényt. Fotó: MTI
Jenei Zoltán, az OKFŐ igazgatója óriási sikernek értékeli az új egészségügyi jogviszonyról szóló törvényt. Fotó: MTI

 

"Bár sok volt a kétkedő és a kritikus vélemény, az egyénre lebontott tárgyalások és az információáramlás hatására végül 95 százalékos eredmény született, amely még javulni is fog. Nyilatkozni vasárnapig kellett, az új törvény szerinti foglalkoztatás hétfőn kezdődött" - mondta Jenei Zoltán.

Megjegyzésként itt hadd tegyük hozzá, hogy a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szakértői arra hívták fel a figyelmet lapunkban, hogy nem hivatalosan az Országos Kórházi Főigazgatóság március 1. éjfélig tolta ki a határidőt, de ennek semmilyen jogi leképezése nélkül. Ezért is érdekes ennek fényében a sajtótájékoztatón elhangzott mondat, hiszen épp az OKFŐ hosszabbította meg egy nappal az aláírásokra szánt időt. 

A hatóság vezetője kiemelte, hogy a tárgyalásokon sok kérdés, aggály fogalmazódott meg. Ezeket folyamatosan gyűjtik, egyeztetve a kórházi vezetőkkel. Nyitottak gondolkodni arról, hogy a következő időszakban miként tudnak még többet tenni a minőség javításáért. Az országos kórház-főigazgató azt mondta, tiszteli azon egészségügyi dolgozókat, akik ebben a nehéz időszakban is vállalták, hogy maradnak az állami szférában.

"Teljes garanciát lehet adni" arra, hogy a járvány alatt is biztosított az egészségügyi ellátás - jelentette ki Jenei Zoltán. Megjegyezte, hogy vannak olyan kisebb városi kórházak, amelyekben egy-egy területen nagyobb létszámban nem írták alá az új szerződést, ezeken a helyeken átcsoportosítással biztosítanak majd megfelelő körülményeket.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG