3p

Idén is Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója vezeti a magyarországi milliárdosokat felsoroló listát, míg Mészáros Lőrinc csak a haramdik lett.

A koronavírussal együtt fellépő válság szele eddig éppen csak, hogy megcsapta a magyar gazdagokat. Az idén 19. alkalommal megjelent A 100 Leggazdagabb magyar című kiadvány számításai szerint ugyanis összvagyonuk 4568,1 milliárd forintra csökkent, ez 64,9 milliárddal kevesebb, mint egy évvel korábban. A pénteken megjelent, az idén is Szakonyi Péter, a Napi.hu főmunkatársa által összeállított lista szerint az élen idén is az OTP-vezér Csányi Sándor áll 310 milliárdos vagyonnal, ez 50 milliárd forinttal kevesebb, mint tavaly májusban.

A második helyre Gattyán György jött föl 280 milliárddal, amit az is indokolt, hogy az online iparágat nem érintette kedvezőtlenül a járvány és az ezzel járó válság. A Docler-csoport konyhájára a legtöbbet továbbra is a felnőtt tartalmat is szolgáltató Jasmin hozza, aminek a napi forgalma eléri a 40-45 milliót, ezzel a 36. leglátogatottabb weboldal a világon. Gattyán ezzel megelőzte Mészáros Lőrincet, aki bár tavaly is jelentős közbeszerzéseket tudott besöpörni, a cégcsoport egyes részeit - így például a Hunguest-láncot - a padlóra küldte a járvány. Vagyona így 270 milliárdra olvadt a tavalyi 296 milliárd forintról. Így fest a legmódosabb magyarok élmezőnye 2020-ban.

  1. Csányi Sándor - 310 mrd
  2. Gattyán György - 280 mrd
  3. Mészáros Lőrinc - 270 mrd
  4. Felcsuti Zsolt - 187 mrd
  5. Széles Gábor - 170 mrd

A hazai gazdagok élmezőnyében lényeges átrendeződés figyelhető meg. A ranglista negyedik helyére lépett elő Felcsuti Zsolt, az MPF ipari holding többségi tulajdonosa. Bekerült az első tízbe a hazai ingatlanfejlesztés új generációját képviselő Jellinek Dániel. A 100 Leggazdagabb magyar idei kiadásában öt új név szerepel.

Vida József a pénzinézeti szektorban aratott sikereket, Rencsár Kálmán, és a Szeivolt család az építőipari megrendeléseknek köszönhetően került a leggazdagabbak listájára, az agráriumban jelentős szerepet játszó Kárpáti László pedig visszatérő, hiszen korábban már szerepelt a 100 leggazdagabb listáján. A Mészáros Lőrinc köreihez köthető, egyebek mellett a Duna Aszfaltról is ismert Szíjj László 120 milliárddal a hetedik, a miniszterelnök veje, Tiborcz István 35,8 milliárdos vagyonával a pedig 32. leggazdagabb.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG